Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-48
48. ORSZÁGOS ÜLÉS 1906 október 23-án, kedden, Justh Gyula, utóbb Návay Lajos elnöklete alatt. Tárgyai: A múlt ülés jegyzökönyvének hitelesítése. —• Elnöki előterjesztések. — Az T. biráló-bizottság jelentésének benyújtása Beck Lajos és Gratz Gusztáv megbizó-levele tárgyában s ennek alapján nevezett képviselők végleges igazolása. — A II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai hamvainak hazaszállítására vonatkozó törvényjavaslat harmadszori olvasása s a jegyzőkönyv erre vonatkozó pontjának hitelesítése. — A hazai ipar fejlesztéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, Kossuth Ferencz, gr. Apponyi Albert, Polónyi Géza, Jekelfalussy Lajos, Josipovich Géza, (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 20 perczkor.) Elnök : T. Mz! Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezetni fogja Darányi Ferencz jegyző ur ; a javaslatok mellett felszólalókat jegyezni fogja Várady Károly, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Harambasics Ágost jegyző ur. Mindenekelőtt hitelesíteni fogjuk a múlt ülés jegyzőkönyvét. Felkérem Darányi Ferencz jegyző urat, hogy méltóztassék a múlt ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Darányi Ferencz jegyző (olvassa az 1906. évi október hó 22-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök : Kérdem a t. házat, van-e valakinek észrevétele a felolvasott jegyzőköny T vre % (Nincs !) Ha nincs senkinek észrevétele, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom Torda-Aranyos vármegye és Győr város közönségének feliratait, valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek Kállay Tamás képviselő utján beadott kérvényét II. Kákóczi Ferencz és bujdosó társai emlékének törvénybe iktatása és az emlékezetüket sértő törvény eltörlése iránt; Szilágy és Udvarhely vármegyék, valamint Debreczen város közönségének feliratait az alkotmány biztosítása érdekében; Udvarhely vármegye és Debreczen város közönségének feliratait egy magyar katonai földrajzi intézet felállítása tárgyában; Udvarhely vármegye közönségének kétrendbeli feliratát a nemzetiségi izgatások megfékezése és a sajtó szabadságának biztosítása végett; Debreczen város közönségének feliratát a sorhadi szolgálatból távozó katonáknak állami segítségben való részesítése iránt. Javaslom, hogy tárgyalás és jelentéstétel végett adassanak ki a kérvényi bizottságnak. Bemutatom Abauj-Torna vármegye közönségének meghívóját, melylyel a képviselőházat meghívja II. Rákóczi Ferencz arczképének a vármegye székházában rendkívüli közgyűlés keretében e hó 29-én déü 12 órakor történő leleplezésére. Tudomásul szolgál. Szamosujvár város tudvalevőleg meghívta a képviselőházat a Molnár Antal emlékezetére emelt síremléknek e hó 21-én történt felavatására. Jelentem a háznak, hogy ez ünnepen Ráth Endre képviselő és jegyző jelent meg a ház hivatalos kiküldöttjeként és koszorút is helyezett a képviselőház nevében az emlék talapzatára. Tudomásul szolgál. Elnök : Mukits Simon, az I. biráló-bizottság elnöke kivan a háznak jelentést tenni. Mukits Simon az I. biráló-bizottság elnöke: T. képviselőház! Az I. biráló bizottság részéről van szerencsém bejelenteni, hogy Beck Lajos képviselő urnak az osztályok által alakilag kifogásolt megbízólevelét, továbbá Gratz Gusztáv képviselő urnak panaszszal megtámadott megbízólevelét a bizottság Ítélkezés tárgyává tette, és miután Beck Lajosra nézve az alalá hiány pótoltatott, Gratz Gusztávra nézve pedig a panasz visszavonatott, mindkét képviselőt végleg igazolt képviselőnek jelentette ki. Kérem, méltóztassanak e jelentésemet tudomásul venni és ugy Beck Lajos, valamint Gratz