Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-36

36. országos ülés 1906 Julius 24-én, kedden. 307 kormánynak — mely esetleg abszolutisztikus kormány is lehet — a nélkül, hogy az államnak és különösen a parlamentnek arról tudomása lenne és hogy azt ellenőrizhetné. Miután ezekben a budgetnek formai részeire vonatkozó kifogásaimat előadtam, legyen szabad áttérnem a most előttünk fekvő költségvetés érdemi részére. (Halljuk! Hallj uh!) Ez a költségvetés 1300 millió bevételt mutat. A pénzügyminiszter ur expozéjában büszkén hangoztatta (Wekerle Sándor pénzügyminiszter tagadólag int.) én legalább ugy vettem ki, hogy a pénzügyminiszter ur egy kissé büszke volt hazafias szempontból arra, hogy az utolsó tiz esztendő alatt az állami bevételek összege 200 millióval emelkedett. Ezt valami örvendetes dolognak méltóztatott tartani. Wekerle Sándor miniszterelnök: Ez nem áll! Farkasházy Zsigmond : Ha azt lehetne mondani, hogy az állami bevételek azért emelkedtek az utolsó tiz esztendő alatt 200 millióval, mert ennyivel emelkedett az állampolgárok teherviselési képessége, akkor — bár ez sem valami különös jelenség és a természetes fejlődésnek felelne meg normális viszonyok között — büszkék lehetnénk arra, hogy a természetes fejlődés gazdasági téren nálunk megindult. Ámde állithatja-e a t. miniszter ur azt, hogy a magyar állam impének, lakosságának jövedelme az utolsó tiz esztendőben körülbelül 1500 millióval emelkedett ? Wekerle Sándor miniszterelnök: Nem is állítottam ilyen hadárakat soha! (Derültség.) Farkasházy Zsigmond: Kérem azt méltóztatott állitani . . . Wekerle Sándor miniszterelnök: Ellenkezőleg! Épen megforditva, azt mondottam, hogy az aggasztó helyzetben ez az egyedüli vigasztaló. Farkasházy Zsigmond: Ez az egyedül vigasztaló! Wekerle Sándor miniszterelnök: Az aggasztót se hagyja el! (Derültség.) Ezt előre bocsátottam! Farkasházy Zsigmond: Az aggasztó helyzetben tehát az egyedüli vigasztaló az, hogy az állami bevételek összege 200 millióval emelkedett. Ámde szerintem ez is aggasztó és konstatálni kivánom, hogy nem hogy 1000 vagy 1500 millióval emelkedett volna az állampolgároknak a jövedelme vagy keresete ez alatt az elmúlt tiz esztendő alatt, hanem a jövedelem inkább stagnál vagy pláne vissza is esett, a mit meg lehet állapitani egyrészt azon sajnálatos tényből, hogy az ingatlan terhek évenkint körülbelül 200 millióval emelkednek ez országban, másrészt pedig a kivándorlás szomorú tényéből, mely magában véve is körülbelül 2—3 száz millió évi jövedelmet von el az országtól. Ezt az 1300 milliót pedig — azt hiszem — még csak nem is igazságosan és nem is arányos, helyes elvek szerint, szerezte meg az államkincstár. Felemlítették itt, hogy ez az 1300 milliónyi jövedelem tulajdonkcpen nem is egyedüli bevétele az államnak, mert nem ennyivel járulnak a polgárok a közterhekhez, mert ide tartoznak még a törvényhatósági és a községi pótadók, a melyek tekintetében aztán oly nagy aránytalanságok léteznek, (Igaz! Ugy van!) hogy ezek valóban nem felelnek meg egy európai állam követelményeinek. Nekem vannak nyomorúságos román falvaim kerületemben, a hol a legkétségbeejtőbb állapotok uralkodnak. Be szoktam járni ezeket a falvakat és mondhatom, szégyenérzettel, fájdalommal térek meg onnan, mert nem hiszem, hogy lenne Európában még egy állam, a hol a nyomorúság tekintetében olyan állapotok lennénének mint ott. És ezekben a román falvakban körülbelül kétszer, háromszor annyit adóznak az emberek, mint a mennyit itt Budapesten fizetnek. Van pl. egy község, Dámos, az Isten háta mögött fekszik, gyönyörű vidéken, de nagyon szomorú helyzetben. Ott 145°/o a pótadó. (Mozgás.) Ugyanakkor mi Budapesten fizetünk 33 — 35°/o-ot. Én a budapesti pót adóért mégis csak kajjok valamit. Kapom a közbiztonságot, a közrendet, járdát, a világítást, kapok czivilizált viszonyokat, de kérdem, mit kap az a román paraszt Dámos községben azért, hogy háromszor annyi adót fizet mint én ? Semmitsem kap, vagy ha kap valamit, akkor azaző jegyzőjének rugdosása és pofozása. (Felkiáltások a középen: Csendőrt kap!) Endrey Gyula: Jó levegőt kap, a mi itt nincs. (Derültség.) Farkasházy Zsigmond: Azt mondom, hogy a parlamentarizmusnak nincs nagyobb átka a frázisnál, mert az mint a narkotikum beleeszi magát az ember szervezetébe és az ember hozzászokik és nem tud tőle szabadulni. Nálunk egy frázis 15 esztendeig járja már, hogy ugyanis az adózás igazságtalan, hogy ennek a ferdcségein, abszurditásain segíteni kell. Elmondták ezt a pénzügyminiszterek minden esztendőben többször, de hogy segitsenek is, arra nem került a sor. Tudom, hogy a miniszter urnak volt egy tanulmánya, tudom, hogy ma is kilátásba helyezte, hogy őszszel talán arra vonatkozólag fog propozicziót tenni, hogy az adózás rendeztessék. Ha meg fogja tenni, elhiszem, hogy sok hiányt fog pótolni, és elhiszem, hogy sok bajt lehet jóvá tenni, de megvallom, kételkedem abban, hogy a közeljövőben ez az adórendezés megvalósulhatna; és azért kérdem, mi akadálya van annak, hogy a mig az a nagy reform létesül, részletekben, apró kérdésekben lehessen segíteni a legszembeötlőbb nagy visszásságokon % Nem teheti-e meg a kormány pl., hogy a mikor úgyis általános, egyértelmű a meggyőződés, hogy a létminimumot biztosítani kell, hogy akkor akár rendeleti utón is bizonyos kis adóösszegekre vonatkozólag tiltassák meg bizonyos legszükségesebb használati czikkek eladása, elárverezése % Ha e tekintetben skrupulusa 39*