Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-69

69. országos ülés 1906 deczember 1-én, szombaton. 213 vény javaslatokat egyszerűen minden alapos átgondolás nélkül megalkotnánk, és akkor kellene annak konzekvencziáit viselni, a mely konzekvencziák talán száz milliókra rúghatnak. Különben én ezeket a kérdéseket, nevezetesen a munkás-balesetbiztositást, aggkor-biztositást, mind csak palliativ eszköznek tekintem, a melylyel azt a nagy betegséget, a mit ezen a téren észlelünk, orvosolni nem lehet. Sokkal inkább lehet orvosolni azon eszközökkel, melyeket bátor leszek bemutatni, a melyek különben a programúiban is benne vannak, t. i. a munkásvagyonszerzés biztosításában. Mielőtt azonban erre rátérnék, egészen röviden reflektálni akarok azon felszólalásokra, a melyek itt a sztrájktörvényre és a szakszervezetre nézve elhangzottak. A sztrájktörvényt abban a keretben, a mint azt a miniszter ur és az igen tisztelt államtitkár ur elénk terjesztette, miután annak tagadhatatlanul meglesz az a hatása, hogy bizonyos kinövéseket, visszaéléseket azzal szabályozni fogunk tudni, természetesen a magam részéről elfogadom. Azonban én osztozom azoknak a véleményében, a kik azt mondják, hogy a sztrájktörvényre nem lett volna szükség, ha az időszaki kormányok, melyek egymást követték, feladatuk magaslatán álltak volna és a törvényben már gyökerező hatalmuknál fogva meggátolták volna azoknak a betegségeknek keletkezését, a melyeket most oly nehéz kiirtani. Simonyi-Semadam Sándor: Volna! Lázár Pál: Én teljesen osztozom igen t. képviselőtársamnak, GKesswemnak azon felfogásában, hogy helyes és méltányos, hogy legyenek a munkásoknak szervezeteik, a melyek azután az ő társadalmi és anyagi képviseletüket magukévá tegyék. Azonban ép ugy elfogadom azok véleményét, kik azt mondják, hogy a szakszervezetek, ha léteznek, csakis abban a normális keretben mozogjanak, a melyre a törvény felhatalmazása terjed. Most nem rég fordult elő egy eset, hogy a belügyminisztérium egy szakszervezetet, ha jól tudom, a baranyaszabolcsi bányász-szakszervezetet kénytelen volt feloszlatni azon visszaélések^ folytán, a melyeket a vizsgálat ott kiderített. Én meg vagyok győződve, hogy ha a belügyminiszterek annak idején kellő óvatossággal ós kellő erélylyel kezelték volna ezt a kérdést, ha a szakszervezetek ellenőrzésével foglalkoztak volna, akkor azok a visszaélések ott nem kaptak volna lábra, melyek most oly erélyes beavatkozást tesznek szükségessé. Különösen nem szabad azt elfelejteni, hogy, ha nálunk csak normális fejlődése lett volna a szakszervezeteknek, mint más országokban, hogy nem felülről, mesterségesen, adtak volna tápot nekik és biztatták volna őket, (Felkiáltások a szélsőbal-oldalon: Krístóffy ! Ugy van, Krístóffy és társai!) hogy hagyják ott azt a medert, melybe őket a törvény szorítja, és az agitáczió terére lépjenek és olyan politikai feladatokra vállalkozzanak . . . Zlinszky István: Anarchisztikus feladatokra. Lázár Pál: Nagyon helyesen mondja t. képviselőtársam, arra, hogy a hatalomnak bizonyos vezetők karmai közé jusson, ugy nem is kellene azok visszaélésével most foglalkoznunk. Én azt hiszem, hogy ha még ma is a szakszervezeteknek részben ellenőrzésével, részben reorganizálásával fogunk foglalkozni, akkor nagyon sok helyen ez teljesen elégséges lesz arra, hogy megint visszatérjen a munkáskérdésben az a normális fejlődés, mely egyrészt biztosítja a munkás megélhetését és előremenetelét, másrészt pedig megóvja az ország ipari fejlődését. (Helyeslés.) Felemlittetett, hogy ne foglalkozzunk egyoldalúan a munkáskérdéssel, hanem a munkaadók kérdésével is, nevezetesen, hogy a kartellkérdésben ne nézzük tétlenül, hogy a tőke bizonyos erőszakosságokat, hogy ne mondjam viszszaéléseket követ el. Tagadhatlan, hogy a kartell hatalmat jelent, hatalmat, mely a munkaadó kezében összpontosul, a mely visszaélésre vezet, nagyon ritkán a munkások rovására, legtöbbször a fogyasztók rovására. Mindazonáltal, ha ennek az igazságát be is látjuk, a kartellhez csak nagyon cum grano salis szabad hozzányúlni. Itt is csak azért nem vagyunk képesek ezt a kérdést ugy megoldani, mint az ország viszonyai megkövetelnék, mert itt van Ausztria. Egyrészt tudvalevő, hogy Ausztriának van kartell-törvénye, de ez olyan tökéletlen, annyira nem képes a visszaéléseket megakasztani, hogy épen az osztrák kartellisták kényszeritik a magyar gyárakat is, hogy hozzájuk csatlakozzanak. Már most kéj3zelhető-e az, hogy mi a mi iparunkat kartell-törvények megalkotásával egyoldalulag le fogjuk kötni, mikor másrészt Ausztriában oly kart ell-tör vény létezik, a mely egyáltalában semmiféle megkötést nem jelent? Ez egyoldalú lebilincsolése volna a magyar iparnak, a mibe, azt hiszem, ez a ház sohasem fog belemenni, (Helyeslés.) Kartell-törvényt mi csakis Ausztriával kapcsolatosan alkothatunk, vagy egyáltalában nem alkothatunk. T. ház! Utaltam arra, hogy ezen nagy szocziális kérdés szerencsés megoldására a második eszköz az oktatás, az iparosoknak a felvilágosítása. Ezen a téren legyen szabad az igen t. kormánynak figyelmébe ajánlanom a szabad liczeum és a népakadémia működését. Tajpasztalati tény, hogy azon gyárakban, a hol a szabad liczeum és a népakadémia előadásokat tartott, hiába jelennek meg a bujtogatok, a munkásoknak megvan a kellő intelligencziájuk ahhoz, hogy átlátva a szitán, felismerjék a helyzetet, hogy a bujtogatok voltaképen csak a saját érdekeiket akarják általuk előbbre vinni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Épen azért szeretném ha minden gyártelepen, a hol száz mun-