Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-72

308 72. országos ülés 1906 deczember 6-án, csütörtökön. legelőt számára. Azt mondta a kincstár, hogy Magurán, a mely a kolozsvári erdőhivatalhoz tartozik — van nekünk 40.000 hold legelőnk, vannak erdőink is, kaptok majd bőven. Megnyugodtak ebben, azonban még ma is csak a reménynél vannak, mert Magura rendeztetett, a kincstár kiszakított magának vagy 35.000 hold havast és erdőt, de ezeknek a szegény embereknek semmit sem adott. Ez az u. n. rendezés gyönyörűen folytatódott. Igen kérem a földmivelésügyi kormányzatot, kegyeskedjék ellenőriztetni előadásaimat, mert igyekeztem mindent okmányokból megállapítani. Mikor a térképeket elkészítették, nagyon természetes, gyönyörű szép vidéken jártak az urak, nem sokat törődtek a dolognak fontosabb részével, s a mappákon az, a mi tényleg a patak alján, a patak mellett, vagy a hegy tövében van, az a hegy tetejére került és megfordítva, ugy hogy birtokperekben, a mikor egy távol eső talpalatnyi kis földnek ügye vitás, a mikor kimennek a mérnökök a helyszínére, s a költségek meghaladják háromszorosan annak a kis teleknek értékét, azt találják, hogy a tényleges állapot egészen más, mint a térképen feltüntetett állapot. De ez még orvosolható, mert kimegy a mérnök drága pénzen, s megállapítja a tényleges állapotot. Azonban van egy más eljárás, a mit fájdalmasan kell rnegemlitenem itt az ország szine előtt. Ezt a szerencsétlen térképet a kincstár arra használja fel, hogy a szegény embereket úgyszólván kilakoltatja helyeikből. Megindítanak az úrbéri rendezésről szóló törvény ellenére olyan eljárást, a mely szinte ismeretlen nálunk : kihelyezési, kicserélési vagy Isten tudja, miféle eljárást, s azoknak a szegény embereknek, a kik azt hitték, hogy az ä cserjés hely, a melyet maguk kitisztítottak és a hova elhelyezték lakhelyüket, az övék lesz, 50—80 év múlva azt kell látniok, hogy a felvett térkép alapján nem az övék és ki kell menniök. Mutatok eseteket, a hol be fogom igazolni. (Egy hang : Hisz a bíróság határoz í) Persze hogy a bíróság. De tekintettel arra, a mit mondottam, hogy a földesúr a kincstár, azt hiszem, helyénvaló ezt itt a kincstárnak becses figyelmébe ajánlanom, mert a kincstár képviseletében épen a földmivelésügyi miniszter ur van itt, a ki, ha segíthet a székelyeken, ezen a visszásságon és -visszaélésen is bármikor segíthet. Elég az hozzá, hogy mint pl. Vidrán, vagy Neagrán azokat, a kiknek családja száz évet is ott lakott a tanyájukon, kidobták, sőt Neagrán, mikor látták, hogy a parasztok semmi körülmények között sem akarnak elmenni arról a kis területről, a melyet sok évi munkával ők tettek termékenynyé, az erdőhivatal tisztviselői a telepeket felgyújtották. Kidobták pedig őket azon az alapon, mert azt mondották, hogy a rendezés alkalmával, — hogy a t. képviselő urnak megmondjam, mivel indokolja a bíróság — tehát a bíróság azzal indokolja, hogy az alapot képezi a közöttetek létrejött egyezség, az egyezségben pedig, a térképen, a kincstárra van írva, tehát ki kell menned. De a paraszt, mikor aláirta, nem tudott annak a térképnek a keletkezéséről, nem tudja milyen volt a rendezés és a szivében örökké megmarad az a gyanú, hogy őt üldözik, hogy őt ki akarják tenni. Az a nagy szerencsétlenség, hogy azok a szakközegek, a kik kimentek az egyes helyekre és fölmérték azokat a dűlő vagy nem tudom : miféle elnevezéseket, a térkéj>en nagyobb területre terjesztették Id, mint a meddig terjedt, és ez által bejutottak abba a területbe olyan emberek birtokai is, a kik nem is álmodták, hogy onnan őket kizavarhassák. A rendezés, a mint mondám, ugy történt, hogy az erdőkből kapták azt, a mit a kincstár kiaknázott és értéktelenné tett; a legelő tekintetében biztatták, hogy majd fognak kapni, tényleg azonban ezt a 40.000 főnyi népet teljesen kijátszották a legelőre vonatkozólag, mert tiz község közül kapott egy 70 holdnyi értéktelen legelőt, és a másik kapott 12 holdat; ez az egész, a mi a kincstár bőkezűségéből kijutott ennek a negyvenezer embernek. A mint bátor voltam említeni, ezen rendezés folyamán az úrbéres közönség mint olyan részt nem vett, mert törvény ellenére kirendelték a községi elöljáróságot, az intézkedett és az képvisslte az úrbéreseket. Ez vette egyúttal birtokába a kincstártól kapott erdőket is és igyekezett azokat értékesiteni a saját javára a nélkül, hogy az úrbéreseknek arról a legkisebb tudomásuk is lett volna. Most jön az 1898 : XIX. t.-cz. és ez intézkedik. Átadja nagyon természetesen az úrbéresek kezébe az úrbéresek vagyonának kezelését és egyúttal e törvény 1. §. b) pontja alapján állami kezelésbe veszi a volt úrbéresek erdeit. Igen fontos momentum, hogy a kincstár saját kezelésébe vette át ezeket az erdőket. Érmek a törvénynek nem lehetett más intencziója, mint az, hogy ez által azoknak az erdőknek a gondozása elősegittessék és megkönnyittessék. Nem lehetett ennek más czélja már csak azért sem, mert a kincstár az úrbéres és községi erdők czirnén egy miihót költ el évenként. Mindenki abban a meggyőződésben van tehát, hogy az úrbéri községek csak nyertek az által, hogy állami kezelésbe mentek át. Azonban a dolog nem így áll. Az úrbéresek teljesen értéktelen erdőket kaptak ; a mi értékes volt, azt kiaknázta a politikai község. A mit átadtak az úrbéreseknek, az igen szomorú helyzetben volt. Most, hogy átvette az állam, ezeknek bizonyos átalányösszegeket kell fizetniök. Az átalányösszegeket kiveti a minisztérium törvényhatóságonként és a törvényhatóságok utalják ki azokat tetszésük szerint egyénenként. Természetesen, jövedelem nincsen. A kincstárnak fizetnie kell a kezelési és az erdőőri alapbeli összegeket. Honnan vegyék elő ezeket ? Jön a tekintetes vármegye, a mely ezen emberek súlyos helyzetével nem törődve, bekebelezteti a kezelési költségeket, az erdőőri