Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-67

67. országos ülés 1906 november 29-én, csütörtökön. 155 kereskedelemügyi miniszter ur dicséretes példával járt elől már akkor, a mikor a munkásbiztositásról szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ha nem is értek egyet ezen törvényjavaslat minden részével, kénytelen vagyok az igazság szerint megállapítani azt, hogy 1891 óta ez az első számottevő lépés a szocziálpolitikai reformok inaugurálására Magyarországon. A miniszter ur intenczióit, különös figyelemmel a tegnap előadott programm igen gazdag tartalmára, a legmélyebb tisztelettel kell fogadnom és kénytelen vagj^ok kifejezni még a legridegebb kritika hangja mellett is azt a bizalmamat, hogy végeredményben az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur az ipar és kereskedelem nagy problémáit nemzeti, ele egyúttal modern alapokon fogja megoldani és pedig ily képen fogja megoldani még akkor is, ha egyes divatos áramlatok, felületes kritika és felületes igazságok a közvéleményt, vagy a közvélemény bizonyos részét más irányba terelik, más irányban hangolják és más irányban elfogulttá is teszik. Méltóztassék azonban megengedni, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur tegnap előadott gazdag, igen becses és szocziálpolitikai szempontból is igen értékes programmj ának csak egyetlenegy részével foglalkozzam, t. i. azzal, a melylyel egy kivételes törvénynek, a sztrájktörvénynek elkészítését jelentette be. Somogyi Aladár: Helyes! Pető Sándor : Bocsánatot kérek, méltóztassék talán végighallgatni és méltóztassék talán egy kis elnézéssel lenni abban a tekintetben is, a mely, azt hiszem, a t. háznak általános és kedves szokása, hogy azt, a ki legelőször jelentkezik a házban mint szónok, meghallgatják akkor is, ha ellenvéleményt koczkáztat, ha olyat mond, a mi a többségnek vagy a t. ház túlnyomó részének tetszésével és véleményével nem találkozik. (Helyeslés.) Mert méltóztassék elhinni azt, hogy midőn e kérdéssel foglalkozni kivánok, az én szemem előtt sem lebeg más, mint az ipari produkezió békés fejlődésének érdeke és méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy érveimet ehhez a kérdéshez nem veszem máshonnan, mint a higgadt tárgyilagosság területéről, a tudomány és az élet szabályaiból és ezekkel akarom megvilágítani a magam tehetsége és módja szerint azt, hogy az az orvosság, a melylyel egy tényleg fennálló betegséget az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur gyógyitani akar, tényleg gyógyitó orvosság-e és nem-e olyan orvosság, a melyről a latin közmondás azt mondja : medicina pejor morbo, rosszabb az orvosság, mint maga a betegség. T. képviselőház ! Az utolsó két év alatt a gazdasági életben két igen szomorú jelenséggel találkoztunk : az egyik a folyton fokozódó drágaság, a másik a folyton fokozódó és szaporodó sztrájk. A gazdasági életben a tőke és a munka között az egész világon nagy harcz folyik. Ezen két tényező között egyáltalában csak relatív békéről lehet beszélni és ép oly szép álom — hogy ugy mondjam — a sztrájkmentes, örökké tartó együttműködés, mint a milyen szép álom az örök béke. De másrészt el kell ismernem az igazság kedvéért, hogy az utóbbi évek alatt Magyarországon tényleg nagyon sok egészségtelen és meggondolatlan sztrájk volt, és igy, ha osztani nem is tudom, de legalább részben megértem azt az animozitást, melylyel a higgadt és az igazságos közvélemény is ezt a kérdést tárgyalja. Ha igy ez a két jelenség együtt találkozik, t. i. a folyton fokozódó drágaságok, másrészt a folyton fokozódó és sok igazságtalan sztrájk, akkor egy lépéssel tovább mennek a kritikusok, a két jelenséget egy kalap alá veszik, s megállapítják és hirdetik igazság gyanánt azt a tételt, hogy a nagy drágaságnak, azonképen az ipar pangásának a sok sztrájk az oka. Magam is kénytelen vagyok elismerni, t. képviselőház, hogy a sztrájkoknak az ipartermelés terén tényleg áremelő hatásuk van. Ezt lehetetlenség tagadni. És el kell ismernem egy másik, specziálisan Magyarországra nézve szomorú jelenséget, hogy valahányszor különösen hosszabb ideig tartó sztrájk van Magyarországon, ennek hasznát siker esetén lehet hogy a munkás is veszi, de hasznát Ausztria és Bécs bizonyosan látja, (Igaz ! Ugy van !) mert a mig a sztrájk tart Magyarországon, addig verseny nélkül, addig vám nélkül, úgyszólván minden költség nélkül jön be az osztrák portéka Magyarországba. (Igaz ! ügy van!) És ez ismét bizonyítéka annak mélyen t. képviselőház, hogy maga a munkáskérdés, maga a szocziális eszme és annak fejlődése is szoros összeköttetésben van nálunk az önálló vámterület kérdésével. (Helyeslések.) Egy másik jelenséget is meg kell állapitanom, t. ház, azt, hogy a magyar kisiparos, a kinek helyzete lényegében alig különbözik a munkás helyzetétől, nemcsak hogy nem birja el a sztrájk csapásait, hanem egyáltalán nem képes elviselni az u. n. szocziális terheket. A munkástól nem követelhetjük, hogy ennek a belátására jusson, mert utóvégre a munkásnak joga és oka van a saját létérdekének javulásáért küzdeni, tekintet nélkül arra, hogy kinek a rendelkezésére bocsátja munkaerejét. De nagyon kívánatos volna, a mi eddig nálunk meg nem történt, hogy ezt az igazságot, t. i., hogy a kisiparos egyáltalában nem birja el a szocziális terheket, a melyeket pedig a föld színéről eltörölni nem lehet, nagyon jó volna, ha az állam felismerné és magára vállalná, pedig hogy fel nem ismerte, annak épen példáját adta a legutóbb benyújtott munkásbiztositási törvényjavaslattal, melyben a kisiparost ugyanazzal a járulékkal terheli meg, mint a nagyiparost, a nagytőkét, holott kétségtelen az, hogy a kisiparos csak kisebb terheket bír el. És ez nem újság, t. képviselőház, (Közbeszólások a baloldalon.) mert kell, hogy az állam viselje a kisexisztencziáknak szocziális terheit, mert ezek tulaj donképen végeredményben az állam terhei. 20*