Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-30

30. országos ülés 1906 Julius 11-én, kedden. 85 lönben senki sem akart volna ünneplő köntösben eljönni és beszélni a törvényjavaslat tárgyalása során. Sokkal csekélyebb dologról volt szó akkor, t. képviselőtársam ; esak arról volt szó a 16. §. tárgyalásánál, vájjon a magánbecsület ellen intézett támadások esküdtbíróság vagy rendes biróság elé utasittassanak-e, és ennél a kérdésnél épen a függetlenségi párt soraiból, de mondhatom, az egész ellenzék soraiból a fényes szónokok egész sora emelkedett szólásra, bebizonyítandó azt, hogy a sajtószabadságnak egyetlen tégláját sem szabad kiemelni, mert mihelyt a rombolást megkezdjük, az egész épület összeomlással fenyeget. Nem én mondom ezt, t. ház, hanem annak idején a függetlenségi pártnak ma már elhunyt demokratikus érzésű, nagy jogászalakja, Győry Elek, mondta e szavakat a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmából : Alkotmányunk és a sajtószabadság meggyengített oszlopaiból a ki uj követ akar kiszedni, — mondta az akkori igazságügyminiszterről, — a miből aztán igen könnyen bekövetkezhetik az, hogy ha ez oszlopokat folytonosan gyengitjük és majd itt, majd ott szedünk ki belőlük egyegy téglát, bekövetkezhetik az, hogy az egész épület összeroskad. Sokkal csekélyebb jelentőségű dolog, pusztán hatásköri kérdés volt volt a kérdés, hogy a magánbecsület ügye esküdtbíróság elé utaltassék-e vagy nem, és a ház nagy vitát folytatott e tárgyban, az akkori ellenzék e kérdést bevitte a népgyülésekbe is, tüntető fölvonulások és népgyűlések tartattak az akkori ellenzék vezetése alatt, abban az irányban, hogy az összes sajtódeliktumok az esküdtbiróságok elé utasíttassanak. És jellemző, hogy az akkori igazságügyminiszter is azokat a rendelkezéseket, a melyekkel az esküdtbiróság hatáskörét megszorította, szintén a sajtószabadság szent nevében, a becsületes és tisztességes sajtó megvédelmezésének czime alatt ajánlgatta. A ki elolvasta az akkori naplókat, arra a csodálatos felfedezésre jut, hogy Erdély Sándor igazságügyminiszter ur a maga bevallása és bizonyítványa szerint szintén a sajtószabadság legtökéletesebb védelmezői közé tartozott. Fölhangzottak akkor is ezek a közbeszólások a tisztességes sajtóról és a sajtó visszaéléseiről, és voltam olyan óvatos, hogy kijegyezzem magamnak ezen eshetőségekre azokat a gyöngyszavakat, a melyeket akkor gr. Apponyi Albert mondott a sajtó tiszta és nem tiszta, izgató és nem izgató részéről szóló vitában (olvassa) : »Minden vétség, minden cselekmény megváltoztatja természetét az által, hogy sajtó utján követtetik el, mert ez által belevonatik abba a nagy eszmeáramlatba, melyet a sajtó közvetíteni hivatva van. Ez által egyik megnyilvánulásává válik ama nagy közfunkcziónak, — lehet rossz, lehet hibás, lehet helyes, lehet üdvös, lehet kárhozatos megnyilvánulásává, ezt az esetnek minenrűsége szerint kell megitélni — de bele van dobva a nagy tengerbe, és annak a tengernek és nem az izolált vizcseppeknek törvényei szerint kell azt megitélni.« (Elénk helyeslés és taps.) Én kérem a t. képviselőtársamat, hogy ha egy piszkos vizcseppet talált, akkor gr. Apponyi tanítását követve nem e vízcseppnek, hanem a tengernek természete és törvényei szerint legyen szíves a sajtót megitélni. (Helyeslések.) Az éjjeli ügyészség intézményére vonatkozólag tulaj donképen nincs több mondani valóm. A mélyen t. igazságügyminiszter ur azon az állásponton van, hogy a törvény betűje az előzetes lefoglalást megengedi. Én hivatkoztam a jogvédő ügyvédi kamarára, a melyet akkor a mi táborunk tapsolt meg, melynek véleményét a mi táborunk helyeselte : hogy az éjjeli ügyészi intézmény, az előzetes lefoglalásnak hajnalban a bírói és ügyészi komolyságot teljesen nélkülöző eljárással való foganatosítása a sajtószabadságra halálos csapás, különösen akkor, mikor az előzetes lefoglalással okozott károkért kárpótlás nem jár. Mert bocsásson meg a t. igazságügy miniszter ur, én csak lapszusnak minősíthetem azt, mikor múltkori közbeszólásomra azt méltóztatott mondani, hogy nálunk is van kártalanítás, nemcsak Ausztriában. Mert nálunk az ártatlanul elitéltek kártalanítása van meg, itt pedig az ártatlanul el nem ítéltek kártalanításáról van szó. Ez igen lényeges különbség. Ilyen rendszerrel bármiféle sajtóorgánumot czélba lehet venni, bármiféle sajtóorgánumot hajsza tárgyává lehet tenni, bármiféle sajtóorgánumot tönkre lehet tenni, szellemileg ér> ugy, mint anyagilag a kiadóját, mert a sajtószabadságot pusztán önköltségen való nyomtatási szabadsággá változtatja. A mi azt illeti, hogy az 1848-iki törvény az előzetes lefoglalást megengedte, — a törvény komoly bírót, s komoly ügyészt feltételezett, kik nem a hajnali órában végzik el, sietve, felsőbb utasításra, fel lévén hiva figyelmük az illető sajtó-orgánumra. Azon felfogás, a melyet az igen t. igazságügyminiszter ur nyilvánított, beleütközik a sajtószabadságba, abba a hagyományba, melyet a függetlenségi és 48-as párt a sajtószabadság terén mindenkor képviselt. Annál veszedelmesebb az ügyészekkel és vizsgálóbirákkal való operálás a jelenlegi állapotok mellett, — az igazságügyminiszter ur beszédét idézhetném, melyet a bűnvádi perrendtartás alkalmával tartott •— mert az ügyészek nem rendelkeznek bírói függetlenséggel, annyira nem, hogy a t. igazságügyminiszter ur az ismert minta után — »az én hadseregem« — az én ügyészeimről beszél. De ha az ő ügyészei lehetnek ezen ügyészek, lehetnek majdan — nincs kizárva — másnak az ügyészei is. Az ügyészek nem rendelkeznek birói függetlenséggel, áthelyezhetők, az ügyészi megbízás tőlük megvonható. Az az áthelyezés a pótlék elvesztésével jár rájuk nézve, mindenesetre a kormányzat részéről bizonyos megbélyegzés, a mi az előléptetés kérdésénél nagy sulylyal bír. A vizsgálóbirák sem rendelkeznek a jelenlegi rendszer szerint függetlenséggel, mert hiszen őket is az igazságügyi kormány rendeli ki két esztendőre, s ad nekik megbízást;