Képviselőházi napló, 1906. II. kötet • 1906. julius 14–julius 30.
Ülésnapok - 1906-31
31. országos ülés 1906 Julius 18-án, szerdán. 123 ügyeket elláthatnák, hogy a jegyzőknek több ideje maradjon magasztos, nagy hivatásának teljesítésére. (Helyeslés.) Mert a községeknek anyagi erejét számba véve, és tekintve azon rendkiviili mértékben szaporodó terheket, a melyek horribilis pótadószázalékokban jutnak kifejezésre, nem kívánhatjuk a községektől, hogy a modern élet fejlődésének megfelelően mindig szaporítsák a személyzetüket. Számolni kell különben is a községek lakóinak, a polgároknak korlátolt felfogásával és azon bizalmatlansággal, a melylyel minden iránt viseltetnek, a mit az u. n. uri osztály nekik ajánl és ha a jegyző a leghelyesebb kérelemmel járul elébük, igen sokszor megesik, hogy ez csak hosszú vita után vezet eredményre, vagy hogy a község lakóinak helyeslésével egyáltalán nem találkozik. Remélem tehát, a belügyminiszter ur is helyesnek fogja tartani azon kérésemet, hogy, a mint az állam pénzügyi helyzete megengedi — pedig kell hogy megengedje, mert messzemenő nemzeti és társadalmi érdekekről van szó — a községek adminisztrácziójába méltóztassék betekinteni és odahatni, hogy lehetőleg a nagy községekben mindenütt legyen egy olyan államilag dotált vagy fizetett közeg, a ki a szoros értelemben vett átvitt, állami igazgatást ellátja. Szükségesnek tartom továbbá azt is, hogy, ha már az anyagi helyzetről szólunk, találjunk módot arra, hogy a községek némi ellenértékben részesüljenek azon sok munkáért, a melyet az államért és az állam helyett teljesítenek. Mert a mi költségvetésünk, a melynek realitása különben kétségbevonhatatlan, hamis képét nyújtja annak, a mit az ország anyagi ereje gyanánt megjelöl. Mert ha ehhez hozzáadjuk azon 100 és 150%-nyi pótadókat, melyeket egyes községek fizetnek és ha megnézzük, hogy ezen pótadónak hány százaléka megy igazán községi ügyekre és mennyi az állam javára teljesített állami ügyekre, ugy helytelen arányt látunk, és jogosult azon kérésünk, hogy találjunk ezen milliárdos költségvetésben oly tételt, a melylyel dotáczió nyujtatik az egyes községeknek. Fájdalom, anyagi erőink nem engedik meg, hogy Poroszország vagy Németország példáját követve, a hol 100 milliót tesz ki azon összeg, a mely egyenes adó czimón a községeknek vissz autaltatik, vagy Francziaország példáját követve, a hol, gondolom, az italadónak 10%-át utalják a községeknek vissza, de azt hiszem, hogy a pénzügyminiszter ur találni fog a községi bevételek közt olyanokat, a melyeket a községeknek visszabocsáthat. Ott van talán az italmérési illeték, a mely 3 1 j 2 milliót tesz ki, ez nem olyan nagy összeg, a mely az államháztartást megrendítené, és ez szétosztva, ha nem is nagy mérvben, de igen lényegesen segítene a községek anyagi helyzetén. Én tehát nagyon kérném azt, hogy a közigazgatás reformjának kérdésénél ezek a szempontok is tekintetbe vétessenek. Most áttérek egy anomáliára, a mely a községi adózás terén tapasztalható. (Halljuk!) Sajátságos az, hogy mig a vármegyei közigazgatásban a pótadó megállapítása igen szoros határok közé van szorítva, ugy, hogy sokszor a leghelyesebb intézkedés sem teljesíthető azért, mert a maximális 3 °;o túl van haladva, addig a községekről, mintha az ő anyagi érdekük bennünket nem is érdekelne, rövid egy sorral történik intézkedés. Ha jól emlékszem, a községi törvény 129 §-a egyszerűen azt mondja, hogy a község mindazon terheket, melyeket saját jövedelméből fedezni nem képes, községi pótadó utján fedezi. Ez igen kényelmes mód, hogy ezen a czimen utaljunk másokra, szegényekre, olyanokra, a kik panaszkodni sem tudnak, terheket és henczegjünk másokkal szemben, hogy mi mily okos nemzetgazdasági politikát követünk, mert arról a községről, a mely 100 °/o-os pótadó alatt nyög, itt igen kevés szó esik. Itt van azután a községi törvény 130. §-a, mely a múlt idők egy egészen elavult, ósdi felfogásán nyugszik. Ez a törvényszakasz megállapítja azt, hogy a községi adóhoz való hozzájárulás aránya nem egyforma és különbséget tesz a községeknek belső lakosai, vagy a községi határ és azon különálló, csatolt puszták között, melyek az igazgatási költségekhez csak a fél adó arányában tartoznak járulni. (Féllciáltásolc: Abszttrdum!) Ennek megvolt a maga logikája akkor, midőn ez a törvény meghozatott; nevezetesen 1871-ig tényleg a közigazgatás rendszertelensége lehetővé tette, hogy voltak egész területrészek, melyek magukat igazgatták, tényleg puszták voltak és az igazgatást ellátták. De az 1871-iki törvény ezt megszüntetvén, kimondta, hogy minden területnek valamely község határához kell tartoznia. 1876-ban azután a községekben beállott változás folytán az akkori kormány, az akkori rendszer felfogásához hiven kimondotta, hogy ezek a csatolt területek azon előnyben részesülnek, hogy fél adó arányában tartoznak a község kiadásaihoz járulni. Baloghy Ernő: Elég rossz! Návay Lajos: Midőn puszták voltak, midőn messzemenő területek voltak, hol egyes lakosok sohasem látták a kultúra áldásait, volt ennek értelme. De ma, a fejlődő czivilizáczió korában, midőn általában demokratikus alapokon óhajtjuk állami életünket fejleszteni, midőn szerencsére nem mehetünk messze, hogy községek tornya ne emlékeztessen bennünket azon fontos szocziális kötelességeinkre, melyeket születésünktől fogva magunkra veszünk, (Igaz! Ugy van!) valóban megbotránkoztatónak kell tartani, hogy legyen oly törvény, mely az adó progresszivitását fordított mértékben alkalmazza (Élénk helyeslés és taps.) és a nagybirtokost és a nagyobb jövedelmet kíméli, és ezzel szemben a kisemberekre 16*
