Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-49

tó. országos ütés 1906 október 24-én, szerdán. 129 azokat az erkölcsöket, a melyek szükségesek arra, hogy egészséges ipar fejlődjék, megtanulják a szoliditást, és akkor hazájukba visszatérve, otthonukba letelepedve, ott is egy ilyen egészséges és erős alapokon nyugvó ipart teremtenek. (Helyeslés.) Tegnapi közbeszólásomnak lélektani indoka tulaj donképen az volt, hogy nagy meglepetéssel hallottam az államtitkár úrtól dicsérettel említeni a rózsahegyi gyárnak ezt az akczióját. Nagy meglepetéssel hallottam, mert épen a múlt évben jelent meg a kereskedelmi minisztérium kiadványa gyanánt egy kis füzet, a melynek czime: »Ipari akezió a Székelyföldön*, és ebben ugyanazokat az elveket, ugyanazokat a nézeteket, ugyanazt a felfogást nálamnál sokkal szebben, sokkal jobban, sokkal alaposabban kifejtette Szterényi József államtitkár ur. És ugyanezt az elvet, ugyanezt a felfogást hallottam vagy olvastam körülbelül három-négy héttel ezelőtt egy hirlapi kommünikéből, a mely szintén a kereskedelmi minisztérium részéről adatott ki. En természetesen örömmel és megnyugvással fogadtam és követtem ezt a politikát és igy annál jobban meglepett a rózsahegyi gyár akcziójának dicsérete. Ez a lélektani indoka annak, hogy közbeszólásomban is kitört ez a meglepetés. Szterényi József: Félreértett! Zakariás János: Engedjék meg, hogy orommal vegyem tudomásul azt, hogy félreértettem az államtitkár ur szavait és hogy azokat az elveket, a melyeket én itt hangoztattam, ő a maga részéről is helyeseknek tartja. Annál is inkább hangsúlyoznom kell ezt, mert az az irányzat, melyet a rózsahegyi gyár követett, nem efemer jelenség, hanem az alföldi és felvidéki magyarországi vállalatoknak állandó irányzata, hogy ha megszorulnak munkáskezekben, a mint a rózsahegyi gyár és a többi gyárosok is, ügynököket küldenek le a Székelyföldre és elviszik a székely munkást otthonából, mesés ígéretekkel elcsábitják és ez által a Székelyföldön létező ipartelepeknek működését sokszor megbénítják. A múlt héten hallottam épen a köpeezi kőszénbánya igazgatójától a panaszt, hogy nem tud dolgozni, mert munkásainak nagy részét a salgótarjáni, meg nem tudom miféle gyárak ügynökei nagy Ígéretekkel elcsábították, és ott van egy székely ipartelep, mely a helyett, hogy fejlődnék, kénytelen üzemét felére redukálni, mert nem kap munkást. En, t. ház, ha már felszólaltam, engedjék meg, hogy az elmondottak kiegészítéséül egész általánosságban egy pár megjegyzést tegyek a szőnyegen levő törvényjavaslatra nézve is. Az iparpártolásról szóló törvényjavaslat szerény véleményem szerint egy régi irányzat folytatása, a melyet azonban a múltban sem tartottam közjogi és állampolitikai szempontból helyesnek és ma sem tartom annak. Ez az irányzat a szubvenczionálás rendszere. Ezt én két szempontból, KÉPTH. NAPLÓ. 1906 —1911. ni. KÖTET. közjogi és politikai tekintetben nem tartom helyesnek. (Halljuk!) Az egyik szempont az, hogy a szubvenczió nyújtásával egyesek részesülnek támogatásban, az állam feladata pedig, felfogásom szerint, nem az, hogy egyeseket támogasson, hanem az, hogy általános intézkedésekkel országosan nyújtson módot és alkalmat az ipar és kereskedelem fejlődésére. Általános feladata az államnak az ipari szakoktatás minél tökéletesebb fejlesztésével minél több embernek lehetővé tenni azt, hogy ipari szakképzést nyerjen; általános feladata az államnak, forgalmi eszközökkel minél több vidéket hozzáférhetővé tenni a központok számára; az országot vasutakkal behálózni ; a szállítási lehetőséget megadni és mindenütt, a hol erre alkalom van, utat és módot nyújtani arra, hogy ipartelepek keletkezzenek és hogy az egyesek kezdeményezési ereje és szakképzettsége megteremtse azt az egészséges ipart, a melyre ott, azon vidéken minden feltétel megvan s a melyre az országnak ott szüksége van. Egy hatig (bal/elől): Polgári iskolákat, szakiskolákat, ipariskolákat kell állitani! Zakariás János : Ha elgondolom, hogy azon 15—20 millió koronával, mely a jelentés szerint erre a czélra esetleg rendelkezésre áll, mit lehetne teremteni az ipari szakoktatás terén; mennyi utat, vasutat és viziutat lehetne alkotni; hogy ezzel az összeggel a hegyvidékek vizét vízzáró gátakkal elzárva és szabályozva, mennvi vizerőt, tehát az ipari munka által felhasználható természeti erőt lehetne az ipar számára lekötni és hatóvá, tenni: akkor bizonyos kételkedéssel fogadom el a törvényjavaslatot. Másik fontos közjogi és államjogi kifogásom a javaslat ellen az, hogy a szubvenczionálás rendszere szaporítja az állammal szemben lekötöttségi viszonyban állók számát, szaporítja azok számát, a kik szubvencziót várva, vagy a már kapott szubvencziót megszolgálni akarva, talán lelki gyengeségből, talán a tényleges helyzet felismerése alapján politikai meggyőződésüket alárendelik ennek az anyagi érdeknek és azt [mintegy áiuba bocsátják. Ennek a kormánynak semmi esetre sem czélja talán, de a lélektani hatás az emberi lélekben az, hogy abban az emberben, a ki szubvencziót kér, vár vagy elfogadott, a politikai függetlenség nem oly hatályos és szilárd többé, mint a minőnek lennie kellene ebben a hazában minden magyar emberben, hogy ezen haza önállóságáért és függetlenségeért küzdjön akkor is, midőn a hatalom polczán nem azok ülnek, a kik szintén ezen elveket vallják. De hogy mindezen lényeges kifogásaim daczára mégis hozzájárulok a javaslathoz, annak indoka az, hogy ebben a javaslatban egy porszemet, vagy egy téglát látok hozzájárulni ahhoz az épülethez, mely ennek az országnak a függetlenségét és önállóságát biztositni van hivatva. És a mikor ezt látom, a mikor látom, hogy olyan eszközöket akarnak rendelkezésére bocsáj17