Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-54

256 5í. országos ülés 1906 november 8-án, csütörtökön. hogy mi is foglalkozzunk azzal az eszmével, hogy a közszállitásokat ne hagyjuk diskrécziónárius jogává lenni mindenféle hatóságnak. (Helyeslés.) Mert hiszen, ha bizalommal vagyok is a kormány iránt, mégis itt nemcsak olyan vállalatokról van szó, a melyekre az állami hatalom fog megbizást adni, hanem olyan vállalatokról, a melyekre megbizást ad egy város, egy törvényhatóság, egy község, a mely község vezetőségének talán sokszor nincs is meg az az intelligeneziája, hogy meg tudja választani azt, hogy a közszállításra melyik a legméltóbb. S ha a külföldön nagy súlyt helyeznek a közszállitás intézményének helyes megállapítására, hatványozottan kellene Magyarországon ez intézményt helyesen szervezni. Köztudomású, hogy Magyarországon a közszállítást, mint nagyon sok közgazdasági dolgot, a régi rendszer a korrupczió egyik tényezőjévé avatta. Köztudomású, nagyon sokszor megesett, hogy a közszállitásokban való részesítésnél a politikai pártállás irányadó. (Vgy van í) Tudjuk, hogy Magyarországon az úgynevezett generális vállalkozóknak a tömege létezett ; itt nem speczializálták szakma szerint a vállalatokat és vállalkozókat, hanem az az ember, a ki a rendszer legerősebb oszlopa volt, szállított bakkancsokat, de ugyanakkor kórházi élelmezési czikkeket is. (Ugy van /) Ez a rendszer természetesen tönkre teszi a képesített iparosságot. Áz ilyen generális-vállalkozó, a kinek a kezében mindenféle vállalat összpontosul, visszaél a marchandage-zsal, vagy, a mint mondani szokták, a j)artieführerséggel, mert alvállalkozásba adja annak a szegény iparosnak a teljesítést, a melyhez ő maga nem ért, megnyúzza azt a kisiparost, a ki csak egy vagy két százalékát kapja a haszonnak, míg ő, a nagyvállalkozó, a ki szaktudásban semmivel sem járul hozzá a vállalat utilitásához, zsebrevágja a nagy hasznot, csak azért, mert nagy tőkéje, vagy jobban mondva, legtöbbször nagy befolyása van. Különösen figyelmébe ajánlom a kereskedelemügyi miniszter urnak, hogy ha a törvény szakaszaiba nem is méltóztatik bevenni ezeket a dolgokat és eszméket, a melyeket felvetni bátor voltam, abba a miniszteriális rendeletbe mégis nézetem szerint fel volnának vehetők a közszállításnak bizonyos feltételei. Különösen nagyon lényegesnek tartom, t. ház, a megbízhatóság kérdését. Nálunk rendszerint a legolcsóbb vállalkozónak adják a vállalatot; igaz, hogy kikötik a pályázatban, hogy a megbízó hatóság jogosítva van tetszése szerint eltérni a legolcsóbb ajánlattól, de az áüandó praxis, már csak a felmerülhető gyanú kikerülése czéljából is az, hogy az elintéző hatóság vag}^ elintéző közeg, a ki annyira géne-ben van, csakhogy gyanúsításnak ne tegye ki magát, néha legjobb hiszeme és belátása ellenére is a legolcsóbb ajánlatot fogadja el, noha üdvösebb volna közérdekből a drágább ajánlat. Ez arra vezet, hogy a vállalkozó, csakhogy megkapja a munkát, olyan áron ajánlkozik, a mely mellett, hogy a saját hasznát mégis kihozhassa, kénytelen azt a szegény munkást nyomni, kénytelen munkabérét leszállitani. A budapesti kereskedelmi és iparkamara egyik ülésén — ha jól emlékszem, a tárgysorozatba nem volt ugyan felvéve — de felmerült az az eszme, bár én túlzásnak tartom, hogy ilyen vállalkozások esetén a vállalatot adó hatóság legyen jogosítva, a mennyiben a vállalkozó nem adja ki tisztességesen a munkás bérét, a munkabért levonni. Nagyon természetes, hogy ez magánjogi akadályokba ütköznék, mert végre is ez önbíráskodás volna, de kétségtelen, igen t. ház, hogy akkor, a midőn ilyen vállalkozó ajánlatokat és jaedig olyan olcsó ajánlatokat ad be, a melyekkel csak az a czélja, hogy megkapja azt a munkát, ennek a levét egyfelől az a vállalat iszsza meg, mert az kénytelenségből kontármunkát szállít, másfelől megiszszák azok a munkások, mert hiszen másképen nem kárpótolhatja magát az a vállalkozó, mint ugy, hogy a munkásokat nyomja és nyúzza, Az előttem szólott t. képviselőtársam felemlítette a kaucziók kiadásának kérdését. E tekintetben bátor vagyok a t. miniszter ur figyelmét felhívni arra, hogy van egy, sőt talán több miniszteri rendelet, a mint tudni méltóztatik, a melyek szerint a munka beadása, a számlák elintézése és a leszámolás megejtése után a kauczió azonnal kiadandó, azonban méltóztatik tudni azt is, hogy ezen rendeletet a minisztériumban nem respektálják. Szterényi József: Miért ? Nagy Sándor: Azért, mert rendkívül hosszú utánjárásba kerül a dolog és nagyon sok panasz merül fel a vállalkozók részéről, hogy ennyi meg ennyi ezer koronájok van az állampénztárban, de képtelenek megkapni, a minek következtében képtelenek ujabb vállalatokba bocsátkozni, tisztán bürokratikus akadékoskodások folytán. Nem tulajdonítom ezeket a bajokat az államtitkár urnak; meg vagyok győződve, hogy az ő államtitkársága alatt ez nem fog megtörténni, de tény az, hogy a múltban nagyon sok panasz merült fel a tekintetben, hogy a kaucziókat, daczára annak, hogy a kaucziók kiadásának jogi időpontja és alkalma elérkezett és azokat az államtitkár kiadni volna köteles, mégis bentartják. E mellett baj az is, hogy nehezen ejtik meg a számlák felülvizsgálatát és elintézését; ez az eljárás nagyon hosszadalmas és nagyon sok időt vesz igénybe, még ha be is fejeztetett már a munka, míg az állampénztár •— hacsak valami különös sürgősségi eset az államra nézve fenn nem forog — azt a munkálatot honorálja. Pedig nemcsak azt kell nézni, hogy az államra nézve forog-e fenn sürgősségi eset; a vállalkozóra nézve mindig fenforog a sürgősség esete, mihelyt vállalatát befejezte és munkáját teljesítette. Szterényi József: Meg is kapja soronkívül! Nagy Sándor: Én, t. ház, semmiféle módosítást nem ajánlok és a szakaszt változatlanul elfogadom, azonban bátor vagyok ismételten a