Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.
Ülésnapok - 1906-18
16 Julius 3-án, kedden. 194 18. országos ülés ÍM ságnak tehát nem szabad erre az elvre támaszkodnia, hanem a helyes magyar politika az, hogy támaszkodjék a magyar a saját erejére, támaszkodjék azon népeknek erejére, a melyek 1000 év óta itt laknak és szeretik ezt a hazát. Itt kell keresni az erőt és nem szabad máshoz fordulni, mert mihelyt másutt keresi a magyar nemzet ezt az erőt, igen könnyen megtörténhetik az, a mi megtörtént 1848-ban, hogy épen ott veszti el a támaszt és támogatást, a hol arra leginkább számit. A magyarnak csak egy politikája lehet és ez az, hogy támaszkodjék saját erejére, (Általános élénk helyeslés.) támaszkodjék népeinek egyetértésére. T. ház ! Hogy mily szomorú Magyarországnak mint államnak a helyzete, azt bizonyítja az egész külügy. A magyar delegáczióban sokat beszéltek, de azért Goluchowski a helyén maradt, nem bukott meg és a mérvadó körökben azt mondják, hogy »sokat beszélnek ott a delegáczióban, de az nem változtat a dolgon semmit«. Vannak bizonyos tapasztalataim a külügyekre és Magyarországnak azokban való szomorú szerepére nézve. A legkisebb állam Európában, mondjuk Montenegró, nagyobb szerepet játszott és nagyobb befolyással birt az európai államok között, mint a nagy Magyarország. (Ugy van! a középen.) A szerb-török és a az orosz-török háborúban én gyakran interpelláltam Tisza Kálmánt. Mindnyájan tudják, hogy az ő dialektikája nagyszerű volt ugyan, de a midőn felelnie kellett nekem, előbb Bécsbe ment és visszajőve BécsbőLegy kis czéduláról olvasta le a feleletet. Egyszer, megvallom, nagyon furfangos interpellácziót intéztein Tisza Kálmánhoz, (Felkiáltások baljclől: Ez a beszéd is olyan !) a melyre Tisza Kálmánnak nemmel vagy igennel kellett volna felelnie. (Mozgás.) Tisza Kálmán Bécsbe ment, de ott nem tudott feleletet kapni, mert az volt a kérdés, hogy milyen a viszony Ausztria és Oroszország között, továbbá köztünk és Konstantinápoly között. Tisza Kálmán egy viczczel segitett magán és azt felelte nekem : »Menjen képviselő ur Konstantinápolyba és interpellálja a török basákat, nem pedig a magyar minisztcrelnököt.« Persze, az egész képviselőház tapsolt, jól mulatott, de én nem kaptam feleletet arra a kérdésre, hogy mi a viszony Ausztria és Oroszország, továbbá Törökország között. Ez a felelet éleznek jó volt, de ettől Magyarország nem lett okosabb. 1878-ban, mikor képviselő voltam, lépett előtérbe az okkupáczió kérdése. Tujduk, hogy a magyar közvélemény határozottan az okkujjáczió ellen volt, s alig volt Magyarországon államférfi, a ki helyeselte volna. Széll Kálmán igen t. képviselőtársam sokat beszélhetne arról, hogy mi történt Bécsben, meg arról, hogy ő Felsége mennyire kérte, hogy csak maradjon meg pénzügyminiszternek. Széll Kálmán azonban visszalépett, azt mondván, hogy nem képes az okku}>áczió esetében rendezni a magyarországi pénzügyeket. Sennyey Pál, a lánglelkü magyar államférfi akkoriban Pozsonyban egy nagyon érdekes, nagyszerű beszédet tartott az okkupáczió ellen. Én gratuláltam neki s ő azt felelte, hogy határozottan az okkupáczió ellen van, az ellen foglal állást, habár a nemzetiségi kérdésben egyetért is Tiszával. Kérdem én, t. ház, vájjon Magyarország érdekében van-e az az okkupáczió ? Mikor az a nagy szimpátianyilvánitás történt Belgránban, mikor a szerbek és magyarok ölelkeztek és csókolóztak, mikor a magyar és szerb zászló egymás mellett lengett, (Helyeslés a baloldalon.) akkor bizonyos Ígéreteket tettek a magyarok az okkupácziót illetőleg az evakuáczió iránt. Van-e azonban magyar államférfiú, a ki merészelne elmenni Bécsbe és az evakuáczió iránt lépéseket merne tenni ? Hiszen ezt a bécsi körök valósággal vakmerőségnek tekintenék. A berlini kongresszus nem kontemplált olyan okkupácziót, a minőt Ausztria-Magyarország csinált. A berlini kongresszus ideiglenes okkupácziót kontemplált azzal a feladattal, hogy AusztriaMagyarország az agrárkérdésben intézkedjék. Az okkupáczió óta 28 év múlt már el és Ausztria-Magyarország még ma sem döntött az agrárkérdésre vonatkozólag. Bolgárországban, Szerbiában, Montenegróban, a hol e tekintetben azonosak a viszonyok, húsz év előtt eldöntötték már az agrárkérdést, csak Ausztria-Magyarország nem akar dönteni. (Ugron Gábor ismételten közbeszól. Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassék meghallgatni, mert nem tudom beszédem fonalát követni. (Halljuk ! Halljuk ! Közbeszólások.) Elnök : Kérem a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak folytonos közbeszólásaikkal a szónokot zavarni, (Halljuk ! Halljuk !) Polit Mihály: A keleti kérdés, illetőleg a Balkán-félsziget kérdése nagyfontosságú kérdés Magyarországra. Nekünk Magyarországon sietve kell állást foglalnunk a balkán népekkel szemben, mig Angolország jelenleg mérvadó nagyhatalom a Balkán-félszigeten. Itt Magyarországon a magyar kormány tökéletesen tehetetlen, erőtlen a külügyekkel szemben, azokra semmi befolyása nincs. Wekerle Sándor miniszterelnök : Ez nem áll! Polit Mihály: Igaza van a t. miniszterelnök urnak. Ausztria imperialisztikus politikát üz a Balkán-félszigeten és a magyarok és osztrákok között e tekintetben csak az a különbség, hogy a magyarok is akarnak imperialisztikus politikát folytatni a Balkán-félszigeten, csakhogy azt is akarják, hogy teljesen magyar legyen. (Helyeslés.) Nagy meglepetésemre szolgált, mikor t. öreg barátom, Ugron Gábor képviselő ur czikket irt és nem az evakuácziót emiitette, hanem azt, hogy Boszniának és Herczogoviának magyarnak kell lennie. (Helyeslés.) Ugron Gábor : Természetesen ! Polit Mihály : Ez nem fog szimpátiát kelteni a Balkán-félszigeten . . . Ugron Gábor : Sajnálom, de ez a helyes ! (Ugy van !)
