Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-49

í9. országos ülés 1906 október 2í-én, szerdán. 135 kérni meri régi sebeinek gyógyítását, régi bajainak orvoslását. (Helyeslés.) T. ház ! Nem volt néma gyermek a székelység. Nem lehet azt mondani, hogy nem tudtuk, miié fáj, mert nem mondotta meg. Hiszen, hogy csak a kiemelkedő mozzanatokról emlékezzem meg, eltekintve a tusnádi kongresszustól, a mely 1902 nyarán tartatott meg, a hol az akkori csikvár megyei alispán a kongresszusi tagokat igy fogadta : »összetett kezekkel kérjük, hogy segitsenek rajtunk ; a székelység ma annyira gyenge a sok nyomorúságtól, hogy nem tud dolgozni, csak imádkozni,* — mondom, eltekintve ettől, 1901 szept. 2-án a képviselőházban Molnár Józsiás tartott interpellácziót a székelység érdekében. Hosszasan, részletesen ismertette meg a székelység pusztulásának okait. Többek közt az interpellácziót megokoló beszédében ezt mondja : »A székely társadalomnak zömét, a kisbirtokosok osztályát veszélylyel fenyegető intézkedések történtek az 1871-iki birtokarányositási és az 1879. évi erdőtörvények tényleges végrehajtásának következtében. És miért ? Mert mind a két törvény a székely viszonyok teljesen figyelmen kivül hagyásával hozatott meg.<< 1902-ik évi szej^tember 14-én Kézdivásárhely városában 115 székely községnek 12.776 lakosa tartott népgyűlést s azon határozatot hozott épen a tagositás, az arányosítás és az erdőtörvény kérdésében. Az itt hozott határozatot a képviselőházhoz is felterjesztette. Legyen szabad ebből egy pár részt idéznem. (Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja a határozatkérés : »A magyar egyetlen vére, a székely veszélyben van. Nem elemi csapások sújtották e népet. Nem dúlta ellenség fel a zöld bérezek tövében lakó székelységet, mégis pusztul, vész, keservbe, hontalanságba, idegenbe, szolgaságba vándorolni készül a székely. Áldozatává válik viszonyait számba nem vevő egyes törvényeknek, a tagositási, az arányositási és az erdőtörvénynek ; a kapzsiságnak, mely a figyelmetlenség szülte törvényes intézkedések leple alatt kihúzza lába alól az ősi örökséget, a megélhetést, a kenyeret adó földet. Veszélyben, pusztulóban a székely s ha a magyar nemzet haladéktalanul kellő módon és kellő erélylyel segitségére nem siet, közbe nem lép, menthetetlenül meg is semmisül, (ügy van !) A nemzet törvényhozó, kormányzó erejével, a nemzet pénzével és vérével rendelkező kormány ne soká tanácskozzék, mert mindent tud, hanem cselekedjék. (Ugy van !) Kenyeret adjon a székely népnek, (Ugy van !) mindennapi kenyeret, munkát, keresetet, haladéktalanul közmunkákat. (Ügy van !) Mentse meg a székely népet a tagositás és arányosítás költségeitől és veszedelmeitől; legyen a székelynek megint termő földecskéje, legyen erdeje, fája', közlegelője, állattenyésztése, ipara, fuvara, hogy megélhessen, hogy boldogulhasson megint ősi módra a maga ereje bői.« (ügy van!) Lengyel Zoltán : Ott ültek a seftelői a szabadelvüpártnak! Nagy György: »Az ősi székely szabadságot, a munka, becsület lehetőségét és tényezőjét adjátok meg a székelyeknek, akkor azután ne féltsétek a székelyt, nem kell annak se gyár, se mankó, megáll az a maga lábán, abból a züllő, omladozó nemes anyagból újból a magyarság törhetetlen bércze lesz keleti határunkon.« T. ház ! A kézdivásárhelyi népgyűlésnek ezen határozatát egy másik népgyűlés, a melyet csak most, 1906 szeptember 16-án tartottunk, mindenben megerősítette s az ott hozott határozatokat is kérés alakjában a képviselőházhoz beterjesztettük. Időközben sürün, azt mondhatni : naponként érkeztek a házhoz és az igazságügyminiszteriumba kérések a tagositási és arányositási törvények módosítása iránt. Hiszen csak én — hogy a közeimultra utaljak — egymásután adtam be Tusnádnak, Kászonfeltiznek, Bükkfalvának, Kőrispataknak erre vonatkozó kéréseit. 1906 október 18-án Lengyel Zoltán t. képviselőtársam nyújtotta be Papolcz község közbirtokosságának panaszát a képviselőházhoz. Ezen panaszban is igy jajdul fel a sokat szenvedett székely község birtokossága (olvassa): »A törvények iránti igaz tisztelettel, a hazaszeretet egész melegével, a családi létfentartás és az e hazában leendő maradhatás édes reményében, évszázadokon át szabad rendelkezési joggal bírt békés tulajdon megóvása kötelezett azon lépésre, midőn már minden más utón megkisérlett megfelelő j ognienedéket sérelmeink orvoslására sikertelenül vettünk igénybe, hogy Magyarország törvényhozótestületének hazafias pártpolitikán és elfogultságon felül álló rendelkezéseit kikérjük, még mielőtt munkabíró karokkal Románia, esetleg a szabad és független Amerika szabad levegőjét felkeressük. Magyarország alkotmánynyal biztosított törvényhozásának sem lehetett soha kifejezett akarata, hogy az 1871 : LV, az 1879 : XXXI. és az 1898. évi XIX. t.-czikkek megalkotása által oly törvényeket létesítsen, a melyek alkalmazásával községek, közbirtokosságok, testületek és azok egyes tagjai tulajdonukból kizárassanak; tulajdonaik használatától s azok feletti rendelkezési joguktól megfosztassanak s ez által anyagilag tönkretétessenek, hogy azután a keleti határt és a hont védő vitéz székelység derék ivadékai meg nem védhetvén néhány barázdányi földeeskéiket, apjuktól maradt viskóikat áruba bocsátva, kivándoroljanak a szabad és gazdag Amerikába.« Ezekben nagyjában azt akartam feltüntetni, hogy nemcsak én panaszkodom a székely bajról és nyomorúságról, hanem a székelyeknek ezrei emelték már fel kérő és könyörgő szavukat. Lengyel Zoltán : De mindig hiába ! Nagy György: De annak igazolására, hogy a hivatalos körök is elismerték ugyan a nyomorúságot, csakhogy nem segítettek azon különféle okokból: talán pénz hiányában, talán a nép viszonyainak ismerete hiányában, hivatkozom a m. kir. földmivelésügyi miniszter kiadásában 1905-ben IV. szám alatt megjelent »A székely-akczió ismertetése«