Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-67

156 67. országos ülés 1906 novt Még különb dolgok is vannak, igen t. államtitkár ur, mert azt nálunk elhinni is bajosan lehet, elkéjjzelni pedig még nehezebb, hogy pl. más országban a fogyasztási adókban is megvan a progresszivitás, vagyis a gyengébbnek tehermentesítése. Pl. a német birodalomban a söradónál megvan az, hogy kisebb termelési adót fizet, a ki kevesebbet termel és nagyobb söradót fizet az, a ki többet termel. Tehát lényegileg a fogyasztási adónál is megvan a progresszivitás. (Felkiáltások jobbfelől: Ez a termelési adó !) Ez olyan adó, mely végeredményében átvitetik a fogyasztóra. (Folytonos zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Méltóztassanak csendben lenni! Pető Sándor : T. ház ! Objektíve kívánom a kérdést bírálni, mert elismerem* a sztrájk kárát és magam is keresem a sztrájkból származó bajok orvoslási módját. Méltóztassék tehát megengedni, hogy tovább menjek és objektíve bírálván a kérdést, megkérdezzem elsősorban is, vájjon egyáltalában helyes-e az a tétel, a melyet hangoztatnak nálunk és a mely tétel hangoztatásából keletkezett ez az egész áramlat, hogy t. i. minden drágaságnak és ipari pangásnak legalább túlnyomó részben oka a sok, szertelen, oktalan és igazságtalan sztrájk ? Én azt hiszem, ha a drágaság okainak vizsgálatába bocsátkozunk, s ha a sztrájk kérdésével és ezzel kapcsolatosan a drágaság kérdésével foglalkozunk, akkor szabad rámutatnom azon tényezőkre, a melyek sokkal nagyobb mértékben befolyásolják a drágaságot, mint a sztrájk, és a mely tényezőkről egyszerűen meg kell állapítani azt, hogy ezek képezték az első rugóját annak, hogy nálunk a sztrájkok elharapóztak. így első igen szomorú jelenség nálunk a husdrágaság. Szinte érthetetlen dolog, hogy Európában Magyarország, Ausztria és Németország e tekintetben bizonyos szigetet képez, hogy a világ legnagyobb városaiban, mint Berlinben, Londonban, Parisban, Chicagóban és Rotterdamban, s egyéb amerikai és európai világvárosokban mindenütt olcsóbb a hus, mint Budapesten és Bécsben ; természetesen Berlinben még sokkal drágább. Budapesten 1903-ban egy métermázsa élősúly ára 54 korona volt, 1906 októberében egy métermázsa élősúly ára a marhánál 104 korona, tehát körülbelül kétszeresére emelkedett három év alatt az élősúly ára. Ezzel egyenes arányban áll a mészárszékben kimért hus ára. Ha nézzük egyszerűen a leveshust, ennek kilója 1903-ban Budapesten 144 fillér volt, most, 1906 novemberben 200 fillér, vagyis két korona. Bécsben, az élősúlyt tekintve, mindössze csak hat fillérrel, vagyis métermázsánként 6 koronával drágább a hus ára, mint Budapesten. De megállapíthatjuk azt is, hogy tulaj donképen a termelő vagy kereskedő azért mégsem kap többet Bécsben az élősúlyért, mint Budapesten, mert a mivel többet kap, vagyis 6 koronával átlag máimber 29-én, csütörtökön. termázsánként, abból két korona körülbelül a szállitás költsége, két korona a szállítás közben beállott sulyveszteség értéke és két korona arra számitható, hogy nem szabad a marhát a súlyt mesterségesen növelő darával etetni — nálunk a vásárelőtti nap déli órájáig pedig szabad — tehát Bécsben kisebb súlya van az eladáskor a marhának, mint nálunk. És ha figyelembe veszszük még azt, hogy Bécsben általában jobb kvalitása van a húsnak, jobb minőségű marhákat visznek Bécsbe, azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy Budapesten még valamivel drágább a hus ára, mint a milyen drága Bécsben. Tudjuk, hogy ennek igen sok tekintetben természetes oka van. A legtermészetesebb és legigazabb oka az, hogy kevés a marhaállomány, hogy a marhatenyésztést, ellentétben a lótenyésztéssel, a t. kormány csak az ujabb időben karolja fel, hogy a legelővédelem nincs meg nálunk és így a kisgazda alig foglalkozhatik marhatenyésztéssel, ujabban pedig valóságos csapás gyanánt jelentkezik a szerb határzár. De vannak olyan okai is ennek a természetellenes drágaságnak, melyeket a kormáénak és az előző kormányoknak — és ez, azt hiszem, igen szorosan összefügg az ipar és kereskedelem, valamint a fogyasztási képesség és a fogyasztás olcsóságának kérdéseivel — módja lett volna bizonyos tekintetben orvosolni és enyhíteni. Hiszen a főváros már évek óta nyújtja be alázatos instancziáit a kormányhoz, melyekkel még mindössze csak amryit érhetett el, hogy a legutóbbi időben a földmivelésügyi miniszter ur szives volt konzumvásárt engedélyezni. Eddig hiába kérte pl. a főváros, hogy addig is, a mig a szerb határvillongás elmúlik, legalább zárt vaggonokban vágómarhát hozhassanak Budapestre, hiába kérte, bár ugy az agráriusoknak, mint a fogyasztóknak közös érdeke volt a növendékmarhák levágásának eltiltása; hiába kérte azt, hogy figyelemmel Bécsre és Németországra és mindenekelőtt figyelemmel az igazságra, — mert Budapesten minden darab vágómarha körülbelül 15 korona 65 fillér fogyasztási adóval terheltetik meg, tekintet nélkül a levágott marhasulyra — hogy a fogyasztók terhei csökkentessenek és hogy Budapesten is ugy, mint Bécsben és Németországban számításba jöjjön a levágott marhának súlya is. Bécsben és Németországban a 400 kilót meg nem haladó marha után csak félakkora fogyasztási adót fizetnek. A főváros ezen kérése tehát a termelők és fogyasztók közös érdekében, de meg az igazság érdekében is terjesztetett elő, mert valahányszor a kormányoktól azt kérte, hogy a budapesti fogyasztás is ily módon, szabályoztassék, hogy t. i. a kisebb sulylyal bíró marha után kevesebb fogyasztási adó fizettessék, — és kért Budapestre kedvező tarifát, más apróbb intézkedéseket, melyekkel a husdrágaságon segíteni lehetett volna — mindannyiszor hiábavalónak bizonyult kérése, nem vették azt figyelembe.