Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-55
55. országos ülés 1906 fogunk találni, ha az ottani viszonyokhoz alkalimazkodunk, azokat tanulmányozzuk és a magunk •'számára értékesítjük. (Igaz! Ugy van!) Ez a magyarázata annak is, a mit a fiumei érdekelt vállalatok beadványukban, a melyet az összes '%. képviselő urak megkaptak, kifogásolnak a tekintetben, hogy a mig az ő óhajaikat a törvény készítésénél nem vette figyelembe a t. kereskedelemügyi miniszter ur, azzal szemben az ő óhajtásuk ellenére, hogy a felhatalmazást a 20 filléres tételre töröljék, azt mégis benhagyták a törvényjavaslatban, tehát sem óhajukat az érvényesítés tekintetében, sem óhajukat a törlés tekintetében nem vettük figyelembe. Ez a felhatalmazás a 20 filléres egységtételre, csatornailletékekre vonatkozik. Ha az a hajó messze óczeáni utakra megy, a szuezi csatornán illetéket kell fizetnie ; előmozdítja tehát a kormány a hajózást itt azzal, hogy a vállalatok ezt a segélyt megkapják, mint a többi szerződéses vállalatok, «s az az akadály is eltávolíttassák a közlekedés sutjából, hogy a szuezi csatorna illetékei terhelik a hajókat, a minek viselését a kormány e leg'kevésbbé fundált vállalatoktól természetesen nem kívánhatja meg. Adataim során. t. ház, röviden rá kell térnem a következőre, ámbár a t. kereskedelemügyi miniszter ur imént mondott beszédében igen éles határvonalat vont amaz érdekek között, a melyek Fiúménak mint kikötőnek, mint városnak, mint magyar nagy közgazdasági czentrumnak érdekei és a szabadhajózásban érdekelt hajósvállalatok érdekei között fennállanak. Rá kell térnem erre azérfc, mert a t. képviselő ur az ő kerülete és szülővárosa iránt való odaadó és eléggé el nem ismerhető szeretetében ugy állította fel a dolgot, hogy okvetlenül kell tenni valamit Fiúménak e viszonylata, ie relácziója érdekében is, mert ugy fejezi ki magát: Fiume autochton lakosságának egyik legfontosabb kereseti forrásáról van szó. Teljesen igaza van a t. képviselő urnak, és azt hiszem, szemrehányás a kormányt abban a tekintetben, hogy Fiumét gazdaságilag eléggé nem kultiválja, nem érheti. (Igaz! Ugy van!) Még kevésbbé fogja érhetni annak a programmnak megvalósítása esetén, melyet a kereskedelemügyi miniszter ur Fiúméra nézve maga elé tűzött, mikor ki fog domborodni az a nagy jelentőség, a melyet közlekedési és kereskedelmi, ugy kiviteli, mint beviteli szempontból Fiúménak tulajdonit. De ha már az autochton lakosságnak a hajózásban való érdekeltségéről beszélünk és ezen szempontból is méltatjuk a javaslatot, méltóztassék megengedni, hogy a jelen hajózási alakulatra nézve nagyon furcsa két adatra rámutassak. Itt aposztrofálnom kell gr. Batthyány Tivadar t. barátomat, a ki már évekkel ezelőtt, mikor a kereskedelemügyi minisztérium tengeri hajózási ügyeit vezette, valamint később törvényhozói működésében is mindig hangoztatta annak a fontosságát, hogy a keresnovember 9-én, pénteken. 283 kedelmi tengerészet felé kell épen a tengerparti lakosságot terelni, őket visszaadni régi foglalkozásuknak, mert a tradicziókban gyökerezik a legtermészetesebb alakja a fejlődésnek. (Helyeslés.) És mit látunk, t. ház 1 Azt, hogy 1898 óta 1906 május végéig a fiumei tengerészeti hatóság kiadott 144 kapitányi oklevelet, ebből mindössze 15 fiumeit. Kiadott továbbá 160 hadnagyi oklevelet és ebből mindössze 16 fiumeit. Ha viszont a tengerészeti akadémiával való kapcsolatát keressük ennek a kérdésnek, akkor látjuk, hogy a 144 kapitány közül Fiúméban mindössze 30 végzett és a 160 hadnagy közül 39. Szomorúbb adat abban a vonatkozásban, a melyet t. képviselőtársunk a fiumei autochton lakosságnak a tengerészetben való érdekeltségére nézve felhozott, azt hiszem, nem mondható. A tengerészet magyar vonatkozásában tehát a mi tengerészetünk mindinkább elveszti tengerparti jellegét, az ország belsejéből tódul, a mennyiben tódulásról lehet szó, hisz csekély szám az egész, a fiatalság oda, és igy a fiumei autochton lakosság szép lassan elhagyja ősei foglalkozását a helyett, hogy a maga tudását és tehetségét ezen a téren érvényesítené, a mely régi tradiczióknál fogva is elsősorban őt illetné meg. (Igaz ! Ugy van !) A t. képviselő ur azzal érvelt, hogy az a kívánalom, a melyet a törvényjavaslat felállít, hogy évenként egyszer legalább Fiumét érintse a hajó, súlyos terhet ró a vállalatokra, de gyakorlatilag meg sem valósitható, mert hiszen visszterhet ritkán kap, és igy, ha már behozatalra van. is áruja, a kivitelre nem igen lesz, vagy megfordítva. Ennek az állitásnak némi megczáfolására bátorkodom bemutatni a t. háznak azon hivatalos kimutatást, melyet tengerészeti hatóságunk felállított a szabadhajózást üző magyar tengeri hajók foglalkozásáról az 1906-ik év első felében, kimutatva az egyes állami segélyeket, a melyek azután a régi törvény alapján esedékesek. Ez a kimutatás tisztán oly járatokról szól, a melyeket az öt szabadhajós vállalatnak 17 hajója tengerentúli kikötők egymásközti forgalmában bonyolított le, a hol tehát nem lehet szó arról, hogy segélyben részesül vagy nem részesül, hogy visszáru van vagy nincs, a hol a vállalat természetszerűleg csak akkor közlekedik, ha rá nézve jövedelmező, mert hiszen a nélkül nem bonyolítaná le azt a forgalmat, a melyre nézve semmi más érdeke nincs. Ebből kitűnik, — nem kívánom a t. házat az összes hajók forgalmával fárasztani — hogy a Jáva nevű hajó nyolez járatot tett teljesen tengerentúli kikötők egymásközti forgalmában : a nyolez járat közül négy olyan van, a melyben fenéksulyt visz, tehát nem holt szállítmányt, az utat mégis megtette. A Borneo hét járatból három ilyent, a Kolona hat járatból hármat, stb. ; a nevek szintén mind exotikusak. Mindez azt bizonyítja, hogy ezt az argumentumot a fiumei kikötő vagyis magyar-horvát tengerparti kikötő érintése ellen felhozni nem lehet, mert ha ugyanily feltételek mellett egész idegen kikötők közt bonyolit36*
