Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-48

108 4-8. országos ülés 1906 október 23-án, kedden. keztében, ott inkább a háziiparhoz, a vállalati házi iparhoz kell fordulni, — évi 38.000 korona segély volt szükséges. De ez a differenczia nem képez akadályt abban a tekintetben, hogy támogattassék, mert hiszen természetes, hogy ott, a hol magyar vidékeken magyar lakosságot lehet közvetlenül foglalkoztatni, mind az az áldozat. . . Maniu Gyula : Ez igazságtalanság ! Szterényi József : Bocsánatot kérek, hogy beszélhet igazságtalanságról Maniu t. képviselő ur, hiszen az előbb emiitettem fel, hogy azt a támogatást, a melylyel megelégedett Liptó és Árva megyékben, hol a munkásság tisztán tótajku lakosságból áll, megkapta teljes mértékben, tehát hogy az igazságtalanságot hol látja a t. képviselő ur, (Mozgás a közéfen.) nem tudom ; de hogy termelési értékdifereneziák vannak a távolság következtében, hogy nem lehet egyforma, hogy Árvából és Liptóbóí Budapestre legfeljebb 400 kilométer távolságot kell leküzdeni, a Székelyföldön pedig 7—800 kilométer távolságra kell szállítási diferenoziákat kiegyenliteni, azt tudjuk, s akkor, ha a t. képviselő ur ezeket a különbségeket csak egy pillanatig számitásba veszi, nem fog csodálkozni azon, hogy ilyen ellentétek az összegekben felmerülnek. (Élénk helyeslés.) Hock János : Kifelé gravitálnak ! Kötélgyárat kell épiteni! Szterényi József: Még csak egy pontra kell reflektálnom, a mely a vita során felmerült: a magyar munkások és műszaki lúvatalnokok kérdésére. A ki érdeklődik részleteiben azon kötelezettségek iránt, a melyeket minden vállalatnak el kell vállalnia, azzal szemben, hogy államsegélyt élvez, annak rendelkezésére bocsátom azon kötelező nyilatkozat formáját, a melyet minden vállalat kiállít. Sokkal hosszabb, t. ház, semhogy terhelhetném a t. házat ennek felolvasásával, de jeleznem kell azt, hogy minden esetben kivétel nélkül ki van kötve magyar munkások kétharmad részben való alkalmazása, a műszaki karnak és tisztviselőknek ugyanilyen arányban való alkalmazása, természetesen azzal a kikötéssel, hogy a műszaki karnál az újonnan alkalmazandó személyzetre vonatkozik, mert hiszen a kit behoz magával arra, hogy kiképezze a mi munkásainkat, azt meg kell tartanunk továbbra is, azt nem utasíthatjuk ki az ország határain, mert hiszen akkor önmagunk húsába vágnánk, mert megnehezitenők a magyar munkás kiképzését. A magyar műszaki kar kiképzésén és az iparban való foglalkoztatásán fordul meg nagyrészt a magyar ipar sorsa, és éjjen ezért erre a kereskedelemügyi miniszter ur kellő gondot is fordít. És ha Lengyel Zoltán képviselő ur felhozta a késmárki szövőiskola azon növendékeit, a kik hozzáfordultak, hogy magyar gyárakban nem kapnak alkalmazást, engedje meg a t. képviselő ur, talán jobban tették volna azok a végzett növendékek, ha az iparoktatási főigazgatóhoz, vagy az iparfelügyelőhöz, vagy a minisztérium illető osztályához fordultak volna, hogy őket helyezzék el azokban a magyar vállalatokban, a melyek állami támogatást élveznek. El is helyezték volna, feltéve természetesen, hogy az iskolából kikerült kezdő ifjak beállottak volna rminkásoknak, (Élénk helyeslés.) hogy előbb komolyan dolgozva, a gyakorlati életben szerezzék meg azt az ismeretet, a melylyel előmunkásoknak, művezetőknek birniok kell. (Élénk helyeslés.) Nem kívánom hosszasabban igénybevenni a t. ház figyelmét, még csak a külföldi tőke kérdésére kívánok pár szóval reflektálni. Ha a magyar tőke nem vállalkozik gyáralapitásokra, természetes, csak így állithatom fel a tételt, mert hiszen előrebocsátom ő exczellencziájának amaz alapvető elvét, ha magyar tőke és magyar anyag van, ugy elsősorban az részesittessék előnyben és én egész tíz évi közvetlen kormányzati iparfejlesztési praxisomból egyetlenegy esetet sem tudok, hálával fogadnám, ha méltóztatnának ebben megczáfolni, egyetlenegy esetet sem tudok, a midőn a minisztérium magyar vállalkozót, magyar ajánlkozót gyáralapitási kérésével elutasított volna, ha az egyáltalán teljesíthető volt. De nem ritkán fordul elő az a körülmény, hogy míg egy külföldi ajánlattevő a befektett tőke 20—25%-ával megelégszik, a magyar ajánlattevő 80, sőt 100%-ot kivan, (Mozgás.) vagyis olyan ajánlatokat kell elbírálni, a melyeknél legegyszerűbb volna államilag megcsinálni azt a gyárat, ugy hogy nem kellene magántőkének a segélyezéséhez fordulni akár hazai, akár külföldi legyen az. Én abban a tekintetben, hogy a külföldi tőke nálunk gyárakat alapit, nemcsak bajt és veszedelmet nem látok, de egy fontos nemzeti érdeket látok benne. (Halljuk ! Halljuk !) Megakadályozzuk vele, hogy lakosságunk kivándoroljon, lekötjük a munkára azt a munkaerőt, a mely különben a külföldre vándorolna Id. T. ház ! A mi kivándorlásunk abban a vonatkozásban, a melyben a munkáért vándorolnak ki az emberek, nem mezőgazdasági jellegű, hanem túlnyomó mértékben bányászati és ipari jellegű, és ha mi azokat a magasabb munkabéreket itthon adjuk meg a munka mak, lekötjük a hazai röghöz azt a munkást, az nem fog kivándorolni és igy nem kell nekünk, többé számolnunk azzal a tényezővel, a melylyel ma számolnunk kell, hogy t. i. Magyarország népességének immár egy huszadrésze Amerikában van. (ügy van!) De, t. ház, a külföldi tőkének egy más, igen fontos hatása is van. Eltekintve azon tanulságos példáktól, melyeket a t. miniszter ur beszédében felhozott, arra a 90 százalék tőkére nézve, a mely itthon marad, eltekintve ettől, nekünk csak oly vállalatokat lehet és szabad behoznunk, a melyeknek, ha az első évek gyermekbetegségein túlestek, prosperitásáról meg vagyunk győződve. És itt, t. ház, egész iparfejlesztésünk, különösen az Ausztria által annyira ócsárolt textiliparunk azt a tapasztalatot, azt a tényt tárja elénk, hogy, leszámitva a kezdő két-három év nehézségeit, min-