Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-61

8 61. országos ülés 1906 november 22-én, csütörtökön. nyomás elől, melyet ő rá egyes képviselők és a képviselők többsége gyakorol. így a hivatalok száma folyton emelkedik és a meglévő hivatalok javadalmazása szintén feljebb és feljebb megy. Ez pedig két tekintetben igen nagy veszedelem. Az egyik veszedelem abban áll, hogy a hivatalnoki pálya a jobb elemek legnagyobb részét elvonja más foglalkozási ágaktól. (Igaz ! Ugy van !) Máris tapasztalható pl. a katonaságnál, hogy bizony a fiatalok igen nagy része nem kitűnő bizonyitványnyal megy oda; tapasztalható az, hogy a magyar szülő, mikor nem tanul a fiu, azt mondja, iparosnak fogja adni; tapasztalható, hogy a kereskedelmi foglalkozástól az embereknek java, hogy ugy mondjam, azok, a kik talán ott a legnagyobb szolgálatot tehetnék a nemzetnek, mind a hivatalnoki pályára tódulnak. De igen nagy veszedelem fenyeget bennünket financziáhs tekintetben is. Csak egyetlenegy tételt akarok felemliteni. Ezelőtt 25 esztendővel a személyes járandóságoknak az összege nem tett ki többet mint 79 millió koronát. A mai budgetbe be van ez a czim állitva 275 millió koronával. Ijesztő dolog ez a legnagyobb mértékben. Annyira ijesztő, hogy finaneziánkat is fenyegeti, költségvetésünk egyensúlyát is veszélyezteti. Mikor azt mondottam, hogy a mi költségvetésünkben 275 millió koronát tesznek ki a személyes járandóságok egybevetve a 25 esztendő előtti összeggel, akkor nem meritettem ki mindazokat a személyes természetű járandóságokat, melyek voltaképen ide sorolandók. Mert hiszen pl. a vármegyéknek adott segély majdnem kizárólag hivatalnokok fizetésére fordittatik, ez pedig kitesz évenként 17 millió koronát. A mit a horvát közigazgatás szükségleteire adunk, az most kitesz 21,850.000 koronát, s ennek legnagyobb része szintén a közigazgatási hivatalnokok fizetésére esik. A mit az egyházaknak adunk kongnia kiegészítésre, ez az 5 millió korona is mind fizetésekre fordittatik. Magának a képviselőháznak költségvetésébe beállított négy millió koronából 3,431.000 korona tisztán személyi járandóság, melynek egy része a képviselői napidijakra, más része a két ház hivatalnokainak fizetésére esik. Ha a felekezeti iskolák tanítóira fordított 4 milliót, s azt az összeget, mely a felekezeti gimnáziumok tanárainak fizetésére esik és az összes személyi járandóságokat szintén ide számitjuk, akkor ezek a kiadások már körülbelül 71,500.000 koronára rúgnak, ugy hogy ma nem 275 milliót, hanem 346 milliót tesz ki az, a mit az ország tisztviselőinek, hivatalnokainak személyes járandóságára fizet. Ha ezt perczentualiter nézzük, ez akkora öszszeg, a mely elijesztő, mert több mint 30%-át összes kiadásainknak a személyes kiadásokra fordítjuk. De ha még tekintetbe veszszük, hogy az ország voltaképen nem szabadon rendelkezik a felett az egész bevétel felett, mert kezei meg vannak kötve, — példának okáért az államadósságoknak kamatjait elsősorban fedezni kell, s ez nem olyan összeg, a melyet másra is lehetne forditani — akkor az arány sokkal rosszabb, mert tisztán az államadósságok kamatja 262 milliót tesz ki, az egyes vasutak megváltása folytán 24 millió koronát fizetünk évenként, az egyes tárczáknak megint vannak külön adósságai, a melyeknek kamatja évenként majdnem tiz millió korona, 9,985.000 korona. Ha ezeket az összegeket és az üzemi kiadásokat is mind leszarni tjük, akkor mi voltaképen csak 672 millió korona felett rendelkezünk. Olyan veszedelem ez, hogy mindnyájunknak kötelességünk ezzel szemben egyszer állást foglalnunk. En igenis ebben a költségvetésben a legnagyobb gondosságot, a legnagyobb takarékosságot látom, de igen kérem a t. képviselőházat, igen kérem az egyes t. képviselőtársaimat is, hogy ezzel a szerintem veszedelmes iránynyal szemben egyszer állást foglaljunk és hogy az ez oldalról jövő nyomásoknak eleget ne tegyünk. Hiszen nem akarom én azt mondani, hogy ezentúl mindenféle fizetésjavitást egyszerűen szüntessünk be. Nem ! Tannak még olyan jogos igények, a melyeket ki kell elégítenünk, daczára azoknak, a miket elmondani szerencsés voltam. Itt van pl. mindenekelőtt a tanítóknak fizetése. ( Ugy van !) Ezek az emberek a legönfeláldozóbb munkát fejtik ki, ezeknek kezébe van a jövő generáozió sorsa letéve és ők ennek a nagy feladatnak a legnagyobb odaadással, a legnagyobb becsületességgel és a legnagyobb szerénységgel tesznek eleget. (Ugy van!) A mellett olyan javadalmazásban részesülnek, a mely nem felel meg sem az igényeknek, a melyeket velük szemben az élet támaszt, sem jaedig azoknak a gazdasági viszonyoknak, a melyek között nekik meg kell élniök. (Ugy van!) Méltán várják tehát azt, hogy rajtuk és az ő állapotukon az ország segítsen. Nem akarok azokról szólni, a kik ma fenyegető álláspontot foglalnak el, a kik kaczérkodnak a szocziálistákkal, a kik fenyegetőznek, hogy, ha a fizetésemelés nem lesz meg, akkor ellenségeivé fognak válni az országnak. Ezeknek fellépése velem szemben legfeljebb arra volna jó, hogy kevésbbé legyek hajlandó megadni nekik azt, a mit követelnek, mert a mi jogos, a mi méltányos, azt meg kell adnunk, de a mit ki akarnak erőszakolni, azzal szemben állást kell, hogy foglaljunk. (Helyeslés.) Ha a tanitóknak nagy többsége ezeknek soraiban volna, akkor nem is tartanám szükségesnek az ő fizetéseik rendezését. De meg vagyok róla győződve, hogy csak egyesek vannak ott, a kik az agitátoroknak felültek, a kik hagyták magukat félrevezetni, de a tanitók legnagyobb része ezektől távol áll és ez a rész igenis megérdemli és rászolgált az országnak és az országgyűlésnek jóindulatára. (Helyeslés.) Ki kell elégítenünk bizonyos igényeket, talán nem az egész vonalon, de bizonyos igényeket igenis az államvasutak alkalmazottaival szemben is. Azok is ugy vannak, hogy teljes erővel, a mely egész szellemi képességüket, sokszor egész fizikai erejöket is igénybe veszi, teljesitik azt az igen nagy szolgálatot, a mely rájuk háramlik, teljesitik pedig