Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-23

23. országos ülés 1906 Julius 9-én, hétfőn. 321 kínozni lehet ugyan, s mely reszketne, s jajdulna tán, ha hosszú sanyargatás kioltaná benne inainak életét, mely azonban visszaadva magának, csak Isten előtt bókol, más előtt nem.« Olvassák csak e sorokat hazánk mindazon pajkos suhanczai, kik — mintha rájuk volna bizva adni a dolgoknak irányt — tüstént felmorognak, sőt még össze is röffennek, ha valaki elég merész, habár nem tudna is magyarul, sőt nem is volna magyar, jelenlétükben más nyelven kifejezni érzelmeit, gondolatait, mint magyarul ; legyenek meggyőződve, hogy ebbeli még a legaljasabb társaságokban sem illő viseletük által minden, csak egy kissé jobb egyénben is szintoly érzelmeket provokálnak, mint a mily érzelmekre hevül saját becsületes magyar magam mindig, ha valamire »kényszeriteni» akarnak ; minthogy zsarnokságnál nincs önálló férfiú előtt gyülöletesb, habár ilyest a legnagyobb hatalom gyakorolna is, midőn mindenkinek saját magától, sőt még árnyékától is szégyelnie kellene magát, ha a tentás tanulók vagy aljas betyárok által, kikben néha de csak egy parányi igazi nemesség és lovagiasság sincsen, engedne efféle tirannizmust gyakorolni magán ! Es ha nem jönnek nemzetiségünknek ezen igazi gyilkolói hovahamarább eszükhöz, vagy nem bilincseli le őket a felvilágosodott közvélemény lesújtó indignácziója: bizony mondom, hiába küzdünk nemzetiségünk megkedveltetése vagy épen felemelése végett; minthogy valamint egyetlenegy büdös féreg is elég, mikép az egyébiránt legjobb lakházat is elhagyjuk családostól, vagy azt megutáljuk : szintúgy elég egyetlenegy szemtelenül rátorkoló is, hogy nem egy, de számtalan becsületes idegent, ki rokonszenvvel viseltetik vérünkhöz, utálattal töltsön el irántunk. Farkasházy Zsigmond: Lássa, igy beszélnek a magyarok ! Vlád Aurél: Egy igazi magyar igy beszél, de önök nem azok ! (Mozgás. Zaj.) Markos Gyula : Azt mondja meg, hogy miért hagyta ott Szent Pál az oláhokat ? (Élénk derültség.) Hodzsa Milán: Széchenyi nem koalicziós ! .Nincs tekintélye ! Vajda Sándor: Igy beszélt Széchenyi István. És bizony, ha hallgatott volna a letűnt és a mostani generáczió Széchenyi szavaira, akkor ma más viszonyok volnának ebben a hazában, s nekünk nemzetiségeknek nem kellene annyit tűrnünk és szenvednünk. Azt hiszem, talán nem kell bizonyítgatnom a t. ház előtt, hogy hiszen az utópia, hogy az országnak nagyobb részét meg lehetne magyarosítani. Sümegi Vilmos : Nagyobb része úgyis magyar! Vajda Sándor : Hiszen, ha ezer év alatt nem volt lehetséges természetes utón, hogyan lenne lehetséges erőszakkal ? Sok mindent lehet elérni, : de hogy hitemet, belső meggyőződésemet, nemzetiségi érzetemet valaki erőszakkal kiirtsa belőlem, az lehetetlenség. KÉPYH. NAPLÓ. 1906 — 1911. I. KÖTET. Somogyi Aladár: Nem is akarja senki! Ki akarja ? Vajda Sándor: Most mindnyájan azt mondják, hogy csak egyedül b. Bánffy akarja. Zsenirozza az urakat ez a dolog. Azért a külföld előtt letagadják. Nagyon tisztelem, becsülöm az őszinteséget b. Bánffy Dezsőben, hogy minden alkalommal nyilvánosan elismeri meggyőződését. Jól teszi, és nekünk nagy szolgálatot tesz ezzel, mert bebizonyítja, hogy mi igazat mondunk, a mikor előhozakodunk sérelmeinkkel, és nincs igaza azoknak, a kik minket meg akarnak hazudtolni, meg akarnak czáfolni, ő a mi koronatanúnk ebben a nagy harczban. (Igaz I a középen.) De van b. Bánffynak egy vesszőparipája, a melyre sokszor fel szokott ülni abban az időben, a mikor liberális ember volt és a 48-as párt támadta és meg is buktatta, mikor már elfogyott a tromf, jött a legerősebb kártya, hogy önöket meggyőzze és természetesen ez Bécsnek is szólott, hogy ugyanis a dinasztia érdeke megköveteli, hogy ez az ország megmagyarosodj ék. Okolicsányi László : Igaz is ! Vajda Sándor: Ez szép volna, csakhogy ez Szirén-hang. Persze a dinasztiának nagyon komótos dolog volna, ha kezdve Csehországtól egészen az Adriáig minden lélek.magyar volna. Ez volna a legnagyobb boldogság a dinasztiára nézve, akkor nem volna ilyen zwickmühl-helyzetben, hogy hol az egyiket, hol a másikat kell kijátszania egymással szemben. Nagyon szép és jó helyzet volna. Milyen szép volna, mily gyönyör a ábránd, ha egy nemzeti dinasztia egy egységes nemzet felett uralkodnék. Ha e hazában emlékezete sem lenne más népnek, más nemzetiségnek, más aspirácziónak, más nyelvnek, csak a magyar nyelvnek. Akkor aztán a mag}-arnak is jobb dolga volna, a dinasztia összeforrna vele, és lenne legalább olyan dinasztia és hatalom, mint a kis Romániában és Szerbiában. Másfelől a dinasztiának helyzete nagyon kellemes volna, mert nem kellene annyi népséggel bajlódnia. De, t. ház. miután ez rögeszme, ábránd, nagyon gyönge lábon áll ez a dinasztikus érdek. (Mozgás.) A dinasztia érdeke egészen más, és csodálom, hogy b. Bánffy ezt még be nem látta, a mit sok magyar ember már belát, azt, t. i., hogy önöktől megkövetelnek mindent, a mi a nagyhatalmi állás fenntartására dukál, önök megszavaznak mindent, és kapnak az öreg Tisza óta mit ? Nem nemzeti engedményt, nem vívmányt, de szabad kezet belügyi téren. Igy nevezik t. i. azt, hogy minket szőröstül bőröstül átengednek, vagy nem is bőröstül, csak szőrünket nyirbálhatják, ugy, hogy üsdd agyon, de nem nagyon. (Mozgás.) Tessék csak nyíltan a szemébe nézni e ténynek és be fogják ezt látni az urak. T. ház ! Ha a magyar fajnak volna beolvasztó képessége, ezer év alatt nem olvasztott volna be mást, csak a mi nemzetiségünket ós intelligencziánkat. Hogy mily kevéssé bir asszimiláló képességgel, mutatja az, hogy a zsidóságot sem tudta beolvasztani. (Zaj. Felkiáltás a haloldalon : Az nem nemzeni