Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-36

304 36. országos älés 1906 Julius 2b-én, kedden. terén tovább haladjunk, és hogy a mai nemzeti többség az ország elégedetlenségével találkozzék és szintén tönkremenjen, azért akarom én kérni a t. kormányt, hogy a világért magára ne vegye és ránk ne erőszakolja többé ezt a Nessus-inget, mert mindenki tönkrement, a ki azt eddig viselte, és tönkremennénk mi is, ha magunkra vennők. Altalános államjogi és politikai felfogás szerint a költségvetés egy tükör, a melyből egyrészt meglátja a parlament az ország általános helyzetét és életproczesszusát, másrészt meglátja a kormánynak a jövőre vonatkozó szándékait, terveit, kilátásait és óhajtásait. Épen ezért a költségvetési jog a parlamentnek egyik legerősebb, legfontosabb alapvető joga, mert ez által nyer módot a parlament arra, hogy egyfelől beletekintsen az állam életfolyamatába, másfelől ez által nyer módot arra, hogy a kormánynak előirja azt az utat, a melyet megtennie kell, hogy a parlament szempontjából helyesen vezesse az ország gazdálkodását és életműködését. Ha pedig ezt az előttünk fekvő szabadelvűpárti költségvetési tipust nézzük, akkor elsősorban is konstatálnom kell azt, hogy eleddig e költségvetés szerint az ország parlamentje költségvetési, budgetirozási jogát egyáltalában nem gyakorolta. A budgetirozási jog az elmúlt tiz esztendő alatt egy formalitássá, egy komédiává fejlődött, a melyet itt eljátszottunk az országnak, de valójában a mindenkori kormányok a legnagyobb nonchalance-szal félretették a költségvetést és a maguk kénye-kedve szerint eszközölték a bevételeket és foganatosították a kiadásokat; a mi tetszett abból nekik, azt megtartották, a mi nem tetszett, azt nem tartották meg. Példával is szolgálhatok. Itt van az 1903. évi zárszámadás, a melylyel alkalmunk volt, sajnos, másfél esztendeig foglalkozni. Ebből azt látjuk, hogy az 1903-iki esztendőben a kormány 82 millió koronával többet vett be, mint a mennyit a törvényhozás, budgetirozási jogánál fogva, bevételezni megengedett. Ugyancsak az 1903. évben 56 miUió koronával többet adott ki a kormány, mint a mennyinek a kiadását a költségvetési törvény neki megengedte. A mi ezt az eredményt illeti, azt lehetne mondani, hogy ez talán a konverzió által volt befolyásolva. Ha azt méltóztatnak gondolni, hogy ez a 82 milliónyi óriási többlet-bevétel és ez az 56 milliónyi többkiadás ebből származik, akkor ez ellen tiltakoznom kell. Mert ha nézem az 1904. évi zárszámadási eredményeket, ott megint azt látom, hogy pláne 99 millióval többet vett be a kormány, mint a mennyit a költségvetési törvény szerint bevételeznie joga lett volna és 25 miihóval többet adott ki olyan költségekre, a melyeknek kiadására neki felhatalmazása és engedelme nem volt. En azt állítom, hogy ez az eljárás a parlamenti és alkotmányos elveknek nem felel meg. Allitásom igazolására hivatkozhatom külföldi példákra. Sehol a világon ilyen eltéréseket a költségvetéstől nem tapasztalok, A német birodalomnak két milliárdot meghaladó költségvetése van, mégis a többkiadás 1904-ben csak 17,600.000 márkát, a több-bevétel 2.5 millió márkát tett ki. Hiszen ha igy szabad volna budgetirozni, akkor a parlament budgetjogot egyáltalán nem gyakorolna, mert ezekben a 10 milliókra menő differencziákban nyilvánul meg a parlament költségvetési joga s a bevételek és kiadások túlnyomó nagy részénél a parlament nem is diszponál; hiszen igen sok állam van, a hol ezek felett a parlament csakis az appropriáczióban rendelkezik, mivel valójában ezek a tételek, mint az államadósságok kamatainak fizetése, hivatalnokok díjazása egyáltalában nem képezhetik vita tárgyát, hanem vita tárgyát képezi igenis az, hogy mennyit szabad a kormánynak bevételeznie és mennyit szabad kiadnia ezen normál kiadásokon és bevételeken felül és ha a kormány a költségvetésben megszabott határokat 10 milliókkal lépi tul, akkor egyszerűen mellőzi a törvényhozás budgetmegállapitó jogát és saját belátása és tetszése szerint jár el. Leszek bátor e részben, néhány eklatáns példát felhozni. 1903-ban vagy 1904-ben, már nem tudom biztosan, melyik évben, megszavazott a parlament 3,900.000 koronát a telefonhálózat kiszélesitésére. Ezt a tételt az akkori kormány egyszerűen félretette, az intézményt nem létesítette. Nem lehet azt állítani, hogy takarékossági szempontból, hanem egyszerűen nem vette figyelembe a törvényhozásnak ezt a rendelkezését. Vagy íme itt van egy még eklatánsabb eset. Az 1904-iki zárszámadásban találtam a bevételek közt 350.000 koronát, mint a Magyar Folyam- és Tengerhajózási részvénytársaság 35.000 részvényének szelvényjövedelmét. Csodálkoztam ezen a tételen, mert nem ismerek sem törvényt, sem felhatalmazást, a mely szerint a kormánynak joga lett volna a Magyar Folyam- és Tengerhajózási részvénytársaságot a maga egészében megvásárolni. Az 1903-iki zárszámadásban sem találtam semmit erre vonatkozólag. De kerestem tovább, hogy hol van elkönyvelve ez a 35.000 részvény, a mely körülbelül nyolcz millió koronányi összeget képvisel az állam vagyonából: talán az értékpapírok rovatában ? Ennek azonban sehol nyomát nem találtam. Kívülről, a közönség köréből, olyanok részéről, a kik a dolgokban tájékozvák, kellett megtudnom, hogy mi történt. Hieronymi Károly, akkori miniszter ur jónak látta, miért, miért nem, a Magyar Folyam- és Tengerhajózási részvénytársaságot megvenni. Azonban ezt a szándékát senkivel sem közölte, senkitől erre felhatalmazást nem kért. Erre csak egy ürügye volt. Azt mondotta, hogy majd ezzel az államosított részvénytársasággal fogja a kivándorlást rendezni s annak irányítását az állam kezében tartani. Időközben azonban Lánczy Leó ő méltósága elnöke vagy igazgatója lett az Adriának, ekkor a kormány szándéka hirtelen megváltozott, az övé volt a Magyar Folyam- és Tengerhajózási részvénytársaság, de a kivándorlási szer*