Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-24

24. országos ülés 1U66 Julius íO-én, kedden. 341 de jogosan. Most azonban nagy meglepetésemre azt hallom, ugy olvasom, hogy esküt is horvát nyelven tesznek le, pedig csak a felszólalás joga van részükre feltétlenül biztosítva. Kicsiség, de eddig véletlenül ilyesmi nem történt, talán nem jutott eszükbe, hogy e jogot követeljék, vagy talán a választásoknál kellő tapintat és figyelem volt arra, hogy olyanok választassanak meg, a kik le tudják tenni az esküt magyar nyelven, és meg is tudnak felelni annak a kötelezettségnek is, hogy a bizottságokban érdemlegesen tárgyaljanak. Mert, t. ház, ez nem olyan kicsi dolog. A ki nem bkja a magyar nyelvet, az lehet, ha horvát-szia vondalmát képviselő, ennek a háznak tagja és itt fel szólalhat; de szeretném tudni és látni, hogyha nem birja a magyar nyelvet és azon esküt le nem tud tenni, azokban a bizottságokban, a hol már a részletekkel kell foglalkozni, a hol nem egy kész beszédet kell elmondani, hanem tárgyalni kell és Ítélkezni, vájjon meg fog-e tudni felelni annak a kötelezettségnek, a melyet magára vállalt, miko; a bizottsági tagságot elfogadta, mikor arra, hogy ott kötelességét teljesiti, az esküt le is tette. Kicsiség, nagyon kis engedmény, de az is a lejtőt mutatja, hogy a delegáczióban vita tárgyává tétetett, s a végén megállapittatott, hogy a horvátszlavonországi képviselők németül beszélhetnek. Hát nem történt nagy sérelem. Megértették, ebben is van előny. De utoljára is a horvát-szlavon-dalmát képviselőknek más nyelvhasználati joga a magyaron kivül, mint a horvát nyelvnek használata nincs megengedve. Olay Lajos: Ez ugy van! B. Bánffy Dezső : Ezek azok a kis, apró engedmények, a melyeket, sajnos, öntudatlanul teszünk itt az országban mindenütt, minden alkalommal, minden kérdésnél, a nemzetközi tapintat, a figyelem czimén, a nemzeti gondolat rovására, a mely nemzeti gondolat vezérlete, uralma nélkül pediglen a jövőt kellő módon előkésziteni nem lehet. Lehetne még sok ilyent mondanom, t. ház, de hát nem akarom az időt rabolni, annyival inkább nem, mert látom a czélt, hogy a sok és hosszú beszédek a kormány helyzetét kellemetlenné tenni akarják. Én nem akarom. Én nem tartozom azokhoz, a kik a kormányt támogatják, nem tartozom azokhoz sem, a kik támadják, mert hiszen szorosan véve én helyeslem azt, hogy vállalkoztak a kormány alakítására. Talán nem minden vonatkozásában helyeslem azt, a mire vállalkoztak, de helyeslem azt, hogy vállalkoztak, mert itt az adott körülmények között, sajnos, majdnem másfél évig tartó küzdelem után arról keüett meggyőződnünk, a mi nekem már előzőleg nézetem volt, s a mit a t. ház előtt kifejezésre is juttattam, hogy t. i. az erőpróba idő előtt való felvétele nem volt okosság. Én reméltem azonban, hogy kellő kitartással és erélylyel a küzdelemnek eredménye lesz. Én reméltem, hogy ha nem is a legszélsőbb nemzeti irányban való törekvéseket fogjuk megvalósíthatni, de mégis nem a teljes fegyverletétel lesz a végeredmény. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Somogyi Aladár: A szegedi levélben mást mondott! /Zaj haljelöl.) B. Bánffy Dezső: Nem akartam a szegedi levéből beszélni, mert nem akarok ellentéteket felidézni. De a szegedi levélről valaki szólott. Egy hang (a középen): Szép levél volt! B. Bánffy Dezső: Hát igenis, én a szegedi levélben azt irtam, hogy, sajnos, arról győződtem meg, hogy a katonai kérdésekben a továbberőltetés kedvező eredményre nem fog vezetni, ennek következtében, ha alkotmányválságot előidézni nem akarunk, kell hogy számoljunk a helyzettel és a katonai kérdésekben, a vezényszó kérdésében tovább ne feszítsük a húrt. Azonban elmondottam azt is, t. képviselő urak, hogy mikor ezt tanácsolom, akkor egyszersmind azt is mondom, hogy elégedjünk meg azzal, a mi az akkori feliratban kifejezésre jut, a hadseregben a nemzeti nyelvnek és jellegnek érvényesítésével; illetőleg azt képzeltem, hogy a megoldás lehető lesz a kilenczes bizottság javaslatának megfelelően. Somogyi Aladár: De egy hét előtt a legradikálisabb volt a vezérlő-bizottságban! B. Bánffy Dezső: Nem akarok a vád hangján beszélni, nehogy félreértésekre adjak alkalmat. Én nem hibáztatom azokat, a kik a kormányra vállalkoztak, és nem hibáztatom azokat, a kik ezt az alakulást támogatják ; de ne tessék azt mondani, hogy a szegedi levélben én hirdettem a teljes lemondást, mert a szegedi levélben csak azt mondottam, hogy ne feszitsük tovább a húrt és a mint a felirati vita alkalmával elmondott beszédemben kifejeztem és a feliratban is ki van fejezve, elégedjünk meg, a vezérszótól eltekintve, kevesebbel. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Egy héttel előbb a legradikálisabb volt!) T. uraim! Ne legyen ellentét! Nem támadni akarok ! Nem is beszéltem volna a szegedi levélről, ha a túloldalról valaki közbe nem kiált. De ha már közbekiáltott, akkor kénytelen vagyok elmondani, hogy a szegedi levélben több van a katonai kérdésben, mint a mire a kormány vállalkozott. Nem a hibáztatás hangján mondom ezt; akkor én azt hittem és reméltem, hogy a részben való megoldásnak lehetősége megvan. A körülmények ugy adták — és nem hibáztatom, hogy ugy jártak el, a hogy eljártak — hogy még azt sem lehet ez idő szerint biztositani. A gazdasági kérdésről is beszélek a szegedi levélben. Azt mondom, hogy a helyzet kényszere parancsolja, hogy a már törvénytelenül megkötött kereskedelmi szerződéseket tűrjük. Parancsolja, hogy az autonóm vámtarifát, mint olyant tegyük magunkévá, de azt is mondom, hogy ha már ezt a kényszerhelyzetet el kell viselnünk és 1915-ig, esetleg 1917-ig a gazdasági közösségben Ausztriával valamely forma mellett maradnunk kell, akkor ezt az időt használjuk ki arra, hogy azon időre föltétlen lehető legyen gazdasági önállóságunk létrehozatala, és hogy addig is ugy készitsük elő az elő-