Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-30

346 30. országos ülés 1905 május 27-én, szombaton. törvényekből látják, nem lakott az országban. Ennek hátrányos következményeit sokszor érezte a nemzet és ezért törvénybe is iktatta, hogy a királyi Felség az ő alattvalóinak óhajtásához képest elhatározta, hogy az ország régi dekrétumai értelmében alkalomadtán Magyarországban fog lakni. Sajnos, hogy azóta 369 esztendő' telt cl és az igért alkalom még mindig nem jött meg arra, hogy legalább a válságos magyar ügyeket a magyar király Magyarország határain belül intézné el. (Ugy van! balfelöl.) magyar királyi tanácsadóknak, a nemzet jobbjainak meghallgatásával, nem pedig az idegen tanács adóknak sugalmazására és talán befolyásolása mellett. (Ugy van! balfelöl) Lipót király volt az első abszolút uralkodó, a ki azt mondta, hogy vegyék hivei tudomásul, hogy azelőtt is mindenkor nagyon szivén feküdt, hogy folyvást személyesen lakjék Magyarországon az ő körükben. Lehet, hogy nagyon is szivükön feküdt, de tény az, hogy bár ott áll a szép budai várpalota, azért a magyar király még mindig nem lakik Magyarországon. Hogy ezen távollét súlyos következménye a mai politikai válságban is mennyire érezhető, annak ecsetelésére nem érzem magam hivatva, csak egy megjegyzést teszek abban a tekintetben, hogy minő nagy a hasonlatosság a régi parlamenti küzdelmek és a mai politikai válság között. Ha álom lenne ez a valóság, akkor azt hihetnők, hogy vagy a mai országgjülés ment vissza a XVI. századba, vagy a XVI. századbeli Karok és Rendek keltek fel sírjaikból és jöttek át a XX. századba, hogy megnézzék a világnak azt az egyetlen nemzetét, a melynek legszebb királyi palotája van, de a melynek uralkodója 378 év óta nem lakik az országban. (Ugy van! halfelöl.) A parlamenti válságnak — ismétlem, — nem a túloldalon, vagy a ház ezen oldalán folyó küzdelem, hanem a bécsi körök ellenállása az oka. (Ugy van! balfelöl.) Három évszázad alatt alig volt országgyűlés, a mely ne iktatta volna azt a sérelmet törvénybe, hogy a magyar ügyek vitelében idegen befolyás érvényesül, a mely megszüntetendő, de érezzük, látjuk é3 tudjuk mindannyian, hogy ezen törvények érvényesülése ma is megakadályoztatik. Az idegen befolyás érvényesülése tetőpontját érte el I. Lipót alatt, a kinek 48 évre terjedő uralkodása hazai történelmünk legszomorúbb korszakát képezte. Az idegen befolyás annyira ment, hogy az ország összes ügyeinek vezetését a bécsi kéz ragadta magához, ugy hogy a magyar a magyar ügyekbe másként be nem folyt, mint azáltal, hogy pénzét és vérét a trón zsámolya elé vitte. A nemzet pénzt és életet áldozott, de nem tudta kieszközölni a bécsi körök befolyása alatt álló királytól jogainak visszaállítását és tiszteletben tartását, szabadságjogainak megőrzését. Oly nagy volt ekkor az elégületlenség, hogy történeti tény, miszerint a magyar nemzet nem hitt akkor a királyi szónak és eskünek. Sajnos, hogy ezen történeti tény megörökítése épen a magyar nemzet históriájában foglal helyet. Eltörölték a magyar követséget, a magyar királyi tanácsot, a magyar hadsereg élére idegen tiszteket állított, a magyar ügyeket idegen tanácsadókkal intéztette el és végül 1673-ban eltörölte a magyar alkotmányt. Jellemzően szól a Felséghez ebben az időben Esterházy nádor, a ki fájdalommal panaszolja, hogy nagy lélekerő és a lojalitás igen magas foka kellett ahhoz, hogy Magyarország királyhűségében megmaradjon. Ebben az időben volt az, midőn a kalocsai érsek és a nádor ki merte mondani, hogy az adónak országgyűlésen kivüli felajánlása alkotmányelleni hűtlenséget képez, I. Lipót szomorú korát nem a nemzet hibája idézte elő, az alkotmányválságot, a parlamenti küzdelmet nem a magyar parlamentben egymással szemben ülő pártok idézték fel, hanem a bécsi kéz erőszakossága, a bécsi körök befolyása, a melyek mindent elismertek jogosnak és igazságosnak, csak azt az egyet nem, hogy Magyarországot az ő szférája köréből kiengedje, hogy ennek a nemzetnek ezeréves alkotmányát valaha elismerje, mert az ő czélja, a melyért azt a négyszázéves küzdelmet folytatta, mindig a magyar nemzetnek az összbirodalomba való beolvasztása volt. (Igaz! Ugy van! balfel öl.) És most történelmi szempontból vonjuk meg a négyszázéves parlamenti küzdelemnek analógiáját, folytonosságát a mai politikai válsággal. Magyarország szabad önálló ország volt akkor is, volt külön hadserege, volt magyar tisztikara magyar jelvényekkel, magyar vezénylettel. Magyarország összes ügyeit a király az ő magyar tisztviselőivel, magyar királyi tanácsosainak tanácsai szerint intézte el. Volt a magyar király esküjével és hitlevelével biztosított ősi alkotmánya akkor is; most is megvan ez a papiroson. A lefolyt négyszáz év alatt Magyarország parlamentje azért küzdött, hogy mindezek a magyar ősi alkotmányi jogok necsak papiroson, a magyar törvénytárban legyenek meg, hanem átvitessenek a magyar közéletbe, a magyar állami élet minden fungálásába, minden működésébe is. Vájjon nem ezért küzdünk-e mi most itt, hogy mindezek az ősi magyar alkotmányban biztosított jogok a magyar törvénytár papirosáról és pergamentjéről átlépjenek a való életbe ? S mint a lefolyt századok alatt, vájjon most is erre a küzdelemre az u. n. chlopyi hadiparancs nem azt mondja-e, hogy az csak a nemzet egyoldalú törekvése, a mely nem jogos, nem törvényes, nem alkotmányos, nem igazságos? Tudjuk azt, hogy az u. n. bécsi törekvések a századok alatt nem változtak, nem enyhültek, legföljebb csak eszközeikben idomultak a korhoz, a melyben ezeket a törekvéseket megvalósítani akarták. Karaffát és Heistert felváltja Beck és Pittreich, az emberek változnak ;