Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-31

31. országos ülés 1905 május 29-én, hétfőn. 363 nincsen, hogy annak a jogi külön vámterületnek jogi külön vámtarifája is legyen. Endrey Gyula: Akadémikusok nem igy szoktak ilyenekre felszólalni! Kautz Gyula! Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Én nem tehetek róla; ha Kossuth Ferencz t. képviselőtársam a gyakorlati politikába akadémikus szempontokat visz, én nem tehetek egyebet, mint hogy az ő érveit mérlegeljem. A másik szempont az volt, hogy ő azért javasolja, hogy azok a bizottságok, a melyek erre hivatva lesznek, a közös vámterület autonóm tarifáját gyúrják át, mert, ahogy ő mondja, nem talál semmiféle elfogadható indokot arra, hogy miért legyen a magyar önálló vámterületnek más tarifája, mint Ausztriának, vagy a közös vámterületnek akkor, mikor a külfölddel való tárgyalásokról van szó; ő azt a szót használta, hogy » vámkülföld «. Hát igenis, én is abban a vélekedésben vagyok, hogy erre semmi indokot nem látok; sőt tovább megyek, és azt mondom, hogy a vámkülfölddel való tárgyalások szempontjából akár mint közös vámterület tárgyalunk, akár mint külön vámterület, ezen vámtarifa módosítása egyáltalában nem szükséges. És ez természetes és világos. A közös vámterület autonóm vámtarifája folyománya azoknak a kereskedelmi viszonyoknak, a melyeket a közös vámterület és a vámkülföld között a kereskedelmi szerződések megteremtettek. B. Kaas IVOr: De a két állam külön érdekeinek szempontjából! Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Ha már most a vámkülfölddel akarunk tárgyalni, nagyon természetes, hogy maradhat a tarifa ugy, a mint van. Kaas t. képviselőtársam közbeszólt, hogy a külön szempontok legyenek irányadók. Hát ezek a külön szempontok nem a vámtarifa készítésénél érvényesülnek, hanem a szerződési tárgyalások folyamán. Polónyi Géza: Igen, de a törvény rendeli, hogy kell uj tarifának lenni; a 4. §. rendeli. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: Hát mondtam én, hogy nem rendeli? Hisz épen azt mondtam, hogy szó nélkül elfogadhatjuk a vámtarifát. Igazán sajátságos ez az ellenvetés. Én is azt mondom, hogy tegyünk eleget a törvénynek és akkor elfogadhatjuk változatlanul, nem kell bizottsághoz küldeni (Derültség balfelől.), hiába méltóztatnak nevetni; igy van, a hogy én mondom, hogy a vámkülfölddel való tárgyalások szempontjából kár a tarifát a bizottsághoz utasítani. Gr. Tisza István miniszterelnök: Ugy van! Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter: De a kérdés lényege nem itt rejlik. Kossuth Ferencz t. képviselő ur azt mondja, hogy szükséges ezt az autonóm vámtarifát bizonyos tételekben módosítani, mert az ő nézete szerint nekünk Ausztriával egy más államok által nem invokálhatő — ezek az ő szavai — nem invokálhatő szerződést kell létesíteni. Hát ha én azt keresem, hogy micsoda politika szolgálatában történik az indítvány, — mert hiszen az indítvány mérlegelésénél ez a f őkérdés, — akkor azt kell konstatálnom, hogy daczára annak a homálynak, a mely a t. szövetkezett pártok gazdasági politikája tekintetében a feliratban uralkodik, a melyben ennek felfogásom szerint kisBé tüzetesebbnek kellett volna megnyilatkoznia és daczára annak a nagyon óvatos formának, melylyel a kérdést tárgyalta és a mivel én Kossuth Ferencz t. képviselő urnak nemcsak hogy szemrehányást nem teszek, hanem a melyet igen szívesen honorálok, mert kényes kérdésről van szó, azt hiszem, helyesen hámozom ki az ő kereskedelmi politikájának lényegét, ha azt mondom, hogy ő akar először mint önálló magyar vámterület szerződéseket kötni a vámkülfölddel és akar szerződést kötni Ausztriával, a mely szerződés, a mint ő kifejezte, mások által nem invokálhatő, kedvezményesebb tarifákat foglaljon magában. Ez tehát a czél. Már most Kossuth Ferencz t. képviselőtársam a maga beszédjében ezt nagyon pregnánsan fejezte ki, hogy ezt akarta elérni; szint oly pregnánsan fejezte ki, hogy ez nem azt teszi, mintha ő Ausztriával vámháborut akarna csinálni. Hát jöjjünk először tisztába azzal, t. képviselőház, hogy mi az a vámháboru? Mert ugy látszik, a ma történt felszólalásokból is, hogy ebben a tekintetben a fogalmak bizonyos sokfélesége vagy ugyanazon szónak különböző értelmezése forog fenn. A ma érvényes — még mindig érvényes — vámtörvények értelmében olyan külföldi állammal szemben, a mely kereskedelmi áruinkat nem olyan kedvezően kezeli, mint a hogy azt a legnagyobb kedvezményes állammal teszi, ilyen állammal szemben a mai törvény szerint köteles a kormány azokra az árukra, a melyek vám alá tartoznak, 30 százalékos vámemelést alkalmazni, a vámmentes árukra pedig az érték 15 százalékának megfelelő vámot vetni. Ezt nevezzük vámháborunak. A most előterjesztett ujabb kiegyezésben ez az intézkedés oda módosul, hogy fakultative fel van jogosítva a kormány — már t. i. ha ezen intézkedés törvényerőre emelkedik — a vámköteles árukra 100 százalékos, a nem vámköteles árukra pedig 50 százalékos vámemelést róni. Ilyen intézkedés ma csaknem valamennyi európai törvényhozásban található. Vámháboru alatt tehát azt szoktuk érteni, hogyha igy valamely állam a legtöbb kedvezményes klauzula ellen vét, vagy valamely állam áruit kedvezőtlenebbül kezeli. Tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy vámháboruba — a mint ez Kossuth Ferencz t. képviselőtársamnak sem szándéka — nem is fogunk keveredni, akármiféle kormány lesz itt, mert egyikről sem teszem fel azt a 46*