Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-49

140 í9. országos ülés 1906 október 24-~én, szerdán. tást, a melyet a lóverseny különösen a mi szép budapesti társadalmunk erkölcseiben okoz. Tizezrenként rohannak az emberek, a legalsóbb rétegekből is a lóversenyre, bogy keserves keresményüket a szerenesejátékra feltegyék. (Igaz ! Ugy van !) És az állam miért tűri ezt a szerencsejátékot? Azért, — ez az ürügy, mert igaz oknak el nem fogadható, — hogy iV

2 % a szerencsekerékre feltett betétekből az állam proviziója. De hát rá van utalva erre a turpis jövedelemre a magyar állam, melynek 1300 millió koronás évi költségvetése van ? Én azt hiszem, hogy ha fontos a lóversenyeknek valamely módon való segélyezése, hogy ha elsőrendű államérdek a lóversenyeknek gazdag szubvenczionálása, igen szívesen meg fogjuk a közgazdasági érdek bebizonyitása mellett szavazni az állam költségvetésében azt az összeget, mely a sorsjátékból és a lóverseny utján az állampénztárba provizió fejében jut. Én azt hiszem, hogy Magyarországon a közvélemény, különösen az ujabb időben, már állást foglal a lóversenyfogadások intézménye ellen és hogy a t. kormány érzi azt, hogy itt okvetlenül tennie kell valamit. Szerintem egyenesen meg kell szüntetni a lóversenyfogadások intézményét. Endrey Gyula : A lóversenyt magát! Kmety Károly: A lóversenyeknek életét nem oltjuk ki vele, és az erkölcsiségnek, a magyar társadalomnak igen nagy szolgálatot teszünk vele. Befejezem beszédemet, de néhány szót még szólni kivánok a tiltott szerencsejátékok dolgában. (Halljuk ! Halljuk !) A tiltott szerencsejátékok épen ugy virágoznak Magyarországon, mint azok, a melyeket az állami hatalom istápol. És miért van ez ? Erre a kérdésre a feleletet nem tudom másban keresni, mint épen abban, hogy a társadalom erkölcsi konfúzióban van, hogy a társadalom felfogása egészen meg van zavarodva a szerencsejátékok természete iránt, a midőn maga az állam az első szerencsejátékos. (Ugy van ! a baloldalon.) És ennek tulajdonítom azt is, hogy maguk a hatóságok azt a tilalmat kellő erélylyel nem érvényesitik, nem képesek érvényesíteni. Én azt hiszem, hogy minden kiméletességet félre kellene itt tenni. Természetes első volna az állami sorsjátékosoknak megszüntetése, az állami kormánynak mint sorsjátékosnak, mint bűnrészesnek a sorsjátékok erkölcstelenségében, megtisztítása, s azután minden kiméletességet félrelehetne tenni a szerencsejátékok üldözésében és el lehetne menni addig, mert hiszen teljesen jogosult, hogy a szerencsejátékosok, különösen a hivatásszerű szerencsejátékosok, a kik keresetforráskéj) űzik a szerencsejátékot, börtönbüntetéssel is büntettessenek. (Helyeslés.) De azt hiszem, törvényhozási intézkedés nélkül is elmehetne a mai viszonyok között is a t. belüg3ri kormány, mint az erkölcsrendészetnek főhatósága addig, hogy a toloncz-rendelet intézkedéseit kiterjesztené azokra, a kik hivatásszerűleg tiltott szerencsejátékkal foglalkoznak. . . (Helyeslés.) Sümegi Vilmos: A bakkaratosokra! Kmety Károly: ... és illetőségi helyükre tolonczoltatná különösen Budapestről azokat, a kik itt a szerencsejátékok rejtekhelyein olyan meleg fogadtatásban részesülnek. HÓdy Gyula: Eézkigyó! (Zaj a baloldalon és a középen. Elnök csenget.) Kmety Károiy: Bátor vagyok a t. belügyi kormány figyelmét arra is felhívni, hogy van még más módja is az erélyes üldözésnek, a melyet tudtommal a hatóságok eddigelé nem vettek alkalmazásba. T. i. megadja a törvény azt a módot, hogy a konczesszió elvesztésével büntettessenek azok a vendéglősök, szállodások, korcsmárosok . . . Egy hang (a középen): Hát a kaszinók! Kmety Károly: , . . a kik a tiltott szerencsejátékokat olykép mozdítják elő, hogy nekik állandó helyiségeket engednek át. A mi a kaszinókat, társas egyleteket illeti, t. képviselő társam, tökéletesen igaza van ebben is; ezekben is mód nélkül, szertelenül tűrik és űzik a szerencsejátékokat. (Ugy van ! a középen és a, baloldalon.) Nem kell, hogy példákat hozzak fel, hiszen felsorolhatnék a tiz ujjamon egymásután nem tudom hány budapesti kaszinót, a melyben köztudomásúlag folyik a sorsjáték és pedig a vak szerencsejáték. Zlinszky István: A demokrata-körben is! (Derültség.) Kmety Károly: Talán kielégítem a kívánságát azon t. képviselőtársamnak, a kinek a magyar társadalom ezen erkölcsi betegségében ugy látszik valami különös kedve telik . . . Vlád Aurél: Ez nemzetközi betegség. Vajda Sándor : Ebben egyek vagyunk ! . . . Kmety Károly: ... ha felkérem a belügyminiszter urat, hogy ne habozzék a legsúlyosabb eszközökkel is fellépni a társulatok ellen, oszlassa fel azokat, ha ismételten rajtakapatnak, hogy helyiségeikbe szerencsejátékot visznek. (Elénk helyeslés.) A nélkül, hogy tovább rajzolnám ebben a tekintetben társadalmunk képét, befejezem beszédemet és a következő interpellácziót terjesztem elő: Interpelláczió a földmivelésügyi és a belügyminiszter urakhoz: 1. Szándékozik-e az igen t. földmivelésügyi miniszter ur segédkezet nyújtani a szerencsejátékszenvedélynek orvoslásához az'által, hogy a belés pénzügyminiszter urakkal egyetértőleg mielőbb törvényjavaslatot nyújt be a lóverseny-fogadások megszüntetése, illetőleg az 1894. évi XXIX. t.-cz. hatályon kivül helyezése tárgyában ? 2. Szándékozik-e az igen t. belügyminiszter ur az igazságügyminiszter úrral egyetértőleg törvényjavaslatot benyújtani a tiltott szerencsejáték büntetésének sulyositása iránt; szándékozik-e a fennálló toloncz-rendeletet a tiltott szerencsejátékkal keresetszerűieg foglal-