Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-22

286 22. országos ülés 1906 Julius 7-én, szombaton. tássa azt, hogy ő a koronával szemben nincs még udvariasságra sem kötelezve. Én azt hiszem, hogy mi nem ezen okok folytán tárgyaljuk ma a trónbeszédre adandó választ, a feliratot. Helyesen teszszük, elismerem, azonban, sajnos, nálunk ez nem annyira az erő, mint inkább a gyengeség jele. (Ugy van ! a haloldalon.) Nem akarok ennél a kérdésnél hosszasabban időzni és csakis azért emiitettem meg, mert ezzel is jelezni akarom, hogy szerény felszólalásom során bizonyos kritikai megjegyzésekre akarok szoritkozni. Az ország óriási többsége helyeselte a békét olyan formában és ugy, a hogy az megköttetett. Mert hiszen melyik hazafi merte volna magára vállalni a felelősséget azért, hogy a nemzet és király között az ür még tátongóbbá váljék ? Az ország megnyugodott a békében, mert látta, hogy azon vezérek létesitették, a kik egész életükben, egész politikai működésükben a nemzeti eszme szolgálatában álltak. (Igaz! balfelől.) Ez a béke, ha szabad igy kifejeznem magamat, nemcsak becsületes, hanem gavalléros béke is, mert alapgondolata, ha jól értem át a helyzetet, a következő : (Halljuk !) A függetlenségi párt és egyáltalán a koaliczió nagy politikai bölcsesége meghajolt a királynak azon aggodalma előtt, hogy nem-e a nemzetnek csak egy töredéke kivánja gazdasági és katonai téren a nemzeti vivmányokat; vájjon nem-e a nemzetnek csak egy töredéke kivan változást, mert hiszen a nemzet összes rétegei még meg nem nyilatkozhattak. És errre a függetlenségi párt és a koaliczió gavallérosan azt felelte a koronás királynak, hogy »szivesen kész vagyok az egész nemzet Ítélete alá bocsátani ezt a kérdést, addig pedig kikapcsolom a nemzeti követeléseket az aktiv politikai feladatok köréből. Pedig voltak olyan idők, t. ház, a midőn nehezen lehetett volna ezt a nemzet nagy többségével megértetni ; annál szerencsésebb a helyzet, annál dicséretesebb az, hogy a békének ezen alapgondolatát nemcsak politikai vezéreink, nemcsak a politikával hivatásszerüleg foglalkozó egyének, hanem ez az egész derék magyar nemzet is megértette és elfogadta. (Ugy van! a baloldalon.) Ámde, mélyen t. ház, igaz az is, hogy erdőrengetegeket ki lehet irtani, hegylánczokat le lehet hordani . . . Buza Barna : Igaz ! Feilitzsch is ezt csinálta! (Élénk derültség.) Baloghy Ernő: Nem erre vonatkozik megjegyzésem ; méltóztassék csak egy kissé türelemmel lenni. (Halljuk! Halljuk!) Egy nemzetet alkotmányától megfosztani, egy élő nemzetet eltiporni nem lehet. Nemzetek csak a saját nemzettestükben lévő gyengeségüknél fogva pusztulhatnak el. Egy hang (balfelől) : Vagv belső ellenség által! Baloghy Ernő : Ugy van : vagy belső ellenség által. De nemcsak ez áll, t. ház, hanem áll egyúttal az is, hogy a magyar nemzet életében olyan fejlődési proczesszushoz érkeztünk, a melyet többé visszacsinálni, megmásítani nem lehet. (Ugy van ! a baloldalon.) És ha a nemzet meg is nyugodott abban, hogy a béke oly formában kötendő meg, a hogy megköttetett, egyet megkíván : azt, hogy már ma az aktiv politika ezen fejlődési szellemben vezettessék és vittessék. Mert mi, a kik a nemzeti küzdelemben résztvettünk, felelősek vagyunk azért, felelősek Isten és ember előtt, hogy mi a fejlődés ezen irányában, akarunk komolyan haladni és hogy nemzeti czéljainkat, nemzeti ideáljainkat és ideáinkat meg akarjuk valósítani, (Igaz ! Ugy van !) és nem szabad engednünk azt, hogy a magyar népnek bizalma a nagy ideákban megrendüljön. (Igaz! Ugy van!) Nem szabad engednünk, hogy a helyzet ugy tűnjék fel, mintha itt talán elvekről vagy elvekben való paktum történt volna. (Igaz! Ugy van !) Tudom és érzem, hogy a 67-iki kiegyezési törvény nehéz körülmények között jött létre és hogy talán olyan is volt akkor a helyzet, hogy ezt a törvényt nem lehetett máskép megcsinálni. Nem vonok tehát Deák Ferencz bölcsességéből semmit sem le, ha most azt állítom, hogy ez a 67-es törvény azon kezelésében és azon formájában, melyben azt ma értelmezik és alkalmazzák : tarthatatlan, .(Igaz! Ugy van!) mert ez a törvény nem alkalmas jogok fejlesztésére, csak jogoknak visszaszorítására. (Ugy van!) Ez a törvény ma már rossz törvény, és abban az értelmezésben, a melyben — mondom — eddig alkalmaztatott: nézetem szerint teljesen csődöt mondott. (Ugy van!) Csődöt mondott ugy annyira, hogy ezen törvényt és annak rendelkezéseit mi már csak likvidálhatjuk. Olyan törvény ez, melynek csak elvi deklarácziói vannak, olyan törvény, a mely a legnagyobb zűrzavaroknak forrása, a melyben a magyar állameszme, a magyar állami önállóság akképen van kifejezve, hogy legfeljebb az egyetemi közjogi vizsgán lehet ugy felelni és ugy beszélni róla, mint a hogy kellene, olyan törvény ez a kiegyezési törvény, a mely nem más, mint egy fikezió, a melyet a külföld sohasem értett meg, sohasem fog megérteni, és a melyet mi magunk sem értünk. (Tetszés.) Olyan törvény ez — hozzáteszem ismételten — hogy jelenlegi alkalmazásában és értelmezésében — a mely teljesen csődöt mondott. (Igaz ! Ugy van !) Nagyon rosszul esik, hogy ez a fejlődési, az az evoluezionális proczesszus, a mely a nemzet életében kétségtelenül végbement, a feliratban alig talált kifejezésre. Ha valaki ezt a feliratot elolvassa, annak halvány sejtelme sincs arról, mi előzte meg ebben az országban időrend tekintetében e felirati javaslat tárgyalását; halvány sejtelme sincs arról, hogy itt a legbrutálisabb alkotmánysértéseket követték el alkotmányunk és állami létünk ellen ; halvány sejtelme sincs arról, hogy volt itt egyszer egy chlopyi hadparancs és abban az arezpiritó »soha« szó, hogy volt egyszer egy miniszterelnök, a kihez