Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-19

218 19. országos ülés 1906 Julius U-én, szerdán. nek érczczel való beváltását vagy nem, a külföld szempontjából semmiféle további fontossággal nem bir. Klasszikus példánk van erre nézve, ha összehasonlitjuk a koronajáradékra szóló állampapírt és aranyjáradékunk kurzusát. A 4%-os koronajáradék, a mely koronában fizetendő, a melynek valutája tehát quasi függővé volna tehető attól, hogy a készfizetések rendezve vannak-e vagy sem, mondom a 4%-os koronajáradék kurzusa ma 95.30. A 4%-os aranyjáradék pedig, a melynek szelvény-jegyei kötelezően aranyban fizetendők, 113.60-on áll. Minthogy azonban ez font sterlingben jegyeztetik, koronára redukálva, a 4%-os aranyjáradéknak kurzusa ma 94.66. Vagyis a helyzet ma ugy áll, hogy a külföldön, véletlen folytán, az aranyban fizetendő 4%-os járadékunk félszázalékkal rosszabbul, alacsonyabban áll, mint a koronajáradék, világos czáfolatául annak, hogy nekünk semmiféle érdekünk abban — különösen Ausztriával szemben •— nincs, hogy a készfizetések felvételét mi inkább sürgessük és esetleg áldozatok árán Ausztriával szemben biztositsuk. De különösen ha mi 1907-ben, vagy 1910-ben az önálló magyar bankot felállítani szándékozunk, nekünk"a készfizetések felvételét ma az osztrákmagyar banknak még csak néhány évig forgalomban maradandó jegyei számára biztosítanunk teljesen elhibázott intézkedés volna. Nem a készfizetések felvételét, hanem azt kell biztositanunk, hogy az önálló magyar bank 1915 előtti időpontban felálhttassék. Majd a mi bankunk jegyeit fogjuk felruházni a kényszerbeváltás kötelezettségével a nélkül, hogy Ausztriát meg kellene kérdeznünk. (Igaz I Ugy van !) Ezekben voltam bátor, t. ház, rámutatni egynéhány oly gazdasági kérdésre és szempontra, melyek feltétlenül biztosit]ák azt, hogy nekünk már most a meginduló kiegyezési tárgyalások során tisztában kell lennünk azzal, vájjon 1915 deezember 31-ikén tul mit akarunk; önálló vámterületet-e, vagy közös vámterületet. Már pedig nekünk függetlenségi pártnak e tekintetben ingadozást tanusitanunk nem lehet és nem szabad. A paktum e tekintetben semmiben sem köt minket, mert a paktum 1915 deczember 31-ikén túlmenő időre egyáltalában nem vonatkozik. 1915 deczember 31-ikén túlmenő időre csak ennek a pártnak a programmja köt minket, a mely pedig kötelezettségeket ró erre a pártra, a mint a mi vezérünk, Kossuth Ferencz 1899 márczius 8-ikán kijelentette : »A függetlenségi párt nem fog megszűnni soha az önálló vámterületért és az önálló bankért küzdeni. Midőn ezt teszi és tenni fogja mindig, akkor egyszerűen kötelességét teljesiti, úgyis mint hazafias párt, mert az ország függetlensége szoros összeköttetésben van a közgazdasági függetlenséggel, a mely önálló vámterület és önálló nemzeti bank nélkül el nem érhető*. (Helyeslés a baloldalon.) Ez a mi programmunk, a függetlenségi párt programmja. Már pedig ennek a pártnak a programmját csak annyiban nem szabad érvényesítenünk, a mennyiben azt a paktum előirja. De arról a paktum nem beszél, hogy nekünk 1915 deczember 31-én tul sem lesz jogunk azt érvényesíteni, a mit itt a párt mint programmot vall, és a mi ennek az országnak eminens gazdasági érdeke. T. képviselőház! Egy nemzetnek nemcsak gazdasági érdeke, hanem érzései és emlékei is vannak. Ha ezeket az érzéseket és emlékeket megkérdezzük, akkor ugyanarra az eredményre kell jutnunk, a melyet a gazdasági kérdések szemléletéből levontunk. A mi érzéseink azt vallják, hogy nekünk az önálló vámterület és az önálló jegybank kérdése nem pusztán gazdasági kérdés, mert ezt a kérdést odaát Ausztriában, a másik szerződő félnél, mint a központi birodalom epyik utolsó garancziáját tekintik, és ennélfogva, még ha gazdaságilag áldozatunkba kerülne is, mint a hogy nem kerül, meg kellene ezt az utolsó bástyát döntenünk. (Helyeslés a baloldalon.) Hiszen méltóztassék figyelembe venni, hogy a most folyamatban lévő delegáczió egyik ülésén, június 21-én dr. Schwegel osztrák delegátus a napló szerint óriási helyeslés közepett miként fejezte be beszédét. Felállítja az ultimátumot Magyarországnak, hogy vagy együtt haladunk, egy egységes államot alkotunk, a mely erős kifelé, a mely képes a két államot és mindazon országokat, melyek évszázadokig együtt voltak, melyek dicsőséges múltra tekintenek vissza, újból szilárd, egységes szerkezetben egyesíteni, vagy ha a magyarok ebbe semmiért a világon nem akarnak beleegyezni, akkor nem marad más hátra, mint széjjelmenni, de akkor hamar. (Helyeslés a baloldalon.) Ugyanebben a beszédében — nem tudom, naivitásból vagy malicziából-e —- felveti ez a delegátus ur a következő szelíd kérdést, a mely annyira jellemző, hogy bocsánatot kérek, ha ezt az egyet németül idézem : »Ist denn Ungarn wirklich ein Staat, dem völkerreehtliche Persönlichkeit innewohnt ?« Felveti a kérdést, vájjon tényleg önálló állam-e ez a Magyarország, a mely népjogi egyéniséggel bir ? (Derültség.) És igaza van, t. képviselőház. Addig, míg mi gazdaságilag a külfölddel szemben mint egységes bank, egységes vámterület szerepelünk, addig neki van ki kételkedik abban, vájjon népjogilag bírunk-e egyáltalában személyiséggel. De a nemzetnek emlékei is vannak, t. képviselőház, emlékei, melyek felidézik előttünk azt, hogy minek köszönhetjük a fennálló közös vámterület intézményét. Ha ezekben az emlékekben kutatunk, a következőket tapasztaljuk : 1848 deczember 14-én Windisch-Graetz hadseregének balszárnya átlépte a nádasi hágót és deczember 14-én Nagyszombatot Guyon ezredes védelme után beveszi. Deczember 16-án Jellasich, mint WindischGraetz egyik hadtestparancsnoka, átkel a Lajtán és a pándorfi ütközetben megveri gróf Zichy Lipót ezredest. Ez történik deczember 14-én és deczember 16-án és deczember 19-én megjelenik egy kaiserliche Verordnung, mely azt mondja : »Das