Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-36

36. országos ülés 1906 Julius 2b-én, kedden. 305 ződéseket — elég helytelen szerződéseket — megcsinálta az Adria részére. Ezek a részvények, a melyek így önkényüleg és minden felhatalmazás nélkül megvásároltattak, megvannak ma is, a mint arról privátim értesülést szereztem, de sem a leltárban, sem az értékpapírok között elő nem fordulnak. A faktum az, hogy ezeken a részvényeken az állam, még ha el is tudja adni azokat, — a mi nagyon kétséges •— 700.000 koronát veszitett az árfolyam szerint. Azt kérdem, hogy van-e a parlamentnek budgetirozási joga, ha ilyesmi előfordulhat? Igenis megtaláltam, szakértői segedelemmel, nagy nehezen végre ezeket a részvényeket, illetve az azoknak megfelelő összeget, de hol? Az átfutó kezelésben, az állami pénzkészletekben. Hát először is konstatálom, hogy 35.000 részvény, a melynek eladása nagyon nehéz és kétséges, nem készpénz, tehát a pénzkészletbe sorolni nem szabad. De azonkívül megtörtént, hogy a mikor tavaly az abszolutizmus küszöbén állottunk és tudni szerettük volna, hogy milyen pénzkészletekkel rendelkezik az akkori kormány a végből, hogy a parlament adómegszavazási jogának kijátszásával folytathassa a további uralkodását, kérdést intéztünk az akkori, immár alkotmánytalan pénzügyminiszterhez, Lukács Lászlóhoz, hogy tegyen jelentést a háznak arról, hogy mennyi pénzkészlete van az államnak. Akkor nagy kegyesen, különös kegykéjjpen megtette a pénzügyminiszter, hogy egy kimutatást közölt az akkori zárszámadási bizottsággal. Itt van az a régi kimutatás az állami pénzkészletekről, de ebben mint pénzkészlet, mint átfutó kezelés, ez a magyar folyam- és tengerhajózási részvénytársasági 35.000 részvény nem szerepel. Tehát sem itt nincs, sem ott nincs. Ha kedve van a kormánynak, akkor beveszi valahova, elrejtve beleteszi, hogy ott 350.000 korona bevétel van, ha nincs kedve rá, nem teszi bele és megeshetett volna, hogy mi sohasem szerezünk erről tudomást. Azt hiszem, ezzel eléggé dokumentáltam, hogy a mi a kiadásokat illeti, itt elég szabadjára járt el a kormány, szabadjára járt el különösen egy intézmény révén, a melyet átfutó kezelésnek neveznek. Ebben az átfutó kezelésben minden elfér. Ez egy olyan — pardon a triviális kifejezésért — szemétdomb, a hova minden rossz illatú és kellemetlen dolgot, a mit nem szeretnek látni, beledobnak és ezzel eltűnt a föld színéről. Valami 600 millió szerepel ezen átfutó kezelésben, és ennek egy igen tetemes része nem odavaló. Azt hiszem, elismeri a t. pénzügy minist er ur is, hogy rossz eljárás, hogy e nagy összegeket oda tették, mert azok nem odavalók, hanem az állami kiadások közé, vagy az állami leltárba valók. Ha így áll a dolog a kiadások szemj>ontKÉPVH, NAPLÓ. 1906 —1911. II. KÖTET. jából, még sokkal kényesebb a budget be nem tartása — a mint szokásos volt eddig — a bevétel szempontjából. Megvallom, hogy ebben a tekintetben az elmúlt tiz esztendő hibái és bűnei szempontjából az ellenzéket sem tarthatom egészen bibátlannak, mert áltattuk magunkat egy fikczióval, ugy, a mint ezt most a t. előadó ur tette. Az előadó ur már ismételten, most is, megnyugtatta az egész parlamentet, hogy ez a költségvetés nagyon jó alapokra van fektetve, nagyon óvatosan van elkészítve, mert valójában az eredmény sokkalta kedvezőbb lesz és a bevételek messze tul fogják haladni a kiadásokat. És tényleg a mindenkori ellenzék mindég arról panaszkodott a kormánynak, hogy nem elég óvatos a bevételek megállapításában, bogy sokat helyez kilátásba bevétel gyanánt és attól lehet tartani, hogy az azután be nem folyik. A valóság azonban az volt, hogy a bevételek 80—90 millióval mindig meghaladták az előirányzatot. Maguk az egyenes adók 40 millióval többet hoztak, mint a mennyi preliminálva volt. Az egész ház mindig örült ennek, azt mondva, bogy ime milyen óvatosak vagyunk, milyen gyönyörűen fejlődik az ország. Arra hivatkoztak, hogy ime több folyt be, mint a mennyit reméltek, s ez gyönyörű jele teherviselési képességünknek és gazdasági fejlődésünknek. Valójában ez önámitás, öncsiklandozás volt, mert az illető szabadelvű kormányok szándékosan mindig tiz milliókkal alacsonyabban irányozták elő a bevételeket a várható eredménynél. Hogy milyen szándékkal és milyen ürügy alatt, arra leszek bátor rámutatni. Egyelőre konstatálom, hogy ez az irreális, alaptalan, helytelen budgetirozás milyen kifejezett szándékkal történt. Történt az u. n. felesleggyüjtések czimén. Hát én a felesleggyüjtések politikáját nem tartom helyesnek. Láttuk ezeket a múltban és nagyon fájlalnám, ha a mostani pénzügyminiszter ur politikája ja ez volna. Leszek bátor ezt bebizonyítani. Általában véve azt tartom, hogy nem helyes dolog az állam polgáraitól több vagyont vonni el, mint a mennyire az államnak múlhatatlanul szüksége van. Fokozottabb mértékben veszedelmes és káros ez azonban minálunk, mert ha a mindenkori kormányoknak tízmilliókra, sőt, a mint kimutattam, százmilliókra menő pénzfelesleget bocsátunk rendelkezésére, fennáll az a veszély, hogy ezek a feleslegek a kormányhatalommal együtt az idegen hatalom kezébe kerülnek és az az idegen hatalom azt a mi búsunkból és zsírunkból elvont pénzkészletet felhasználja arra, hogy bennünket elnyomjon és alkotmányunkat tönkretegye. (Élénk helyeslés.) Itten van a közelmúlt példája. Az a kimutatás, a melyet az akkori alkotmánytalan kormány miniszterétől, Lukács Lászlótól, kaptunk, azt igazolja, hogy 1905. márczius 31-én 278,625.000 korona készpénzkészlete volt a kormánynak. 39