Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-31

31. országos ülés 1905 május 29-én, hétfőn. 355 Balkán-államokkal szemben. Az egyik következménye a másiknak. Ez nem uj dolog, ezt mi mezőgazdák már 25 év előtt mondtuk. Csakhogy eddig nem volt eléggé meggyőződve a nemzet, nem volt eléggé felébredve, mert a kormányok mindenkor az ő elaltató politikájukkal az ilyen dolgokat elsimították, elcsendesítették, ugy, hogy a Balkán-szerződéseket nem tudtuk ugy megalkotni, hogy az rekompenzáczió lett volna a német szerződéssel szemben. Ez most is így készült. Az természetes, hogy az osztrák ipar azt kívánja, hogy oda menjenek az ő czikkei, mert hiszen az által egy piaczot vesztenének, ha mi a Balkán-államokat elzárnék a magunk érdekében. De belátom azt is, hogy a külügyminiszternek nagyon kellemetes és kapóra jöhet konczessziókat tenni a Balkán-országoknak, de e konczessziók fejében azután ő nem tud mit kapni; talán egyáltalában nagyon kevés barátsággal fog találkozni — legalább én azt hiszem. De hogy a főváros és a mi kereskedelmi köreink azután olyan felfogással legyenek, hogy a Balkánterményeket be kell ereszteni kedvezőbb feltételek mellett, azért, hogy a mi iparunk odamehessen, ezt már nem tudom belátni. Mert elvégre is a mi iparunk nem megy oda, hanem odamegy egy más ipar, odamegy az osztrák ipar. Ha tehát a budapesti kereskedelmi kamara odaáll mint közvetítő az ország ipara érdekében, ezt raczionábilisnek nem tarthatom. Én tehát azt tartom, hogy a szerb szerződéssel szemben annak idején határozott állást kell elfoglalnunk, hogy ott a mi érdekeink teljes mérvben meg legyenek védve. Inkább térjünk át arra a most lehetetlennek látszó helyzetre, hogy dobjuk el en bloe azokat az összes kereskedelmi szerződéseket. (Helyeslések d középen.) Ez a másik, a mit esetleg követni kell. És hozzáfűzöm még a kereskedelmi szerződések elfogadásához a fogyasztási vonal létrehozását, a mely Ausztria és Magyarország között kell, hogy legyen. Ká fogok beszédem folyamán még térni arra, hogy ezt mennyire fontosnak tartom. Én azt hiszem, hogy ezeket a dolgokat lehetséges elérni az által, hogy ha mi nagyon energikusan fogunk fellépni annak idején, a mikor a kereskedelmi szerződéseket elénk terjesztik. A helyzet, a mely előttünk ma kitárul, a külön vám esetében szerintem sok tekintetben kedvező, a mi reményt nyújt nekünk a magyar ipar fejlesztésére és kibővítésére. Sok tekintetben azonban a földmivelésre nézve aggályos, hogy ha nem azzal a tapintattal és ügyességgel fogjuk a dolgokat kezelni, a melyet előttem szólott t, képviselőtársam, Kossuth Ferencz mai beszédében kiemelt és hogy ha azokat az előfeltételeket kellő óvatossággal nem alkalmazzuk. A mit t. képviselőtársam a mezőgazdaság érdekében elmondott, azt nagyon helyeslem, az tényleg ugy áll. A magyar mezőgazdaság előljár, a magyar mezőgazdaság valami, a mi a miénk, a teremtendő ipar pedig még nem a miénk, az csak egy képzelet még ma, mely majd csak a jövőben fog megvalósulni. A valót pedig a lehetőnek és képzelhetőnek feláldozni nem volna helyes. (Igás! Ugy van! a középen.) De akkor azután méltóztassék elhinni, hogy nagyon sok dolgot lehet tenni, hogy ezen különválás a földmivelésre is ártalmatlan és az ország érdekeinek megfelelő lehessen. Azt hiszem, hogy itt distingválni kell a nagy-, középés kisbirtok között. Ezeknek az érdekei nem teljesen egyformák. Vannak azonkívül olyan dolgok, a melyeket általánosaknak tudnék neve2ni, a melyek ugy a nagy, mint a közép- és kisbirtokra nézve egyaránt állnak. Ausztriával a legkedvezményezettebbnél is kedvezményezettebb szerződést kell majd annak idején kötnünk: ezt kétségtelenül igaznak és helyesnek tartom. Védenie kell és nem rombolnia annak a külön vámnak, az előttem világos és azt hiszem, hogy el is érjük azt, a mit t. barátom Kossuth Ferencz az imént e részben mondott. Azt is hiszem azonban, hogy abban az epohában, a mely előttünk lesz, a hol talán a külön vám nem fog létesülni, mert nem tud létesülni, mert a helyzet oda változik, hogy nem létesülhet, az iparfejlesztést mégis el fogjuk érni, még pedig meglehetős nagy mérvben. Tény, hogy az országban a külön vámra és az Ausztriával való gazdasági különválásra vonatkozó hangulat, a mely ebben a részben megváltozott, átszivárgott a bécsi körökbe is és nem kétlem azt, hogy a jövő decenniumban sok száz osztrák gyár fog eljönni, ide telepedni, a mi a magyar kereskedelemnek és közéletnek, forgalomnak felvirágzására fog szolgálni. A mi feladatunk ezen átmeneti epohában is gondoskodni arról, hogy itt jövője legyen az áttelepülő iparnak. Egy okos iparfejlesztési politikával el lehet ezt érni. Azt hiszem, a külön vám politikájára nagyon bajos volna áttérni a nélkül, hogy a magyar nemzeti bankot létesítsük. Az egyik a másiknak kiegészítése; ez azonban 1910-ig nem történhetik meg, a mennyiben a szerződés ezt igy állapítja meg. Az adórendszerre vonatkozólag felhozom itt általánosságban, hogy a mi adórendszerünk egyáltalában átalakítást igényel. A legnagyobb igazságtalanságokat találjuk az eljárásoknál, a kirovásoknál. Ennek következtében itt reform kell: egy egyszerűbb adókezelési mód. Más országokban, mint pl. Angliában, egyszerű a kezelés, de nálunk ezt nem tudjuk elérni. Azt, hogy progresszív adók fognak behozatni, nem kétlem, mert egyáltalában Európaszerte többékevésbbé a progresszivitás felé haladnak. Hogy ez a progresszivitás * mennyire jogosult vagy nem, azt én most nem vitatom, hanem azt igenis vitatom, hogy ha abban az irányban fejlődik a dolog, hogy terményeink, állataink ára a közös vám megszűntével és a külön vám behozatalával devalválódik, akkor ennek kom45*