Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.
Ülésnapok - 1906-50
50. országos ülés 1906 október 25-én, csütörtökön. 165 Elnök: Azt hiszem, legczélszerűbb lesz, ha Hodzsa Milán képviselőnek ezt a módosítását szembe állítjuk a 3. §. első és második bekezdésével; ugy fogom tehát feltenni a kérdést, elfogadja-e a ház a 3. §. eredeti szövegét az első és második bekezdésre nézve, szemben Hodzsa Milán képviselő módosításával. Nagyon természetes, hogy azután a többi módosítások, — a Mezőfi és Sziklay képviselő urak módosításai — a melyek szintén a második, illetve első bekezdésre vonatkoznak, külön fognak szavazásra feltétetni. Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltevéséhez hozzájárulni ? (Igen !) Akkor felteszem a kérdést : elfogadja-e a ház — természetesen mindig fentartva a módosítások feletti külön határozat jogát — a 3. §. első és második bekezdését, szemben Hodzsa Milán képviselő ur most felolvasott módosításával, igen vagy nem ? Kérem azokat, a kik fentartják a szakasz eredeti szövegét, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. Ennélfogva a 3. §. első és második bekezdése elfogadtatott, szemben Hodzsa Milán képviselő ur módosításával. E szerint Hodzsa Milán képviselő ur módosítása elesik. A 3. §. első bekezdéséhez Mezőfi Vilmos képviselő ur azon módosítást nyújtotta be, hogy ezen szó után : »épitett« tétessék : »a közegészségügyi követelményeknek megfelelő ama munkáslakások, a melyek legalább háromhavi felmondás kölcsönös kikötésévek stb. Méltóztatnak ezen módosításhoz hozzájárulni ? (Felkiáltások a baloldalon és a közéfen : Két részben !) Mert van azután még egy módosítása Mezőfi képviselő urnak, nevezetesen a háromhavi felmondásra vonatkozólag, hogy t. i. a 3. §. második bekezdésében azon szó után »részére« tétessék : »legalább háromhavi felmondási idő kölcsönös kikötésével«. Ez tehát két dolog. (Felkiáltások balfelől: Három dolog !) Méltóztatik kivánni, hogy ez a rész is kétfelé szakittassék ? (Igen !) Akkor felteszem a kérdést; méltóztatik- e elfogadni Mezőfi. Vilmos képviselő ur azon módosítását, hogy a 3. §. első bekezdésében azon szó után »épitett« tétessék : »a közegészségügyi követelményeknek megfelelő«. Ugyebár, ez lesz az első rész ? (Igen !) Lázár Pál : Ez helyes ! Elnök: A második rész azután vonatkozik a háromhavi felmondásra. Tehát az első részre nézve újból felteszem a kérdést: Méltóztatik-e Mezőfi Vilmos képviselő urnak ezen módosítását elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) Kijelenthetem tehát, hogy a képviselőház Mezőfi Vilmos képviselő urnak ezt a módosítását elfogadja. Már most következik az a rész, a mely azt mondj a, hogy »legalább háromhavi felmondás kölcsönös kikötésévek. Kérdem : Méltóztatik-e Mezőfi Vilmos képviselő urnak ezen módosítását elfogadni, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik 1 ! Mezőfi $ Vilmos képviselő urnak ezt a módosítását elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. Kijelenthetem tehát, hogy Mezőfi Vilmos képviselő urnak ezen módosítása elesik. Mezőfi Vilmos képviselő urnak van azután még egy módosítása, a melyet az imént is voltam bátor jelezni, hogy t. i. a 3. §. második bekezdésének első sorában azon szó után : »részére«, tétessék : »legalább háromhavi felmondási idő kölcsönös kikötésévek. Kérdem : Méltóztatik-e Mezőfi Vilmos képviselő urnak ezt a módositását elfogadni, igen vagy nem 1 (Nem !) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház Mezőfi Vilmos képviselő urnak ezt a módositását nem fogadja el. Már most következik Sziklay Ottó képviselő urnak módosítása, a ki azt javasolja, hogy a 3, §, második bekezdésének ötödik sorában ezen szavak helyett »20 évi«, tétessék »30 évi« Kérdem a t, képviselőházat : méltóztatik-e Sziklay Ottó képviselő urnak ezt a módositását elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, a kik a módosítást elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. Ennélfogva Sziklay Ottó képviselő urnak ezen módositása elesik. Továbbá ugyancsak Sziklay Ottó képviselő ur még azon módositást javasolja, hogy a 3. §. második bekezdésének 5. sorában azon szó után : >>részesitheti«, tétessék : »ha a vállalkozó házbér fejében a befektetett tőkének a törlesztéssel együtt 4%-ánál többet nem szed«. Kérdem: méltóztatik-e Sziklay Ottó képviselő urnak ezt a módositását elfogadni, igen vagy nem 1 (Igen ! Nem !) Kérem azokat, a kik a módositást elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. Kijelenthetem tehát, hogy a képviselőház Sziklay Ottó képviselő urnak ezt a módositását sem fogadja el. Következik a 3. §. harmadik bekezdése. Erre nézve módosítás be nem nyújtatván, azt hiszem kijelenthetem, hogy a ház ezt a bekezdést a közgazdasági és pénzügyi bizottság szövegezése szerint változatlanul elfogadja. Következik a 4. bekezdés; erre nézve sem tétetett módosítás és azért kérdem, méltóztatik-e a negyedik bekezdést változatlanul a közgazdasági és pénzügyi bizottság szövegezése szerint elfogadni ? (Igen!) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a képviselőház ezt a bekezdést is változatlanul elfogadta. Következik Sziklay Ottó képviselő ur további módosítása, a mely fel fog olvastatni. Darányi Ferencz jegyző (olvassa a módosítást). Elnök : Kérdem a t. házat, elfogadja-e Szikla}' Ottó képviselő ur ezen módositását ? Szterényi József: Felesleges! Elnök : A kik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kijelentem, hogy a ház Sziklay Ottó képviselő ur módositását nem fogadja el. Következik a 4. szakasz. Várady Károly jegyző (olvassa a é. szakaszt),