Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-22

2'2. országos ülés 1906 Julius 7-én, szombaton. 287 királyi kézirat érkezett, melyben ismét benne volt a »soha» szó, volt egyszer egy ultimátum, a mely a magyar államiság teljes negáczióját tartalmazta. Pedig ezek a dolgok megtörténtek, és bizony az országnak úgyszólván életóért, létéért kellett küz­denie. A nemzet nem kivánt elérhetetlent, tör­vénytelent, a nemzetnek politikai érettsége azt sugallta, hogy ugrás a nemzet fejlődésében nincs, de a mikor ugy állott a kérdés, hogy az 1867-es alap megváltoztatására, vagy pláne egy 1848-as aktiv alap megteremtésére még törekedni sem szabad, mikor ugy állott a kérdés, hogy a 48-as politika csupán ábrándozó szónokok szájába való, akkor a nemzeti néplélek felébredt, a krizis pillanata elérkezett, és állítom, hogy mi a fejlődési létra egy fokával magasabbra mentünk. (Igaz !) En mélyen fájlalom, hogy az a nagy nemzeti küzdelem, a mely itt az országban lefolyt., mintha e felirati javaslat tárgyalása kap­csán összezsugorodott volna, és mi mindössze azt mondjuk róla, hogy félreértések történtek, Én, t. ház, e szót: »félreértés«, keveslem. Nem félre­értésről volt itt szó, hanem egyenes és nyilt támadásról alkotmányunk ellen, (Igaz 1 Ugy van !) másrészről pedig egy nyilt, becsületes harczról a nemzet részéről, (Igaz ! Ugy van !) a melyben a nemzet megmutatta, hogy él, egészséges és élet­képes. Nem mondom én azt, hogy a felirati javas­latban a békétlenség magvát kell elhinteni, csak azt állitom, hogy talán mégis jó lett volna e fel­iratban a multakra is czélozni és ne oly könnyen mindenre ráteriteni a feledés fátyolát. Mert ha mi ezt teszszük, ha bennünket megsebeznek és mi mindig csak a feledés fátyolát borítjuk a történ­tekre, akkor egyszer ugy meg találnak döfni, hogy a fátyolra többé nem lesz szükség. (Mozgás.) Ha mi félreértésről beszélünk, akkor ez annyit tesz, hogy mi a hatalmi erőszaknak megboesátottunk egyrészt, pedig ezt nem szabad tenni, másrészt az egész nemzeti küzdelem értékét devalváltuk, (Igaz ! Ugy van I) A felirati javaslatban szó volt az alkotmány helyreállításáról és a jogfolytonosságról. En is abban a meggyőződésben vagyok, hogy eredmény­nek ez eredmény, de nem vívmány, mert ha a tulajdonostól elrabolnak valamit és a tulajdonos ezt a tőle elrablott, jószágot visszaszerzi, vájjon örömmámorban ringathatja-e magát, vagy pedig csak azt mondhatja, hogy helyreállt a normális rend, a normális állapot ? Tehát az alkotmány és a jogrend helyreállítását nem szabad ugy felfogni, mintha ez jótétemény lenne, a melyet valakinek a kegyéből kaptunk. (Ugy van !) De ha már súlyt helyezünk arra, hogy megemlékszünk arról, hogy az alkotmány, a jogfolytonosság és a jogrend is helyreállt, — mint a hogy súlyt is kell helyeznünk — akkor tegyünk az alkotmányosság szó elé egy másik szót és akkor nézetem szerint rendben van a dolog és kifejezi már azt a fejlődési stádiu­mot, a melyben mi élünk. Ez a szó pedig : >>valódi«. Va.lódi alkotmányosság! Nagyon jól mondotta ezen ház mélyen t. elnöke, hogy a magyar alkot­mánj' egyik legnagyobb baja a végrehajtó hata­lom túltengése és a törvényhozás két fakotra erői­nek egyenlőtlensége. Méltóztassék nekem meg­engedni, hogy itt ismét Anglia példájára hivat­kozzam. Angolországban ugy áll a helyzet már századok óta, hogy ott a végrehajtó hatalmat kell erősíteni a parlamentnek mindenhatóságával szemben. Ná­lunk, azt hiszem, megfordítva áll a helyzet, mert bizony mi parlamenti mindenhatóságról nem be­szélhetünk. (Ugy van!) HÓdy Gyula : Felséges császár ! Baloghy Ernő: Az alkotmány, a parlamenta­rizmus két pilléren nyugszik : a királyi akaraton és a nemzet akaratán. Csak akkor képzelhető nor­mális parlamenti élet, ha ez a két akarat össz­hangzó.. . Nagy György : És ha egyforma erős ! Baloghy Ernő: ... és ha egyforma erős. A nemzet — mondjuk — féktelen vágyainak korol­láriuma, korlátozója a királyi vétó, ellenben a nemzet letiprásának, letörésének korlátozója az ujoncz-megtagadás és az adómegtagadás. Most már hasonlítsuk össze Angliát és Magyar­országot. Daczára annak, hogy Angliában a joarla­ment szuverenitása és hatalma az erősebb, mégis a nagy forradalom óta, 1688 óta egyetlenegy eset sem volt, hogy akár a király a vétót alkalmazta volna, akár a nemzet megtagadta volna a vér- és a pénzadót. Tehát még mindig jobb az, ha a nem­zet látszólag a hatalmasabb, mert ime van rá példa, hogy megértik egymást király és nemzet, ellen­ben nálunk, a hol a korona erősebb, a helyzet ugy áll, hogy nekünk évszázadok óta ismételten és ismételten vissza kellett vonulnunk abba az egye­düli erősségbe az abszolút hatalommal szemben, meg kellett tagadnunk az adót, meg kellett tagad­nunk az ujonczot. (Ugy van !) Ha a király és a törvényhozó testület vagyis király és nemzet egyenlő erősségű, akkor okvet­lenül meg kell értenünk egymást, de csak ugy, ha egyenlő erősségű. És csakis nagy, országraszóló, vagy világraszóló evoluczió esetében történhetik meg az, hogy a parlament működésében valami baj történik, egyébként azonban, ha mind a két faktor egyenlő erejű, akkor egymást meg kell érteniök. •• Ha tehát mi, t. ház, a jogfolytonosságot, a jogrend helyreállitását mint vívmányt akarjuk üdvözölni, akkor mondjuk azt. hogy valódi alkot­mány az az alkotmányosság, a hol a két faktor egyenlő erejű. Én a magam részéről igen örvendtem volna, ha a feliratban ez a gondolat is kifejezésre találj Es most, t. képviselőház, a midőn a múltról már beszéltem, méltóztassék nekem megengedni, hogy a jövőre nézve is tehessek egy pár megjegy zést. (Halljuk I Halljuk !) Lehetséges-e az, t. ház, hogy feliratunkban egyszerűen átsikoljunk azon határkő felett és ne mutassunk rá a jövőre, ne I mutassunk rá vágyainkra. Hiszen talán csak nem

Next

/
Thumbnails
Contents