Képviselőházi napló, 1906. I. kötet • 1906. május 21–julius 13.

Ülésnapok - 1906-18

16 Julius 3-án, kedden. 192 18. országos ülés 190 communication stb. ; nem akartak beleavatkozni Törökország belügyeibe ; azt mondták, hogy nagyon szép, hogy a porta kibocsátotta ezt a törvényt a keresztény felekezeteknek egyenjogúsága tárgyában. Ám a porta ezt soha végre nem hajtotta. Azért aztán nyakára tolták a maczedón kérdést és nyakára tolták az európai kommisszíót. Azt mondják, t. ház, Magyarország nemzeti állam. Jól van, de vannak mégis magyar államférfiak, a kik azt is mondják, hogy igaz, hogy Magyarország nem egészen homogén nemzeti állam, de ezen segiteni lehet az asszimiláczióval. Jól van; az asszimiláczió a középkorban sikerült egyik-másik államnak, de akkor az asszimilácziót többnyire tüzzel-vassal űzték. Tudjuk, hogy Francziaországban a középkorban áll a »vivere lege Burgundoruin, vivere lege Francorum. Az asszimiláczió Francziaországban sikerült is, egységes nemzeti állam lett, az lett Olaszország is és Németország is. hol az 50 millió németséggel szemben a másfél millió lengyel nem számit. Harmincz éve, t. ház, hogy egy beszédem után b. Prónay azt hangoztatta : quern ferrum non sanat, ignis sanat. De a modern államban az asszimilácziót tüzzel-vassal nem lehet keresztülvinni. A modern államban van egy másik asszimiláczió : a kultúra utján. Ha a magyar etnikai nemzetnek olyan kulturereje van magyarsága által, hogy ily asszimiláczióra képes, nincs kifogásunk ellene. Csakhogy ennek a kulturális asszimilácziónak nem szabad erőszakos eszközöket alkalmaznia ; nem szabad olyan törvényj avaslatnak a parlamentbe jönnie, a minő Berzeviczy törvényjavaslata, (Mozgás balfelől.) nem szabad olyan körrendeletnek kiadatnia, mint a milyen Lukács Györgynek körrendelete volt. A koaliczió támadta a Fejérváry-kormányt, azonban nem akadt senki, a ki a Lukács-féle körrendeletet, a mely még rosszabb volt Berzeviczy törvényjavaslatánál, rosszalta volna, hanem szépen hallgattak és ugy látszott, hogy helyeslik azt a körrendeletet. A nemzetiségi kérdéssel némi összeköttetésben van a nagy társadalmi, a nagy szocziális kérdés. En ezt a nagyfontosságú kérdést úgyszólván a helyszínén, Francziaországban tanulmányoztam. Eltekintve attól, hogy a szocziálizmus kicsapongásokba tévedhet, félteni tőle azért is . . . (Zaj a baloldalon és a középen.) Elnök (Csenget) : Csendet kérek ! Polit Mihály : . . . mert tartottam tőle, hogy a szocziálizmus fogja a nemzetiségi érzelmeket tönkretenni. Az előbbi magyar kormányok protezsálták a szocziálizmust a nemzetiségek ellen. És jellemző, hogy mi csalódtunk : a szocziálisták ma szimpatizálnak a nemzetiségekkel, s a szocziálistáknak legnagyobb ellensége a függetlenségi Kossuth-párt. Nekünk nincs semmi összeköttetésünk a szocziálistákkal, mi nem kerestük őket fel s mégis a szocziálisták szimpatizálnak a nemzetiségekkel (Zaj a középen.) és a szocziálisták épen az előbbi kormányoknak, mondhatni, bűne miatt óriási befolyásra tettek szert a nemzetiségi vidékeken. A szocziálisták ma toleránsok a nemzetiségek iránt, beszélnek népünkkel, annak nyelvén. Akkor, a midőn látjuk, hogy a szocziálisták szimpatizálnak a nemzetiségiekkel, kérdem : mi a közös alapja a szocziálizmusnak és a nemzetiségeknek ? Egy az alapja: a demokráczia. (Ugy van! Ugy van I a nemzetiségiek padjain.) A demokráczia a kettő között bizonyos összeköttetést hoz létre, és épen a demokráczia alapján állva a szocziálisták és a nemzetiségek egyformán hivei az általános szavazati jognak. (Ugy van.

1 Ugy van! a nemzetiségiek padjain.) T. ház ! Abban a külön feliratban, a melyet a ház asztalára szándékozom letenni, bőven ki van fejtve az általános szavazati jog kérdésében elfoglalt álláspontunk. En ezt most csak mellékesen említem, mert azt hiszem, hogy lesz alkalmam felszólalni az általános választói jog tárgyában. Most csak azt mondom röviden, hogy én egész Európában nem ismerek — ámbár óriási irodalma van e kérdésnek. — olvan általános szavazati jogot, a mely etnikai momentumtól volna függővé téve, (Igaz ! ügy van ! a nemzetiségieknél.) mert ha van olyan szavazati jog, az nem általános szavazati jog. Nagyon jól fogta fel a nemzetiségi kérdést a magyar ifjúság. Tiz-tizenöt éve, a mikor megkezdte a hadjáratot a nem magyar nyelvű czégek felirása ellen, a magyar ifjúság kis czédulákat ragasztott minden boltra vagy oda, a hol nem magyar nyelvű felirat volt. Mi volt ezeken a czédulákon ? »Nyelvében él a nemzet!« Helyes, nagyon helyes ! De mit jelent az? Nem jelenti azt, hogy nem szabad beszélni a családban vagy az utczán más nyelven is, hanem hogy a nyelvnek érvénye legyen az állami életben. (Ugy van ! Ugy van ! a nemzetiségieknél.) Ha az etnikai magyar nemzet azt mondja, hogy nyelvében él a nemzet, akkor azt alkalmaznia kell más népekre is, mert mi is élni akarunk a mi nyelvünkkel, (Éljenzés és taps a nemzetiségieknél.) mi szerbek, mi tótok, mi románok, mert ennek a hazának fiai vagyunk. (Élénk helyeslés a nemzetiségieknél. Zaj. Elnök csenget.) Elnök : Csendet kérek ! Polit Mihály : A mi most uj korszaknak neveztetik, abban egy örvendetes jelenség van, s ez a Magyarország és Horvátország közti viszony. Én a horvát viszonyokat nagyon jól ismerem, mert az októberi diploma után én is 1868-ig tagja voltam a horvát országgyűlésnek. Akkoriban én mint ifjú, vérmes unionista voltam és mi, a horvát nemzeti párt, mi küzdöttünk Schmerling ellen, mert ő tudott teremteni Horvátországban egy Schmerling-pártot. Mi küzdöttünk és nem engedtük, hogy a horvát országgyűlés képviselőt küldjön a Reichsrathba, a mint ez sikerült Schmerlingnek Erdélyben. Ugron Gábor : De milyen embereket ! Polit Mihály : Mi volt a köszönet ? 1867-ben, mikor megköttetett Magyarország és Ausztria közt a kiegyezés, a magyar kormány mindjárt