Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-32
376 32: országos ülés 1905 májas 30-án, kedden. ződve, hogy a mint más nemzeteknél érvényesült ez, nálunk is kell hogy érvényesüljön, A 67-iki kiegyezésnek egyik kitűnő érdeme az, hogy a gazdasági berendezkedés szabadságát fentartotta a nemzetnek, tisztán, minden homály nélkül, nem ugy, mint a nyelv kérdését a hadseregben. Erre nézve különben megjegyzem, hogy v ha ez benne van a törvényben, bármiképen lehessen is azt magyarázni, érvényesíteni kell, ha pedig nincs bent, követelnünk kell, (Helyeslés balról és a középen.) mert természetellenes állapot, hogy egy nemzet fiaiból álló hadsereg, mely annak büszkesége, más nyelven beszéljen, mint a nemzet maga. (Igaz! ügy van! a középen.) így vagyok az önálló gazdasági berendezkedés kérdésével is. Ha nem lenne bent a törvényben, akkor is követelnünk kellene, mert egy nemzetnek nem szabad magát lekötni engedni. S ha le volnánk kötve, a lekötöttségből ki kellene magunkat szabadítani. (Helyeslés a középen.) Ezen általános kitérések után áttérek a tulajdonképeni szakkérdésre, mert hiszen különösen a gazdasági szakkérdés hol mindenekelőtt azt kell néznünk, hogy a nemzetre nézve hasznos vagy káros-e valami. Mielőtt belemennék, vessünk egy pillantást vissza a múltra, s bíráljuk annak eredményét annak megállapítása végett, vájjon érdemes-e gazdasági berendezkedésünkön változtatni. Bíráljuk meg legelső helyen épen a mezőgazdaság állapotát, mert nagyon sokan mondották már, s én is azt tartom, hogy Magyarországon, a hol a lakosságnak 70°/ 0-a mezőgazdasággal foglalkozik, a mezőgazdaság gerincze az ország gazdaságának. És mit látunk, t. ház ? Azt, hogy az országban a földbirtokoknak 7 /io része el van adósodva, tehát 7 /io része már el van adva és pedig idegen tőkepénzeseknek, a kik a magyar záloglevelek szelvényeit Parisban, Brüsszelben, Boroszlóban és mindenfelé a külföldön vágják le, hogy a magyar földnek 7 /i 0 része már nem magyar embernek jövedelmez, hanem a külföldnek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A magyar földbirtokosnak nincs elég forgótőkéje ahhoz, hogy gazdaságát intenzív módon kezelje, s így az nem jövedelmez neki, kénytelen bérbe adni vagy eladni, maga pedig, valamint fiai keresik az állami, közigazgatási hivatalt ós elhelyezést és ezáltal elveszítjük a nemzetfentartó középosztályt, a melynek köszönhetjük azt, hogy ma is magyarok lehetünk. (Ugy van! a baloldalon.) De nemcsak a földbirtokosok helyzetével kell foglalkoznunk, hanem tekintsük a népek millióinak, a földmives, munkás népnek helyzetét is. S azt látjuk, hogy a földmiveléssel foglalkozó munkásnép nem képes többet keresni a legjobb viszonyok között sem, ha kihasználja minden munkanapját, egy éven át 90 forintnál, vagyis 180 koronánál. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) És ezt nemcsak ugy odavetőleg mondom, hanem be is tudom bizonyítani, mert foglalkozásomnál, állásomnál fogva, a mennyiben kereskedő is vagyok, gazda is vagyok, a pénzügy terén is működöm, alkalmam van megfigyelni a gazdaságnak minden ágát, s mondhatom, — méltóztassék ezt egész komolyan venni — hogy a magyar földmives munkásnép nem képes többet évente fejenként 90 forintnál megkeresni. Minthogy csak egy perczbe kerül, be is bizonyítom. (Halljuk! Halljuk!) Egy esztendőben van 360 nap, ebből 60 nap esik ünnepekre, 90 — 100 nap esik a téli időre, a mikor nem kap munkát a földmiveB munkásnép, vannak rossz idők is, ugy hogy az egész esztendőben nem lehet 160—170 napnál többet számítani olyant, a melyen kereshet. Ezt tessék a napszámátlag szerint 60 krajczárjával naponta venni és kijön a 90 forint. Ez tény, ez előtt szemet hunyni nem lehet. S ha most azt kérdem, hogy kulturállamban elfogadható állapot-e ez, akkor azt hiszem, mindenki azt fogja válaszolni, hogy nem elfogadható állapot. Különben felel rá maga a munkásnép is azzal, hogy évente egynegyed milliónyi számban vándorol ki idegenbe, keresve magának uj hazát és kenyeret. Mindezekből csak azt akartam kimutatni, hogy az önálló vámterületre való áttérésre feltétlen szüksége van a magyar nemzetnek, mert így egyoldalú gazdasági állapot mellett el kell hogy pusztuljon. Hiszen nem újság, hogy agrár államok átmennek az iparfejlesztés terére. Ott van Amerika is, az is agrár állam, s mégis változtatott egyoldalú gazdasági állapotán és daczára az agrár ellenállásnak, elhatározta magát az ipar megteremtésére és 20 esztendő sem telt el, még pedig irtóztató védvámok mellett, s Amerika a világ első iparállamává fejlődött. A mi más államnak, más nemzetnek sikerül, miért ne sikerülne nekünk ? Miért vagyunk mi olyan kivételek ? Miért nem teszünk fel magunkról mi is olyan élelmességet, olyan tetterőt, mint más nemzetek ? Én nem tudom, a szabadelvűpárt olyan sajátságos világításba helyezi mindig a magyar nemzetet, nekünk mindig olyan extravurst kell; a mi hadseregünkben németül beszélnek, a mi gazdaságunk nekünk elég, nem kell ipar, a mi minden nemzetnek kell a világon: honnan veszszük ezt a kivételes állapotot, honnan veszszük ezt a borzasztó önbizalmat? Nem önbizalom ez, hanem inkább gyávaság. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De menjünk tovább. Nagyon szeretnek kultúrállam mivoltunk mellett a statisztika adataival bizonyítani. A statisztika adatai azt mutatják, hogy Ausztriából való behozatalunk nyerstermény-kivitelünket értékiieg fedezi. Ez igaz, csakhogy elfelejtik, a mit Kossuth Ferencz t. képviselő ur nagyon helyesen hozott fel és a mit én is tudok mint kereskedő és gazdálkodó, hogy a mig Ausztriának behozott ipartermékei 60—70 százalék munkabért foglalnak maguk-
