Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-47

82 47. országos ülés 19Ö6 október 22-én, hétfon. dolgot mondani, de fogok most kellemes dolgot is mondani. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter: Nekem nem volt kellemetlen, hogy a Leon-gyárról beszélt, de Leonnak kellemetlen, olyan helyen, a hol magát nem védheti. Lengyel Zoltán: Én állok rendelkezésére! Sőt kötelességemnek tartom, ha meggyőződöm akármilyen módon arról, hogy egyik vagy másik adat nem felel meg a valóságnak, azt épen olyan lojálisán rektifikálni, mint a hogy felhoztam. A t. miniszter ur az egész bizottság helyeslése között szólt arról, hogy a vizierők kihasználása tekintetében igen nagy programm készül. Én a magam részéről csak azt vagyok bátor elmondani, hogy én a völgyzáró-gátak utján bizonyos vizeken, különösen a felső Tisza és Sebes-Körös mentén egész végig vízmüvek felállítását a legsürgősebb feladatnak tekintem. Azok az iparágak, a melyek ezen vizmüvek mentén üzembe vétetnek, illetőleg azok a vizmüvek, a melyek mentén a gyárak készülnek, fenn fognak maradni állandóan ; a vizmüvek mentén létesült ipar versenyképes lesz az osztrákkal, nagyobb védelemben részesül, mint a milyent az önálló vámterület és kereskedelmi szerződések nyújthatnak neki. Olyan segélyt kap, a melyet az osztrák nem tud utánunk csinálni. Ha százmilliókat fektetünk bele iparpártolásba, akkor az első száz milliót vizmüvek felállítására kell fordítani, és pedig nem csipri-csupri apró müveket kell létesíteni, hanem nagy, hatalmas munkákat. Nem kívánok olyanokat, a milyeneket az angolok csináltak Egyiptomban, még olyanokat sem, a milyeneket az olaszok készítettek FelsőOlaszországban, de mindenesetre olyanokat, a melyek Magyarország hatalmas vizierejét képesek az iparnak állandóan rendelkezésére bocsátani. Érdeke ez különösen a magyar fajnak, a mely ezen folyamok mentén végig állandóan megélhetést talál. És ebben a tekintetben különösen ajánlom a kereskedelmi kormány figyelmébe a Sebes-Körös völgyét, a mely összeköti Erdélyt a magyarországi magyarsággal, a melyet megerősíteni elsőrendű nemzeti feladat, a mit, azt hiszem, igen'; t. román képviselőtársaink is elismernek — négyszemközt. Nagy Dezső: Olyan nincsen, román képviselő ! Lengyel Zoltán : Román nemzetiségi! Nagy Dezső: Olyan sincs! Román anyanyelvű ! Lengyel Zoltán : Kérem, ha t. képviselőtársamnak kifogása' van, nagyon szívesen helyreigazítom, hogy román anyanyelvű képviselőket értek. Meg lehetnek róla győződve, hogy én nem akarom még j óbban elősegíteni az ő mozgalmaikat. Olyan kérdést vagyok bátor szóba hozni, a mely a bizottsági tárgyalás során szóba nem került, de a mely az iparfejlesztést igen közelről érdekű, és pedig bányászati, különösen kőszénbányászati dolgokat. N-em abból a szempontból, a melyből a függetlenségi párt tanácskozásai alkalmával Ugron Gábor a kérdést szóba hozta, a mikor a kereskedelmi miniszter ur mindnyájunk által helyeselt választ adott, t. i. hogy a bányatörvény megfelelő módosítást találjon, és hogy a bányászati ügyek a kereskedelmi minisztériumban egyesítve, megfelelő ellátást nyerjenek. (Közbeszólások.) Kérem, hogy megfelelő ellátást, illetve szabályozást találjon a bányászati ügy, azt gondoltam. (Felkiáltások : Ériettük!) A kőszénbányákra nézve — ez igen lényeges — a törvényes szabályozás hiánya lehetővé tette, hogy az összes nagyobb kőszénbányák kartellé alakultak át, a mi megbénítja az egész iparfejlesztést. A magyarországi bányatársulatok nemcsak hogy kontingentálták maguk közt az összes fogyasztókat, de bizonyos irányban szorosan felosztották maguk közt az országot; megállapították, mely bányatársulat hol nyithat bányát, hol nem. Ezen tény kifolyásaként aztán zárt kutatmányokban lefoglalták a maguk részére mindazon földterületeket, a hol a geológiai valószínűség szerint fogyasztási iparterületektől nem távol eső jó és nagyobb rétegek lehetnek ; a lefoglalt területeken nemcsak hogy nem bányásznak, de nem is kutatnak, mert a főczél az, hogy megakadályozzanak másokat abban, hogy bányászhassanak és hogy a magyar iparfejlesztés korszakában uj szénbányák találása a maga nagy, átalakító hatalmával szerepelhessen. T. képviselőház! Bátor vagyok rámutatni arra, hogy 180 millió métermázsára megy ma Magyarországon a szénszükséglet. Ezek a kartellirozott szénbányák tiz fillérrel emelték a kartell következtében a szén árát; ez 18 milliót tesz ki évente koronában. Hát mennyi esik ebből az államvasutakra . . . Szterényi József: Egy fillér sem! Lengyel Zoltán : . . . a 180 millió métermázsa szénfogyasztásból ? Szterényi József: A tiz fillérből! Lengyel Zoltán : Kérem, nem azt kérdeztem, hanem azt, hogy a 180 millióból mennyi esik az államvasutakra, mennyi nem. Szterényi József: Semmi! Lengyel Zoltán : Bocsánatot kérek, az országos szénszükségletről beszélek ; ebben benne van az államvasutak szénszükséglete is. Szterényi József: Két millió négyszázezer tonna ! Lengyel Zoltán: Kérem, ez 24 inillió métermázsa évenként. De mindegy, akármennyit számítunk is, kétségtelen, hogy azon müveknek, a melyek itt az ipari akczióban nem szerepelnek, 24 millió métermázsánál több az ipari fogyasztása, Már most mit jelent ez ? Ez azt jelenti, hogy mi két millió négyszázezer koronát adunk évenként szubvencziókra és a szénbányász urak a kartell folytán sokkal nagyobb összeget vonnak el az ipartól, mint a mennyit mi az iparba beruházunk, oly összeget, a mely kizárólag a szénbányatársulatok zsebébe folyik. Ez oly tiszta matematika, hogy ez ellen harczolni sem lehet. Azok a