Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.

Ülésnapok - 1906-28

14 28. országos ülés 1906 j lálási kulcsra alapítani a hozzájárulási arányt. Azt mondottam, hogy Magyarország soha más alapra nem helyezkedhetik, mint a szolgáltatási képességnek, a teherviselési képességnek az alapjára, szóval az anyagi erők arányának bázisára. Kifogásoltam és talán bebizonyitottam, hogy helytelen Magyarországtól nagyobb kvótát követelni, hogy a maximum az a hozzájárulási arány, a melylyel Magyarország a közös költségekhez ma hozzájárul. Bebizonyitottam, hogy helytelen az osztrákoknak az az állitása, hogy Magyarország minden kiegyezésnél mindig többet követel. Utaltam arra, hogy nem helyes az a hivatkozás, a melyet arra nézve tesznek, hogy 1877—78-ban, — hisz én voltam szerencsés erről a helyről ezt az egyezséget megkötni — a restitucziók kérdésénél Magyarország követelést támasztott és ezzel a kvótát leszállította. Bebizonyitottam, hogy ezt nem tette, de csak hallatlan, égbekiáltó igazságtalanságot orvosoltunk, a mely Magyarországnak a régi restitucziókból való oly nagy megterheléséből származott, s a mely Magyarországra nézve 9—10 millió több terhet rótt, mint a mennyi évi bevétele volt ezekből az adókból. 1898—99-ben és az utolsó Széll-Körber féle egyezségnél az átutalási eljárásnál elért eredményt is szemünkre vetették és abban is azt találták, hogy ezen kövejelesünk kivívásával vagy azon állapotnak Magyarország érdekében való módosításával a kvótát leszállítottuk ; bebizonyitottam, hogy az átutalási eljárás folytán az a haszon, a mely Magyarországra jut, csak annak a kárnak megszüntetése, a mely abból származik, hogy a magyar konzumens az osztrák kincstár számára fizette az adót. Aztán jött egy másik kifogás, t. i. az, hogy nem lehet az osztrák bizottságnak a mai kvóta megállapításába belemenni; nagyobbat kell kérnie, mert hiszen labilis az egész állapot, a melyen vagyunk és semmi biztonság sincs arra nézve, hogy ebben a tekintetben bárminő állandó gazdasági helyzetbe jutunk ; már ezért sem fognak ők a kvótánál követelésüktől semmi körülmények közt sem elállni. Akkor, t. ház, nekem eszemben sem volt azt mondani, hogy mi garancziákat követeljünk, — a mit egyik lap rám fogott, de én nem akartam rá reagálni — hogy mi garancziákat akarjunk arra nézve, hogy mi a gazdasági viszonyt Ausztria nélkül sohasem változtathatjuk meg. Talán a ki engem ismer, a ki ismeri nézeteimet, a ki emlékezik arra, hogy én voltam az 1899 : XXX. t.-czikk indítványozója, a ki Magyarország jogát az önálló vámterülethez abban a törvényben világosan kifejezésre hoztam, a ki emlékezik arra, hogy az ischli klauzulától én mentettem meg az országot, az talán nem foghatja rám azt, hogy én az Ausztriától való függési viszonyt vagy garancziát arra, hogy nélkülük nem akarjuk változtatni a viszonyt, hoztam volna javaslatba, vagy csak megemlítettem volna is. Ez olyan félreértés, a melyet sietek kiigazítani. De kénytelen vagyok eszmemenetemből egy passzust idézni, a mely homlokegyenest ellenkefulius lk-én, szombaton. zőjét bizonyítja annak, a mit a t. képviselő ur jónak látott rám fogni. Az osztrák urak ugy okoskodtak: nincs biztosíték arra nézve, hogy Magyarország a legközelebbi jövőben mit fog csinálni, és ők ilyen bizonytalan állapotban semmiféle egyezkedésbe nem mehetnek bele. Hivatkoztak arra a fordulatra, a mely Magyarországon a gazdasági kérdést illető vélemények dol • gában beállott. Erre nézve én kifejtettem azt, hogy ma Magyarország képviselőházának többsége igenis az önálló vámterület álláspontján áll; (Igaz! ügy van!) de ez a többség meghozta azt az áldozatot a tényleges viszonyoknak figyelembevételével, hogy programmja ezen pontjának rögtöni megvalósítását nem követeli, hanem igenis hajlandó Ausztriával a külföldi szerződések által teremtett helyzetnek tekintetbevétele folytán a legközelebbi tiz esztendőre egyezkedni a fennálló állapot fentartása mellett. így van-e ez vagy nem ? Ha igy van, akkor azt mondom, hogy Magyarország szerződni fog Ausztriával tíz évre, s akkor a dolog természete szerint a szerződésileg megállapított helyzetet Ausztria nélkül nem fogja megváltoztatni, hisz a kölcsönös szerződés elementáris fogalma hozza ezt igy magával. Sohsem beszéltem másról, mint erről a tiz évről, sohsern beszéltem másról, mint arról, hogy a legközelebbi tiz esztendőre a tényleges állapot fentartása czéloztatik. És pedig micsoda alapon ? Szerződés alapján. És mikor osztrák részről ellenvetés történt, hogy ez nem olyan alap, a melybe belemehetnek, azt mondtam: hát nézzék az urak, hiszen a vámszövetségi szerződést illetőleg nem a szó a döntő, hanem a tartalom. Ha tehát Magyarország szerződési alapon akar önökkel tiz évre gazdaságilag rendezkedni, ép oly pozitív alapon rendezkedik, miut a másik alapon és igy önöknek nincs okuk — csak ürügyük lehetne — ebből folyólag olyan követeléseket támasztani, hogy a Magyarország és Ausztria között most fennálló egyezségnek, vagy a tervezett egyezségnek pontjait Magyarország hátrányára módosítsák. Mikor pedig a tarifával hozakodtak elő, hogy Magyarország a Széll-Körber-féle ismeretes tarifát nem mint közösét, hanem mint önálló magyar tarifát czikkelyezi be, azt feleltem, hogy abból a szempontból, a melyből ők indulnak ki, a kik a közösséget akarják, nem az a kérdés, hogy annak a tarifának mi a neve. Az, hogy ez mint önálló magyar vámtarifa czikkelyeztetik be, a mai magyar felfogásnak, vagyis annak a kifejezése, hogy előkészíteni kívánja Magyarország az önálló vámterületet és annak az állapotnak, a melyben Magyarország ma is az 1899 : XXX. tezikk folytán az önálló vámterület jogi állajjotában van, ennek kifejezése. De tényleg mi történik? Pentartatik ugyanaz a tarifa minden egyes tételében teljesen egyformán, kezeltetik egyformán, szabad forgalom marad fenn a két állam között befelé és egységesen kezeltetik kifelé.