Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-29

52 29. országos ülés 1906 Julius 16-án, hétfőn. nagy, de bizony a haszon, a mit elsajátítanak belőlük, vajmi kevés. (Mozgás.) Ilyen nehezek a viszonyok az alföldi vidékeken. De méltóztassék csak egy pillantást vetni a Tátra vidékére, tessék elmenni az erdélyi érczhegységbe, a hol három kilométernyire vannak egymástól a házak és a hegyek között 20—40 kilométernyi távolságra vannak elszórva a községek, ott az a szegény iskola és szegény tanító hiába várja a gyermeket, hogy az egy méteres hóban elmenjen tanulni. Ez teljes lehetetlenség. Épen azért hoztam fel ezeket a példákat, hogy belássák végre önök is, hogy mily nehezek a mi országunkban a viszonyok. Ha mi tényleg becsületes, jóravaló, csakis a közművelődésre irányított közoktatásügyet akarnánk berendezni, eszményi dolog volna akkor, hogyha az igen tisztelt és európai műveltségű közoktatásügyi miniszter ur e tekintetben tanulmányozza Svédország és Norvégia példáját és vándortanítókat küldene ki. (Nagy mozgás. Felkiáltások : Szkicsákot kell kinevezni!) Zboray Miklós: Művelt tanitó kell oda! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház. Vajda Sándor: Azt hiszem, miután néhány nagyon sajnos körülményre hivtam fel a figyelmüket, beláthatják, a nélkül, hogy sokat kellene bizonyítanom, hogy bizony a mi egész közoktatásügyünk ma csak egy fikczió. De hogy legalább a fikczió is lehetséges, az abból ered, hogy a mi nagyon sajnos a mi közviszonyaink között, hazánkban 17°/o a tiszta magyar alföldi vidéken és 25% a nem magyarajku vidékeken ama gyermekek száma, a kik egyáltalán nem járnak iskolába. Balogh Pál adatai szerint 614.000 azon gyermekek száma ma Magyarországon, a kik egyáltalán nem járnak iskolába, bár a törvény által kötelezve volnának, és ezzel lehetővé teszik, hogy egyáltalán lehet közoktatás, mert ha ezek is iskolába járnának, akkor egy-egy tanítóra 130—140 gyermek esnék, a mi képtelenség. Lengyel Zoltán: Egész statisztikája rossz. A tankötelesek számából rosszul következtet. Vajda Sándor: Értsük meg egymást. Az összes tanköteles gyermekek közül nem jár iskolába 614.000, mig az iskolát összesen 2,300.000 látogatja, ugy hogy minden tanítóra esik 80—90 gyermek. Lengyel Zoltán : De egy tanitó több osztályt tanít! Ballagi Aladár: Mikortól számit? (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lengyel Zoltán: Ismétlő-iskolák is vannak! Vajda Sándor: Tessék elővenni ezt a könyvet ós meggyőződni arról, hogy való, a mit mondok. (Zaj.) Az iskolakötelesek számából 614.000 nem jár iskolába. Ha ezek is járnának, illuzórius volna minden elemi oktatás. (Mozgás.) Ilyen körülmények közt önök a magyarosodás fantazmagóriájával foglalkoznak, (Nagy mozgás.) és szem elöl tévesztik, hogy a népesség körében az analfabéták száma kezd szaporodni, sőt a tótok is, a kik eddig jobban állottak, kezdenek már visszaesni a kultúra terén. (Mozgás.) Ha tekintetbe veszszük az iskolák számát, az összes állami, községi, polgári stb. iskolák számát, tehát az oly iskolákat, a melyek nem állnak felekezeti fenhatóság alatt, ezeknek száma körülbelül 3555-Öt tesz ki. Az összes iskolák számából, vagyis a 17.000-ből ezeket levonva, marad 13.555 felekezeti iskola. Tegyük föl, — és ez nagyon is korszerű eszme és tetszetős — hogy államosítani kellene az iskolákat, államosítani kellene az egész vonalon a közoktatásügyet. Már most mit tenne ez csakis az állami népoktatásra nézve? Tegyük fel, hogy az állam felépítené azt a 13.555 felekezeti népiskolát és hogy egy ilyen állami iskola 1000 K-ba kerül, (Zaj.) Akkor az építkezési költségek kifennének 13.455,000 K-át. (Zaj.) Most átlag másfél tanítót véve iskolánként és tanítónként 1000 K. fizetést véve, akkor a tanitók számára szükség van 20.166.000 K-ra. A fentartási költségre, javításra, fűtésre, világításra, a mi minden iskolánál felmerül, csak 500 K-val számítva, évenkint 6,722.500 K-ra volna szükség. Ez a három összeg együttvéve 40,333.500 K. Már most tegyük fel, hogy a kormány ezt a költséget rá akarná tukmálni a községekre, hogy az állam meneküljön ezen költségektől. Tudjuk ós látjuk a jelen költségvetésből is, hogy már most nagyon sok helyen segélyezi az állam a községi iskolákat, a mi nagyon is természetes, mert a legterhesehbek mindig a községi adók és a legtöbb községben már nem is birják el a horribilis adót, nemhogy iskolára ki lehetne préselni a mi népünkből 40,333.500 K-t. De tegyük fel, hogy a kormány rászánja magát, hogy tegyen merészet és nagyot, s államosítja az összes iskolákat, a hogy a krajczáros soviniszta lapokban némely újságíró írja, — mert komoly újságíró ilyesmit nem ír — hogy ezzel népszerűségre tegyen szert. Akkor hogyan állna a dolog ? Kénytelen volna az állam oly kölcsönt felvenni, a melynek ez a 40,333.500 K-a a 3%-os kamatát tenné ki. Ez kitenne 1,304,500.000 K-át. Ha most tekintetbe veszszük gyarló közgazdasági viszonyainkat, álmodni sem lehet arról, hogy állami iskoláztatás alapján lehessen magyagyarositani. Először is oda kellene törekednünk, hogy az ország népe képes legyen ezen kölcsönöket fedezni, a melyek alapján létesülhetnének az iskolák. Mikor tehát önök magyarosításról ábrándoznak és álmodoznak, tessék mindenekelőtt arról gondoskodni, hogy az államnak közgazdasági viszonyai javuljanak és majd talán 100 év múlva lehet beszélni arról is, hogy a közoktatási ügynek államosítása utján kíséreljék meg a magyarosítást. De ma is, ha tekintetbe veszszük tényleges közoktatásügyi viszonyainkat, tisztába kell jön-