Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-49

134 ¥J. országos ülés 1906 október 2i-én, szerdán. hozzám : »TJram, ez a köszönet azért, amiért kötelességemet teljesítettem!« Az akkori politikai viszonyok nem engedték meg, hogy ezt a kérdést felvessem. Szolgálhatnék még több ilyen példával, de feleslegesnek tartom. E tömeg, e zabolátlan csorda elhelyezkedik egyes vidékeken, nem respektál semmi tulajdonjogot, erdőkben halomra vágja a fát, tüzet rak, egyszóval pusztit; adót nem fizetnek, nem katonáskodnak, hanem ellenkezőleg, a vagyonukat, vérüket feláldozó becsületes polgárok véréből élnek. Ha egy szegény ember egy kis fát lop, ha azért, mert családja éhezik, kényszerűségből kis burgonyát lop a szomszéd földről, vagy a lovának egy kis takarmányt, egy kis füvet vág le az ut széléről, szigorúan megbüntetik. Kérdem : történik-e aránylag ezekkel az emberekkel az igazságszolgáltatás terén kellő szatiszfakczió ? Nem! Az oláh czigányok által elkövetett borzasztó esetek, bűntények kriminál-szocziológiai minőségét vizsgálva, a kriminál-antropológia tudományára támaszkodva, azt hiszem, megkoczkáztathatom azt a kijelentést, hogy nagyon is szigorú, radikális módszereknek végrehajtását kell kivánnunk az oláh czigányok megzabolázására. (Helyeslés.) Ezen minden tekintetben különálló, szabadon rabló és gyilkoló tömeget drákói rendszerrel kell az államélet korlátai közé szorítani, és ha ez nem sikerül, specziális nemzetközi alapon kell megfékezni garázdálkodásaikat. Hogy milyen módon, majd annak idején, ha esetleg csekélységem felszólittatik az illetékes tényezők részéről, néhány adattal szívesen szolgálok ebben a tekintetben is. Bár az oláh czigányok nem érdemlik meg, hogy a törvények humánus szelleme lengje át azokat az intézkedéseket, a melyek az ő megfékezésükre szolgálhatnának, ebben a perczben én sem óhajtok eltérni ettől a humánus szellemtől, hanem addigra is kérem elsősorban a t. belügyminiszter urat, hogy szíveskedjék megfelelő ideiglenes intézkedésekkel odahatni, hogy ezek bizonyos mértékben megzaboláztassanak. (Helyeslés.) Epén ebből a szempontból ugy a belügyminiszter úrhoz, mint az igazságügyminiszter úrhoz a következő interpellácziót intézem (olvassa) : »Interpelláczió a belügy- és igazságügyminiszter urakhoz az oláh czigányok törvény utján való szigorú megrendszabáryozása tárgyában : Szándékoznak-e a miniszter urak az oláh czigányok szigorú és végleges megrendszabáryozása tárgyában a legrigorózusabb törvényes intézkedéseket megtenni, s addig is, mivel e kérdés megoldása több nehézségbe ütközik, míg törvényben végleg szabályozható, tekintve azonban azokat a végzetes és veszedelmes állapotokat, mely a közt fenyegeti e vándor rablógyilkosok minden utvonalán, hajlandó-e különösen az igazságügyminiszter ur a magyar korona országainak területére rájuk a statáriumot kihirdetettni ?« Elnök : A házszabályok értelmében az interpelláczió kiadatik a belügyi és igazságügyi minisztereknek, Következik Nagy György képviselő ur interpellácziója. Nagy György: T. ház ! Igaz örömmel vettük tudomásul az egész Székelyföldön, hogy a nemzeti kormány felvette munkaprogrammjába az erdélyi és minket közelebbről érdeklőleg a székelyföldi birtokviszonyok rendezését. Tudomásom van arról is, hogy a jövő hónap 12-re ebben az ügyben ankét van összehiva. A megvitatás alá kerülő törvényjavaslatból tudom, hogy az olyan intézkedéseket tartalmaz, a melyek, ha törvénynyé erősödnek, alkalmasak lesznek arra, hogy a székelyföldi áldatlan viszonyokat végre rendezzék. Azt szeretném, ha sem az ankét során, sem a bizottsági tárgyalások alkalmával, sem majd később a házban a tárgyalások alkalmával a szobatudósok, a könyvmolyok, a folytonos külföldi példákra hivatkozók ne szólalnának fel, hogy végre oldja meg a székelyföldi birtokkérdéseket a székely népnek, a székely életnek, a székely viszonyoknak igaz ismerete. Bármilyen közel legyen is a birtokviszonyok rendezését szabályozó törvény terminusa, azért a legjobb akarat, a legbuzgóbb igyekezet mellett is eltelik még pár hónap, a míg a törvényjavaslatból törvény lesz. Ez alatt a pár hónap alatt azokban a községekben, a hol a tagositási és az arányositási eljárás folyamatban van, részint befejezést nyerhet az eljárás, és akkor már az in integrum restitutio lehetetlen lesz, részint pedig tovább folyva az eljárás, addig is költségek merülnek fel, amelyek igazságtalanul terhelik a birtokosokat. Ez az, a mi engem interpelláczióm megtételére késztetett. Átment az már a köztudatba és épen azért nem is szükséges hosszabban fejtegetnem, hogy az 1871 : LV„ az 1880 : XLV., az 1892 : XXIV.', az 1879 : XXXI. és az ezt módosító 1898 : XIX. t.-cz., tehát a tagosítás, az arányosítás és erdőkezelést szabályozó törvények igen sok tekintetben súlyosan sérelmes rendelkezéseket tartalmaznak a Székelyföldre nézve. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Az igen t. igazságügyminiszter ur a múltból közvetlen tapasztalásból tudhatja azt, a mikor az egyik székely kerületnek, a kézdividéki kerületnek volt országgyűlési képviselője, bizonyosan jól emlékszik arra, hogy azok a szegény lemhényiek, osdolaiak, szászfalusiak hányszor kérték támogatását, szives pártfogását ezen ügyek rendezésében. A csak most lezajlott önkényuralomnak, darabontkorszaknak nehéz idejében mi székelyek nem hozakodtunk elő a magunk bajaival, a magunk nyomoruságával. Ebben a nehéz időben megcsendült a székelység szivében Kossuth édes apánknak egy más, nehéz, még nehezebb időben mondott tanítása, hogy ha van valahol sajgó seb, a mely gyógyításra vár ; »ha van egy kívánság, a mely kielégítetlen, hadd sajogjon még egy ideig az a seb, hadd várjon még az a kívánság, ne ezektől tegyük függővé azt, hogy megmentsük a hazát.« De most, mikor a nemzeti irány diadalmaskodott, senki nem veheti rossz néven a székelységtől, hogy