Képviselőházi napló, 1906. IV. kötet • 1906. november 15–deczember 12.

Ülésnapok - 1906-65

112 65. országos ülés 1906 november 27-én, kedden. szempontból, akkor is erre az eredményre kell jutni, mert áll az, a mit Balzac igen szellemesen mondott, hogy az ember tőke, még pedig a legfőbb tőke, minden egyéb tőkének a forrása. Itt egy tőkeerőről van szó, a melyet ma, a mikor munkások hiányában itt minden termelési ág vitális érdekeiben van megtámadva, eléggé becsülnünk nem lehet. (Helyeslés.) De hogyha csak az állam szempontjából becsüljük is, méltóztassék visszagondolni arra, hogy mikor itt az iparfejlesztés ügyéről volt szó, az igen t. kereskedelemügyi miniszter ur egy nagyon szellemes számítást mutatott be, azt mondván, hogy az iparfejlesztési kiadások tulajdonképen az államnak pénzébe nem kerülnek, mert minden olyan munkás, a ki az iparban dolgozik és egy évben 700 koronát keres, annak 10 százaléka elmegy fogyasztási adóra, tehát 70 korona fejenként, ott tehát bőven megtérül az, a mit az iparfejlesztés czéljaira költünk. De hogyha ez áll, akkor mennyivel inkább kell ezt az okfejtést ott érvényesítenünk, a hol arról van szó, hogy az emberek tízezreinek életét menthetjük meg. Hiszen méltóztassék Poroszországba tekinteni, a hol tiz év alatt a szükséges védekezés mellett 10 százalékkal volt csökkenthető a gümőkór áldozatainak száma ; ha ezt nálunk is igy alkalmazzuk, a megfelelő védekezés mellett. — szerényen akarok számi tani — 89.000 embernél 9 ezerrel volna csökkenthető a halandóság. Ennek a 9000 embernek évi keresményét, csak 500 koronával számitva, évenkénti keresete félmillió korona, az ebből adókra eső rész tehát a legszerényebb számitás szerint is 450.000 korona, 9 millió koronát fordíthatnánk tehát évenkint a tüdővész elleni védekezésre, a mely összegnek kamatai feltétlenül megtérülnének a haláltól megmentett munkás állampolgárok adószolgáltatása révén. Ez a kérdésnek a gazdasági oldala. Van azonban egy még fontsosabb és a mi szivünkhöz még közelebb álló oldala is a kérdésnek, és ez a nemzeti szemjDont. (Halljuk ! Halljuk !) Ha méltóztatnak megnézni a közállapotainkról szóló évi jelentéseket, meg méltóztatnak látni, hogy a természetes népszaporodás nálunk oly alacsony, a melynél alacsonyabb szaporodást csak a szerencsétlen Írország és a tudvalévőleg nagyon szaporátlan franczia nemzet mutat fel. A halálozásokra nézve pedig azt mondja a jelentés, hogy a halálozás főtényezője a gümőkór. Különösen az alföldi magyar vármegyékben — mondja szórói-szóra a jelentés — terjed ijesztően a gümőkór, a hol már eddig is legnagyobb mérvű volt a pusztítás. A halálozási viszonyokról pedig általánosságban ezeket mondja (olvassa) : »A halálozási viszonyok az országnak úgyszólván egész területén mindenütt romlottak, legfeltűnőbben, sajnos, épen az alföldi színmagyar vármegyékben.* Előttünk áll a maroknyi magyarság, a 8 és V

2 milliónyit magyar anyanyelvű magyar állampolgárság, a melyet elsősorban mindenféle kórság és fertőző betegség pusztít, ugy hogy mig a többi nemzetiségek számarányát kevésbbé érinti, épen a hozzánk tartozókat: a szinmagyarságot támadja meg és pusztítja leginkább. A helyzet tehát az, hogy mig a nemzetiségeket a kivándorlás fogyasztja erősebben, addig ezek a kórságok és betegségek elsősorban is a színmagyar elemet tizedelik. Ha már a közgazdasági, a szocziális és humanisztikus szempontok nem tudnak is ránk befolyást gyakorolni, akkor pusztán csak ennek a nemzeti szempontnak is arra kell indítania minket, hogy minden fegyverrel, pénzügyi korlátokat és akadályokat nem ismerve, adjuk meg az eszközöket a belügyi kormányzatnak, hogy a magyar lakosságot leginkább pusztító betegségek ellen a védekezés lehetővé váljék. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Ennek az országnak egyik legszellemesebb irója, Rákosi Jenő, gyönyörű varázsképet festett egyik munkájában a magyar imperializmusról, melynek első feltétele az volt, hogy végre 30 millió magyar legyen országunkban. Én ezt az ábrándképet nem tudom a magamévá tenni. Ábrándnak tartom és nem bizom benne. De akármiféle közgazdasági, akármiféle társadalmi és nemzetiségi politikát űzzünk is, azt hiszem, helyesen ennek a politikának mindig csak egy anyaga lehet és ez a törekvés arra, hogy itt minél több magyar ember legyen, hogy a magyar népelem szaporodása minél erősebben előmozdittassék. (Élénk helyeslés.) és ezzel ellentétben lokalizáltassék mindaz, a mi a magyarság csökkentését eredményezi és korlátoztassék mindaz, a mi e népelem szaporodását, fejlődését és erősbödését hátráltatja. Méltóztassanak csak elképzelni, hogyha egy külső ellenséggel állanánk szemben, a mely országunk ellen évről-évre 55.000 lélek veszteséggel járó pusztító hadjáratot folytatna, minő áldozatkészséggel bocsaj tanok a kormányzat rendelkezésére az eszközöket. . . Egy hang (a baloldalon) : Uj ágyukat csináltatnánk ! Éber Antal : . . . hogy ez ellenség ellen minket megvédelmezhessen. Egy hang (a baloldalon): Még a létszámemelést is megadnók ! (Derültség.) Éber Antal : Es most, mert az ellenség láthatatlan baczillusok alakjában jelentkezik, mint a struczczok, homokba dugjuk a fejünket, nehogy meglássuk, észrevegyük az ellenséget, mely ennek az országnak egész lakosságát, legelsősorban pedig a szinmagyarságot fenyegeti. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) A közegészségügyre vonatkozó kiadási tételeket teljesen elégteleneknek, abszolúte meg nem felelőknek tartom ; ha mégis elfogadom azokat, egyedül és kizárólag azért teszem, mert teljes bizalommal viseltetem a belügyi tárcza jelenlegi vezetője iránt, mert látom benne a szocziáüs ügyek iránti érzéket és a nép iránti szeretetet, a mely az ügyek ellátására szükséges, mert ez érzéséből és érdeklődéséből azt a reményt merem