Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-35

276 25. országos ülés 1906 Julius 23-án, hétfőn. mentőén beszélnie nem is lehet. Azonban a mai helyzetben is indokoltnak találom néhány kérdés felvetését. Hiszen az állami költségvetés ezen legnagyobb fontosságú tételéhez hosszú idő óta szakszerűen úgyszólván senki sem szól hozzá, pedig ez a tétel az, a mely a legnagyobb figyelmet érdemelné meg, nemcsak az összeg nagyságánál fogva, nemcsak az alkalmazottak nagy számánál fogva, hanem azon közgazdasági jelentőségénél fogva is, a melylyel az államvasutak Magyarországon birnak, a hol az államvasutak rendszere uralkodik, ellentétben a külfölddel, hol a magán vasutak dominálnak. Előre kell bocsátanom azt, hogy az igen t. miniszter urnak bevezető beszédében adott programmját a maga egész teljességében osztom, s azokat a kereteket, mert hiszen egyébről beszélni most még nem lehet, a melyeket az egész kereskedelmi tárczára nézve megadott, nemcsak igen helyeseknek tartom, hanem a múlthoz kéj:>est nagy nemzeti előhaladást és eredményt is látok. (Élénk helyeslés.) Mert tulajdonképp ez az első kereskedelemügyi miniszteri jjrogramm, ez, mondjuk: az apróbb részeiben Barosstól kezdve, mondjuk: a maga egész terjedelmében az alkotmányosság helyreállítása óta, a melylyel foglalkozhatunk a magunk szájaize, a magunk lelkének gondolata szerint, mert ez a magyar politika követelményeinek megfelel. (Igaz! JJgy van!) Sajnálattal nélkülöztem azonban ebben az államvasutra vonatkozó részt, a mely, igaz, nem is programmpontnak való, mert ez már létező intézmény kezelésére vonatkozik; és annál kevésbbé nem lehet e miatt nehezményezni, mert hisz ez a tétel a részleteknél úgyis tárgyaltatik. Egy kérdés van azonban, a melyre nézve előzetesen is szólni akarok, és ez a refakcziák kérdése, a melyet a t. miniszter ur Mihályi Tivadar t. képviselő urnak adott válaszában emiitett, a mire nézve én, bocsánatot kérek, teljességgel egyet nem értek. Nem arról van szó, hogy ne adjunk bizonyos czégeknek, bizonyos áruknak, bizonyos forgalmi vonalaknak kedvezményeket és eltéréseket a rendes díjszabástól, mert a ki ezt kívánja, az igazán olyant kivan, a mi a modern közgazdasági és közlekedési politika alajoelemeivel is ellenkezik, de arról van szó, hogy Magyarországon hosszú idő alatt, mondjuk: a szabadelvű kormány alatt e téren igen nagy visszaélések burjánoztak fel. Refakcziákat kaptak oly czégek és oly árukra nézve, a melyekre nézve semmi közgazdasági érdek ezt nem indokolta, és refakcziákat kaptak emberek azért, mert befolyásuk volt, refakcziákat kaptak áruk, mert oly emberek szállították, a kik, mondjuk talán: a közgazdasági érdek szoros szempontjából nem érdemelték meg. Bocsánatot kérek, nem megyek a részletekbe, de általánosságban mondok ítéletet és általánosságban kérek a t. miniszter úrtól irányítást és orvoslást. Nem az én nézetem ez, hanem Ludvigh Gyula elnökigazgatóé. Ludvigh Gyula elnökigazgató ur t. i. a vasúti és hajózási klub keretében intézkedéseket tett arra nézve, hogy az alkalmazottak szolgálati szabályzata és pragmatikája kidolgoztassák, tehát az ő ellenőrzése, felügyelete mellett, tudtával, jóváhagyása és szája ize szerint, az ő gondolata szerint dolgozták ki. Nemrég jelent meg, azt hiszem, sőt feltétlenül tudom, hogy a t. miniszter urnak és a kormánynak van róla tudomása, mert egy alkalommal történt is róla említés. Ennek az elaborátumnak a bevezetésében, a 10. pontban ez van: »És végül csupán arra kívánok tiszteletteljesen rámutatni, hogy a kiadás számottevő részének fedezéséül szolgálhatna a személy- és áruforgalomban jelenleg fennálló díjmérséklés alapos revíziója, a mely az ország közgazdasági érdekének és a m. kir. államvasutak versenyképességének teljes megóvása, valamint az utazó és szállitóközönség jogos igényének kellő figyelembevétele mellett volna megoldható.« Nem időzném e tételnél, ha ennek fontossága nem volna igen nagy; mert hiszen a mi fizetésemelést ez az elaborátum kíván, az majdnem 10 millió koronát tesz ki, és ennek fedezésére Ludvigh Gyula elegendőnek találja a díjmérséklések megfelelő korlátozását, a mely nem lépné tul a határt, a melyet az ország közgazdasági érdekeinek és a m. kir. államvasutak versenyképességének megóvása mellett szükséges megtartani. Én igen nagy tételnek tartom ezt; és a a refakeziák revízióját már az előző kormányok egynémelyike elfogadta, ez az ellenzék pedig e padokról unos-untalan hangoztatta és követelte. Vannak helyes mérséklések, de vannak u. n. visszaélésszerű, jwotekczioszerű mérséklések, a melyeknek összege milliókat és milliókat tesz ki. Hát bocsánatot kérek, a refakeziák elméletének ilyen vagy amolyan megoldása mellett is kétségtelen visszaéléseket az államvasutaknak tűrni nem szabad, és én bizonyos vagyok abban, hogy az igen t. miniszter ur egyetlen ilyen visszaélést sem tűrne meg,^ ha erről közvetlen pozitív tudomása lenne. Én tehát arra hívom fel a figyelmet, hogy ilyen dolgok vannak, méltóztassék ezen dolgokat teljesen megismerni és akkor bizonyos vagyok abban, hogy azok meg is fognak szűnni. Németország követhet olyan vasúti politikát, a melyikre ráfizet, hiszen az egy dúsgazdag állam, a mely áldozhat ezen a téren, mert az néki sokszorosan visszatérül azért, mert. hatalmas, fejlett ijmra és hatalmas kivitele van. Nekünk kivitelünk nincs semmi, iparunk pedig csak ezután lesz, a mi pedig van, az megérdemli ugyan a pártolást teljes mértékben, de nem vehető számba a mellett, a mit az államvasutak deficzites kezelése, révén elvesztünk. Vagyok bátor hivat-