Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-68

ovember 30-án, pénteken. 179 68. országos ülés 1906 , Ezek után áttérek jelenlegi közgazdasági életünknek egyik legfontosabb kérdésére, és ez az önálló vámterület kérdése. (Halljuk ! Bálljuk !) Ezt a múltban mindig ugy állitották oda, mint tisztán czélszerüségi és közgazdasági kérdést; pedig sajnos, minálunk ez nemcsak közgazdasági, hanem elsőrendű politikai kérdés is. Közgazdasági szempontból ismét e kérdésnél az egyes közgazdasági ágak érdekeit kell szemügyre venni. Itt a kereskedelmi és ipari érdek már többször volt hangoztatva és ebből a szempontból nem igen kivánok a kérdéshez hozzászólni. Csak két esetet kivánok itt felemliteni. Tegnap egy magyar állampolgártól, kinek Bécs egyik külvárosában virágzó üzlete volt, levelet kaptam, melyben panaszkodik, hogy a tönk szélére jutott, mivel osztrák barátaink, megtudván, hogy ő magyar állampolgár, oly féktelen izgatást űztek vásárló közönsége közt, hogy üzlete bojkott alá került, kénytelen volt üzletét bezárni és igy most vissza szándékozik térni Magyarországba. (Felkiáltások baljelől: Itt is a helye !) A másik pedig az, hogy Losonczon egy magyar vállalkozó nagy serétgyárat kivánt felállítani E részben hivatkozom Molnár Albert t. képviselőtársamra. Tudomására jutott ez az osztrák serétgyárosok szövetségének, a mely a losonczi vállalkozóhoz körülbelül a következő tartalmú levelet intézte (Halljuk ! Halljuk !) : »Ha uraságod serétgyárat akar felállitani, igen jól teszi, mivel ez most jövedelmező üzlet; csak arra figyelmeztetjük önt, hogy mi abban a helyzetben vagyunk, hogy saját ólombányáinknak termékét dolgozhatjuk fel, tehát, olcsóbban termelünk, mint ön. De ha ez nem volna elegendő, nagy tőke felett rendelkezünk, a melylyel képesek leszünk éveken át előállított gyártmányainkat még az előállítási ár alatt is eladni és ezt, a mennyiben ön serétgyárat akarna felállitani, meg is fogjuk tenni. Most pedig, ha van kedve, állítson fel Losonczon serétgyárat!« Természetes, hogy a vállalkozás elmaradt. Ezek után kérdezem, hogy élhetünk- e gazdasági közösségben oly állammal, a mely kereskedőinknek még annyi oltalmat sem ad, mint akár a kamcsatkai, a japáni vagy kinai kereskedőnek; a mely iparunkat és egyátalán közgazdasági életünket állandóan gyarmati helyzetben kívánja tartam ? (Igaz ! Ugy van !) Áttérek most már a kérdés mezőgazdasági oldalára. A mezőgazdasági körök idegenkednek az önálló vámterület behozatalától, mert nyersterményeik árdevalvácziójától félnek. Nincs azonban okuk a t. mezőgazdasági köröknek e részben nagyobb ijedelemmel és idegenkedéssel viseltetni az önálló vámterület iránt, hiszen, a mint már többször hangoztatva volt, az ipar teremtése által, a mely az önálló vámterület révén fog csak igazán felvirágozni, a nyerstermények egyrészt fel fognak dolgoztatni, másrészt a fogyasztás fog emelkedni és igy a nyersterményekben kiviteli feleslegünk sokkal kisebb lesz. Másodsorban figyelmeztetni kívánom, 1 liogy mindaz, a mit Ausztriába kiviszünk, nem azért vitetik ki, hogy ott elfogyasztassék, hanem hogy részben továbbkereskedés czéljaira szolgáljon, részben ipari feldolgozás alá kerüljön. Tehát egyszerűen elő fog állani az önálló vámterület esetén az a helyzet, hogy nem az osztrák ipar fogja nyersterményeink feldolgozásából a hasznot húzni és nem az osztrák kereskedő fogja a továbbkereskedés folytán a hasznot zsebre dugni, hanem a magyar gazda, a magyar iparos és magyar kereskedő. Bernát István t. képviselőtársam tegnap felemlítette, hogy gazdaközönségünket az osztrákok tulaj donképen becsapták, azon egyszerű oknál fogva, mert mig az ő iparczikkeiknél érvényesül a nagy védvám, iparczikkeik árát nagyban emelték, a mezőgazdasági czikkeknél ellenben a védvám egyáltalában nem érvényesül. Ez természetes is, mert a mezőgazdasági termékek többnyire világpiacz-czikkek és azok áralakulása a világpiacztól függ, ellenben az iparczikkekre ezt nem mondhatjuk. De, a mint a mezőgazdasági nyersterményeknél most nem érvényesültek a védvámok, ép oly kevéssé fognak érvényesülni az önálló vámterület esetén az Ausztriában velünk szemben netalán felállítandó védvámok és koránt sincsen megírva sehol, hogy ezen védvámokat nekünk, a termelőknek kell megfizetnünk. Egyáltalában nincs okunk tehát Ausztriától ezért retorziótól tartanunk, hisz igaz, kevesebb iparczikket fog behozni, de az önálló vámterület esetén is mindenesetre lesznek még olyan iparczikkek, a melyeket mi hazánkban nem állítunk elő és a melyeket szívesen fogmik beszerezni Ausztriától az esetben, ha mezőgazdasági terményeinknek Ausztriában piaczot tudunk biztosítani. Igaz, hogy mondjuk, esetleg 400 millió korona értékű iparczikkbehozatal kevesebb, mint 800 millió, de mindenesetre sokkal több, mint hogy ha Ausztria egyáltalán nem tudna iparczikkeket hozzánk behozni. Különben is szerencsés geográfiai fekvésüknél fogva az osztrákok a mi nyersterményeinkre feltétlenül rá vannak szorulva, de rá lesznek szorulva azoknak kitűnő minőségénél fogva is. Itt ismét meg kell emlékeznem a kereskedelemügyi miniszter urnak egyik törvényalkotási tervéről, a melytől a gazdaközönség meglehetősen fázik és ez a viziutakról tervezett törvényalkotás, nevezetesen a csatorna-javaslat, melytől pedig mezőgazdasági köreinknek éj)en a behozandó önálló vámterület szempontjából nincs okuk idegenkedni, hisz ez által ismét közelebb jövünk Ausztriához és igy esetleg, a mennyiben Ausztria oly elbánásban részesít minket, mint más külállamot, a külföldi államokkal szemben az osztrák piaczon könnyebben felvehetjük a versenyt. Én tehát a kereskedelemügyi miniszter ur ezen tervét és javaslatát épen az önálló vámterület szempontjából csak helyeslem. Különben hivatkozom egy klasszikus tanura, a ki, sajnos, nincs már az élők sorában ; hivatkozom gr. Károlyi Sándorra, a ki tavaly itt a képviselőházban úgyszólván politikai i hattyúdalában megmondotta, hogy az önálló 23*