Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-29

29. országos ülés 1906 Julius 16-án, hétfőn. 51 által, hogy önök velünk polémiába bocsátkoznak és minket szapulnak, nagyon természetesen elterelődik a magyar közvélemény figyelme sok mindenről, a miről hogy eltereltessék a figyelem, nagy érdeke ennek a kormánynak. (Mozgás és ellenmondások a baloldalon.) Az igen t. miniszterelnök ur minket agent provocateurök gyanánt jellemzett, de nem jellemezte épen ugy agent provocateuröknek a t. Kossuth-párt azon tagjait, a kik sokkal élesebb kritikát gyakoroltak az u. n. nemzeti kormánynyal szemben. Ennek daczára mi kötelességünknek tartjuk azt, bogy elvi álláspontunkat csorbítatlanul fentartsuk és felszólaljunk mindannyiszor, a hányszor azt az ország, a nemzetiségek és közjólét érdekében a demokrata elvek alapján jónak látjuk. A felirati vita alkalmával megígértem, t. ház, bogy a költségvetés tárgyalásakor be fogom bizonyítani, hogy a népnevelés terén nem lehet elérni olyan sikereket, hogy bennünket megmagyarositsanak. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) Most, a midőn az állami iskolákról van szó, itt az ideje, hogy ezt bebizonyítsam; igéretemet be akarom váltani és be akarom azt az állításomat önöknek bizonyítani. (Halljuk! Halljuk!) Nézzük csak az ország statisztikai viszonyait. E tekintetben rendelkezésemre áll Balogh Pál műve, a melyet annak idején a vallás- és közoktatásügyi minisztérium adott ki. Az ebben foglalt adatok képezik túlnyomó részben azoknak alapját, a miket itt most ki akarok fejteni. Ha e statisztikai adatokat nézzük, azt látjuk, hogy a 90-es években az országban volt 4718 magyar község, 2981 román község, 2771 tót község, 1114 német, 612 kisorosz, 386 szerb-horvát, 237 vend, 17 más (cseh, morva, bolgár, stb.) község — természetesen HorvátSzlavón- és Dalmátországok kivételével — volt tehát összesen 12,686 község. Ha ezen községek számából a 4718 magyar községet levonjuk, marad 7968 nem magyarajku község. Ezen 7968 nem magyarajku községet kellene hogy felemószsze, asszimilálja, reszorbeálja és megmagyarositsa a 4718 magyar község. (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Tessék a lakosság számát alapul venni! Ez csak játék a számokkal! Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Vajda Sándor: A megmagyarositás igenis lehetséges volna akkor, ha nagy magyar központok ugy volnának geográfiailag elszórva a nem magyarajku nemzetiségiek között, hogy gravitácziós pontokat, kisugárzó központokat képeznének, a melyekből eláraszthatnák a körülöttük lévő nem magyarajku községeket. Épen azért nem játék mit mondottam, hanem nagyon is komoly dolog, mert a magyarság az ország közepén lakik. (Mozgás a baloldalon). Ballagi Aladár: Hazug az egész okoskodás! (Zaj a Jcözépen.) Elnök: Csendet kérek! Vajda Sándor: T. ház! Nem marad egyéb hátra, mint hogy a geográfiai helyzet következtében a magyarosítás ekkorién lehetetlenség, mint a magyarositási kísérletezés közoktatásügyi téren. Mi nagyon is beláttuk, bogy miért forszírozták a régi kormányok az iskolák terén a magyarosítást (Mozgás. Zaj.) ós épen mert beláttuk, bátorkodom az uraknak egész őszintén feltárni a mi álláspontunkat. (Zaj.) Az analfabéták száma az országban a lakosságnak körülbelül 52 százalékát teszi, tehát úgyszólván 10—11 millió lakost a közművelődés, az irni-olvasni tudás utján nem lehet magyarosítani, mert ezek az irást nem tudják elolvasni, s így természetesen nyomtatott vagy írott betűk utján nem lehet reájuk a magyar kultúrával hatni. (Mozgás.) De hogy állunk az iskolákkal ? Az egész országban 17.000 elemi iskola van, ide számítva az állami, felekezeti, községi, szóval mindenféle elemi iskolát. Ezekben az iskolákban 27.000 tanító tanít, kik közül hozzávetőleg 9943 a magyar tanítók száma. Vegyük most már tekintetbe azt is, hogy az ezen iskolába járó tanulóknak száma 2,300.000, tehát minden egyes iskolára átlagos számítás szerint 138—140, minden egyes tanítóra pedig legalább is 80—90 gyermek esik. Tessék most elképzelni, hogy mit jelent ez ? ÍTem mást, mint azt, hogy azokban az iskolai termekben, bármilyen jó karban legyenek is tartva, bármenynyit szellőztessék is azokat, a legegészségtelenebb viszonyok vannak. Tessék elképzelni azt, hogy az a tanító, kire a gyermekeknek oly sok lélekszáma esik, vájjon képes-e növendékeit csak az abc-re, a sokszorozásra, szóval a számolásra ós írni-olvasni tudásra is megtanítani, nem hogy még meg is magyarosithatná Őket ? Egyszerűen emberfeletti pedagógiai elv kellene ahhoz és talán egy ó-görög félisten sem volna képes keresztülvinni azt, hogy 80—90 gyermeket kioktathasson, nem hogy egy tanitó a rendelkezésre álló oly rövid idő alatt. Akárhogyan forszírozzuk is az úgynevezett ipari állami irányt, mi agrár állam vagyunk, paraszt népek vagyunk mindannyian, ugy a magyarok, mint a nem magyarajkuak. Az a paraszt gyerek a magyar Alföldön ép ugy, mint a tót Felföldön és a román Erdélyben (Mozgás.) nyári időben elmegy a marhával és a szülők nem iskoláztathatják. Ezek a gyerekek megmaradnak a régi foglalkozás mellett. Önök jobban ismerik az alföldi viszonyokat, mint én, jobban ismerik a tanyákat és igy nagyon jól tudják, hogy mily nehéz annak a gyermeknek elmenni sok-sok kilométer távolságra, hogy megtanulja kis leczkéjét azokból a vaskos, nehéz, tiz kilogrammos könyvekből. (Élénk derültség.) Kérem, azok a könyvek nagyon vastagok, nehezek és drágák a népnek, az áruk 7*