Képviselőházi napló, 1906. III. kötet • 1906. október 10–november 14.

Ülésnapok - 1906-48

48. országos ülés 1906 október 23-án, kedden. 107 A mi azt illeti, t. ház, hogy olyan czikkek is kerülnek az iparfejlesztés révén támogatás alá, mint a milyent egyik t. képviselőtársunk a műselyem kérdésében felemii tett: ezt teljesen természetesnek találom, mert az iparfejlesztést oly korlátok közé szoritani, a melyek a fogyasztás igényeivel nem számolnak, egyértelmű volna az iparfejlesztésnek egyáltalán féketételével. Az az iparfejlesztés, t. ház, a mely nem számol azzal, hogy mi fogyasztatik, az az iparfejlesztés, a mely kuriozitásokra bazirozódik, csak azért, hogy uj iparág legyen az országban, eredményt elérni nem fog, az legfeljebb üvegházi növényeket fog beültetni, a melyek az első napsugárra össze fognak zsugorodni. (Helyeslés.) Méltóztassanak megengedni, hogy Holló t. képviselő urnak két észrevételére röviden reflektáljak. (Halljuk !) Az egyik vonatkozik a miniszter ur tervszerű iparpolitikájára. Ismétlem, csak egy iparágban mutatom meg a t. háznak, hogy menynyire foglalkozik a miniszter ur igenis tervszerúleg az iparfejlesztéssel, a nagyipar kérdésében is. Részletes programm van felállitva azon szükségletekre nézve, a melyek az iparfejlesztés révén fedezendők, a melyek majd annak idején a t. ház rendelkezésére fognak állani. Itt van a fonó- és szövőijDarban kiszámítva a munkások száma szerint, szövőszékek, orsók szerint az a szükséglet, a mely az országban arra nézve fennáll, hogy behozatali többletünket a hazai ipar révén fedezzük, összegeket emlitek csak, t. ház, mint befektetési szükségletet. A len- és kenderiparban 17 millió koronára volna szükségünk, hogy egész szükségletünket fedezzük behozatal nélkül. A pamutiparban kereken 200 millió a többletünk ; a behozatal a gyapjuiparban 60 millió, jutaiparban 7 millió, selyemiparban — a hol leggyengébbek vagyunk, hiszen a szükségleteinknek alig 3 százalékát tudjuk fedezni — 43 millió, a kötő- és kötszövőiparban 6 millió és a gombkötő- és paszományiparban 3 és fél millió, vagyis közel 340 millió koronára lenne szükség, hogy a textiliparban csak azt a szükségletet fedezzük, mely a behozatali többletünknek megfelel. Méltóztatnak látni, textilipari többletbehozatalunk 360 millió, a befektetendő tőke 340 millió, mert az iparban rendszerint azt az összeget veszszük termelési értékül, a mely összeg a befektetett értéket képviseli. És itt, hogy mennyire hátrányban vagyunk Magyarországon ipar és mezőgazdaság arányában a külfölddel szemben, hogy mennyire fontos, hogy a legnagyobb anyagi áldozatokat hozza meg az állam a legmesszebbmenő diskreczionális jog alkalmazásával ezen a téren, az kitűnik, ha méltóztatik venni azt a diszparitást, a mely mezőgazdasági tőkénk és termelésünk, s ipari tőkénk és termelésünk között fennáll. Mig ipari termelésünk átlag megfelel annak az összegnek, a mely abba befektettetik, addig a mezőgazdaság ötszörös tőkét igényel a termelési értékhez viszonyitva. És ha Magyarország mezőgazdasága 3000 milliót termel évenként, — ennyire tehető a mezőgazdasági statisztika alapján termelési értékünk — akkor ötször annyi tőkére van szükség, vagyis 15.000 millió tőke fekszik abban a földben, a mely 3000 milliót produkál, mig az iparban csak épen ugyanannyi tőke, tehát a termeléssel szemben csak 2000 millió érték van. (Helyeslés.) És ha, t. ház, közelebbi adatok nyomán kutatom az ő exczellencziája által elrendelt munkából, hogy hány munkás alkalmaztatnék — ez is egyik nemzeti szempont ennél a 340 millió korona tőkelekötésnél — akkor azt látom t. uraim, hogy kereken 97.000 magyar munkást foglalkoztatna csak egy iparág, akiknek évenként 38 millió koronát fizetne ki ez az iparág munkabérekben. Igen t. képviselőház ! Holló Lajos képviselő ur nagy bölcsen arra irányitotta a miniszter ur figyelmét, hogy az ipar elhelyezése az állami kedvezmények és segélyek révén irányittassék ; ne konczentráltassék minden Budapesten, hanem a vidéken és különösen magyar vidékeken is létesíttessenek ipari vállalatok. (Helyeslés.) Szolgálok egy rövid összeállítással arra nézve is, hogy az 1890 óta — mert itt adataink annyira mennek vissza — hogyan alakul a helvzet ebben a tekintetben. (Hallfuk ! Halljuk !) 1890-től 1906-ig kedvezményben és segélyben 730 gyár létesült. Ebből Budapesten és környékén, ideértve a szomszédos községeket, mint Újpest, Kispest, Szentlőrincz stb. van 215 gyár, vagyis 29% százalék, a vidékre 515, vagyis 70.5 százalék. Ha a kizárólag állami segélylyel létesitett 314 gyárat állítom fel ugyanebben az arányban, akkor Budapesten és környékén 74 segélyezett gyár van, vagyis 23.6 százalék, a vidéken pedig 240 gyár, vagyis 76.4 százalék. És ha ehhez hozzáteszem még azt, hogy az uj kormány alatt talán egy gyárat kivéve valamennyi segélyezett gyár a vidékre esik, ugy méltóztatnak látni, hogy ebben a tekintetben is megteszszük azt, a mi a józan iparfejlesztés követelménye, (Helyeslés.) s ebben a tekintetben sem lehet ok panaszra. Sőt, t. ház, arról van szó, hogy bizonyos magyar vidékekre kell helyezni a gyári vállalatokat, a melyeknél csak az lehet a mérvadó, hogy az a vidék az iparra alkalmas-e, vájjon annak a vidéknek lakossága, gyári munkára való lakossága arra az iparágra alkalmas és hajlandó-e, vájjon azok a vidékek rendelkeznek-e a szükséges közlekedési hálózattal és legtöbb esetben a szükséges vizzel. Itt ismét csak egy adatra vagyok bátor utalni, hogy méltóztassék meggyőződni arról, hogy minő óriási differencziák állanak fönn a támogatás tekintetében és itt utalok a Székelyföldre egyrészt, és a Felvidékre másrészt. Liptóés Arvamegyében egy 500 szövőszéket foglalkoztató háziipari vállalat van ; ugyanannak a tulajdonosnak, a ki Székelyföldön állitott fel egy hasonlót évi 16.000 koronával elégedett meg segély gyanánt, a Székelyföldön ellenben azon nagy nemzeti fontosságnál fogva, a melylyel az ipar teremtése ott bir, — a gyári iparnál nehézségeink vannak a nagy távolság és egyéb körülmények követ14*