Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-72

312 75. országos ülés 1906 deczember 6-án, csütörtökön. és melyek a zálogjogi végrehajtásról vezettettek. Ezek szerint (olvassa) : Felső-Vidra községre 1600 korona, Járma községre 1067, Szekatúra községre 1386 korona, Topánfalvára 570 korona erejéig van vezetve zálogjogi bekebelezés. Az erre vonatkozó felzetek nálam vannak. T. képviselőház! Ha méltóztatnak a költségvetést figyelemmel kisérni, meg méltóztatnak győződni arról, hogy az az átalányösszeg, a melyet Torda-Aranyosmegye köteles fizetni az államnak, 10.000 korona és ebből 5000 korona ezekre a szerencsétlen községekre esik. Elképzelhető tehát, hogy minő pártatlanság mutatkozik a törvényhatóságok részéről, a mikor ezek az összegek egyénenként kivettetnek és a végrehajtás foganatosittatik. (Mozgás.) Az állam, azt hiszem, nem ezt intenczionálja és nem azért költjük az egy miilót, hogy ezen szerencsétlen emberek vagyonát elárverezzük. A mi az erdőőri intézményt illeti, legyen szabad itt kiterjeszkednem egynéhány dologra. A nyáron szeptemberben, a mikor ezek között a szerencsétlen emberek között jártam, a Idk papjaik megkerülésével jöttek hozzám, azt mondották nekem, hogy ne érintkezzem senkivel, ne beszéljek senkivel, mert félnek tőle, hogy megváltozom és nem fogom a tiszta igazságot látni. Azt mondották, hogy jöjjenek ide a miniszter urak és nézzék meg, hogy mi van a mi havasainkkal. Megjegyzem, hogy a havasok a kincstár tulajdonát képezik, de az odavaló parasztság »a mi havasaink «-nak nevezi azokat, A damesi erdőőr két havast tart és — ezt csak hallomásból tudom — van neki vagy husznegyven marhája, évente nyolczvan szekér szénája, a mit a környékbeli községeknek drága pénzen elad. Az albáki erdőőrnek emeletes háza van, ura és parancsolója az egész községnek. Kérdem, t. ház, megengedi-e jó érzésünk azt, hogy egy ember, a kinek tisztességes, sőt nagyon szép fizetése van, ahhoz az intelligencziához képest, a melyet reprezentál, méltatlan módon, különböző ürügyek alatt kizárja a szegény embereket a legeltetésből és a saját czéljaira használja fel a nagy havasokat. A kincstár gondoskodik róla, ad bizonyos területet bizonyos számú marha tartásához, de ahhoz már nem ad jogot, hogy egy erdőőr egy, sőt két havast is elvonhasson a községektől. Vagyok bátor kiterjeszkedni itt még arra — a mit már emlitettem — hogy hova fog vezetni az, ha rendszeresen kimondják a behajthatatlanságot, E tekintetben emberségesen járnak el ; de egy más motivum is van. A kincstár, mihelyt kimondják a behajthatatlanságot, azonnal kifizeti az eljárási költségeket, mig ha egy paraszton kell azokat behajtani, akkor hosszadalmas proczedura keletkezik, lefoglalás, elárverezés, és még sok más, a mi kellemetlenséggel jár; de ezen a réven — bocsánatot kérek, ez nem gyanusitás — a mig könnyen juthat a pénzhez, igen sok kihágási eset lesz és hallatlan, hogy ily vidékeken községenként 4—5000 eset is van némelykor ily czimeken és üldözik a szegény embert. E visszaélést valahogyan meg kell szüntetni, mert az államnak nincsen haszna, hanem csak kára van belőle. A központi kormány, a nélkül, hogy sejtené, tudná, gyűlöletet szit önmaga ellen azokban a szerencsétlen emberekben. Mondottam, t. képviselőház, hogy miután annyira közérdekű az ügy, ezért a személyes vonatkozású kérdéseket lehetőleg mellőzni fogom. Mindannak daczára, miután képviselőtársaim j ogosan azt mondták, hogy hol vannak a bizonyítékok, szólanom kell erről. Mert súlyos vádat is emeltem és pedig azt, hogy azokat, a kiknél a pénzbirságot elzárásra változtatják át, privátmunkára is alkalmazzák. E tekintetben nem egyet meg is tudnék nevezni, a kik ilyent elszenvedtek. Meg kérdeztem az ottani intelligenczia egyes tagjaitól, hogy lehetséges dolog-e ez ? Azt mondták, hogy igen. Hogy ezt a mostani biró tette-e, vagy más biró, azt nem tudom; de hogy a szolgabiróság tette, azt tudom. A másik kényesebb dolog a halászat terén történő visszaélés. Igen sajnálom, hogy a közbeszóló Rákosi Vilitor képviselő urat nem látom itt, (Mozgás.) mert ez a dolog őt érdekelné leginkább, ugy is mint embert és ugy is mint költőt. Ebben a járásban, sőt még a hozzátartozó községekben, még a patakokon és a két Aranyoson is a halászatot az ottani főszolgabiró tartja bérben. x\z agyonsanyargatott nép persze közel sem mer menni oda, hogy részt vegyen vele szemben a versenytárgyalásban; ő vette ki; de a miért helytelennek és hibás dolognak tartom, hogy a halászatot a főszolgabiró tarthassa kezében, az azért is van, mert a főszolgabiró van hivatva törvénynél fogva a kihágási ügyekben eljárni és akárhogy nézzük a dolgot, igy az érdekeltség rá nézve fenforog. (Igaz!) Azok az emberek pedig ott éheznek, saját szemeimmel láttam. Magam győződtem meg róla, hogy ott nagyon nagy a halálozási arány. És ha azok az emberek az éhségtől kergetve elmennek, hogy valahogyan egy kő alól pisztrángot fogjanak, elfogja őket a csendőr, megbüntetik az illetőt, sokszor nemcsak őt, de az atyját is. A büntetés pedig rettenetes. Itt vannak az Ítéletek. Az egyikben például a vádlott el van Ítélve halászati kihágás miatt száz-száz korona főbüntetésre, a 65. §. értelmében 50—50 korona büntetésre, a mi 28—28 napi elzárásra átváltoztatható pénzbüntetés. Itt van egy még érdekesebb, és elmondom ezt, hogy a paraszt gondolkozási módjára világot vessek. (Mozgás.) Beperlik az illetőt. Jön a panasz. Panaszos a főszolgabiró, az Ítélkező szolgabíró van aláírva ; de a kiadványozásban már a főszolgabiró panaszos neve fordul elő. A paraszt kezébe veszi az iratot és kérdi, kitől jött ez az irat és mi áll benne? Megbüntettek téged 50—100 koronára. Azt mondja: Szép igazságszolgáltatás ez ! Magamagának szolgáltat igazságot a főszolgabíró ur! Ezek bizonyítékai annak, hogy itt nincsenek egészséges állapotok. Miután a földmivelési tárcza