Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-49

4y. országos ülés 1'J06 október 2í-én, szerdán. 119 lesz a kereskedelemügyi miniszter. Reakczionárius emberek is vannak a világon, reakczionárius miniszter is jöhet, és megtörténhetik, hogy az más irányban fogja az ipart fejleszteni akarni, talán egyoldalúan, talán csak a mezőgazdasági ágban, avagy talán egyáltalában nem. (Mozgás.) T. képviselőház ! Nem elég ennek a törvényjavaslatnak kritikájánál megjegyezni azt, hogy diskréczionális hatalmat ad a kormánynak. Itt azt is meg kell jegyeznünk, hogy oly irányban is ad diskréczionális jogot, melynek értelmében ezek a segélyek minden ok nélkül egyszerűen visszatarthatok. Hova vezet a kormánynak adott ilyen széles alapú diskréczionális jog ? Oda, hogy a gazdaság terén, az ipar terén abszolutizmus keletkezik és teljesen a kormánynak, esetleg a kormány egy tagjának tetszésére bizatik, hogy valamely iparágat fejleszszen-e vagy sem. Az az eset is megtörténhetik, hogy ha egy vállalkozónak az orra nem tetszik az illető kereskedelemügyi miniszternek, akkor egyszerűen megtagadja tőle a segélyt. (Zaj. Ellenmondások.) Hiszen Magyarországot épen az orroknak különbözősége jeüemzi. (Élénk derültség.) Markos Gyula: Ne hordják olyan magasan az orrukat! (Zaj.) Hodzsa Milán : Ebben nem fogok versenyezni a t. képviselő úrral! Azt hiszem, hogy Magyarországon orrkülönbség nélkül kell segélyeket adni és orrkülönbség nélkül kell az ipart fejleszteni. (Derültség. Mozgás.) T. képviselőház ! Volna egy eshetőség, a mikor mi fentartás nélkül elfogadhatnék ezt a törvényjavaslatot, t. i. ha a kormány iránt politikai bizalommal viseltetnénk. (Mozgás.) Azért említem fel ezt az eshetőséget, mert hiszen a kormány . . . Issekutz Győző: Ez a tárgyi ok ? (Zaj.) Hodzsa Milán: Majd rátérek erre isl(Nagy zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Hodzsa Milán : Mondom, azért hozom fel ezt az eshetőséget, mert maga a kormány alacsonyította le ezt a gazdasági kérdést a politikai bizalom kérdésévé. (Mozgás.) Ezek után, a ki a kormánynyal szemben politikai bizalommal nem viseltetik, teljes lehetetlenség, hogy e javaslat tárgyában bizalommal viseltessék iránta. Tudom én, hogy mi a czélja — legalább a kimondott czélja — ennek a törvényjavaslatnak. Mindenesetre tudom, hogy minek kellene a czéljának lenni. (Halljuk! Halljuk!) Annak, hogy előkészítse országunk gazdasági önállóságát, előkészítse azt a talajt, a melyen mi a vámközösség megszüntetésével teljesen önállóan berendezkedhessünk. (Helyeslés.) Endrey Gyula : Nagyon helyes ! Hodzsa Milán : Már tavaly is hangsúlyoztam egyik felszólalásomban, hogy az önálló berendezkedésnek itt nem fog ellensége akadni arra az esetre, ha czéltudatosan, programmszerüen a talaj előkészíttetik arra, hogy az önálló berendezkedés semmiféle fennáUó gazdasági érdekkel ne jusson ellentétbe. (Mozgás a haloldalon.) De nem látom tisztán, hogy ez a törvényjavaslat épen e czél szolgálatában áll. Egyrészt azért nem, mert diskréczionális hatalmat ad a kereskedelemügyi kormánynak, másrészt akkor, ha a nagyipar képviselői látni fogják, hogy ők a vámközösség alapján is szépen prosperálnak és tekintet nélkül az önálló vámterületre, segélyeket kapnak, vájjon mi ébreszszen bennük vágyakozást a gazdasági önállóság iránt ? És a mennyiben ez a vágyakozás bennük meg volt, a vámközösség idején való segélyezéssel azt belőlük kiöljük és az önálló vámterületet agyonszubvenczionálj uk. Rá szeretnék mutatni, t. ház, azután a törvényjavaslatnak 2. §-ában foglalt anomáliára, a melyen némi jóakarat mellett, azt hiszem, lehetne segíteni. A 2. §. felsorolja azokat a már fennálló iparvállalatokat, a melyeket a kereskedelemügyi kormány segélyben részesíthet. De nem elegendőképen sorolja fel ezeket, és azért a paragrafus nagyon alkalmas arra, hogy veszedelmes eventualitásoknak tegye ki a már fennálló ipart. Vegyük azt az esetet, hogy ott, a hol már fennálló ipar van, a kereskedelemügyi kormány uj vállalatot telepit. Az uj vállalat letelepszik a már elfoglalt poziczióban, felfegyverkezve szubvenczióval, adóelengedéssel, mindenféle kedvezménynyel és itt imrninens a veszély, hogy a már fennálló gyárak és vállalatok tönkre fognak menni, nem bírják ki a konkurrencziát az uj vállalattal szemben. Tessék megkérdezni az iparosokat, vájjon nem rejlik-e abban veszély, ha a fennálló gyárat nem támogatják, hanem az ujat támogatják. Ezen segíteni lehet. Nem vagyok abban a véleményben, hogy uj gyárakat ne szubvenczionáljunk, de igenis annak akarom elejét venni, hogy a fennálló gyárakat gyengébbekké tegyük az ujakkal szemben. A részletes vita során azt fogom indítványozni, hogy abban az esetben, ha uj iparágak szubvenczióval meghonosittatnak, akkor ugyanazon a helyen ugyanazokat az iparüző vállalatokat ugyancsak segélyben részesítsék. Látjuk továbbá a törvényjavaslatnak egy másik szintén szembeötlő fogyatékosságát. Ha ipart akarunk teremteni, akkor az iparűzés egyik legfőbb garancziája gyanánt a munkáskérdés tisztességes megoldását kell tekintenünk. Hiába jön be ide az idegen tőke, hogyha itt a szervezett munkások különböző szocziálista súrlódásokból kifolyólag megakasztják a munkát; akkor a tőke ugy, a mint bejött, visszamegy és az ipartelepek kudarczot vallanak. Nemcsak kompenzáczióképen azért, mert a nagyiparnak annyi milliót kivannak megszavazni, hanem magának a nagyiparnak érdekében feltétlenül szükségesnek vallom, hogy a munkásügyi törvényhozás terén valamit cselekedjünk, hogy e téren lerójjuk a régi becsületbeli adósságainkat, hogy hozzáfogjunk a munkások munkaidejének és munkabérének szabályozásához, a munkaidő maximumának és a bér minimumának megállapításához, hogy megállapítsuk, szabad-e gyermekek-