Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-30

344 30. országos ülés 1905 május 27-én, szombaton nak végzete ránk diktál, sajnálva kellene konstatálnom azt, hogy ha itt e nehéz órákban a régi tradicziókhoz visszatérni nem tudnánk; ha az egyéni önzés, az egyéni kishitűség, de a mi több: az egyéni gyűlölködés, kételkedés erősebb lenne, mint a szeretet a haza iránt. E nehéz órában felednünk kell azt, a mi a múltban bennünket elválasztott egymástól. Sokkal komolyabbnak és a jövőt illetőleg válságosabbnak tekintem a mai időt, hogysem itt mindenkor a multak latolgatásával egymás iránti bizalmatlanságunkat fejezzük ki. Én hinni akarom, hogy mindnyájan a múltban is azon elvet követtük, hogy önzetlenül a hazát szolgáljuk; de a múlt utjai jelenleg nem követhetők. Most csak egy út áll minden magyar ember előtt: az, hogy a mit lelkiismerete neki mint magánembernek parancsol, azt felelősségteljes politikai állásában is hirdesse, vallja mint krédóját, a melytől eltérést nem ismer, a melybe egész énjét, egész egyéniségét beleviszi, nem gondolva azzal, hogy egyénileg mikép érvényesülhet. (Elénh helyeslés és éljenzés balfelöl.) A mi egyéniségünk és egyéni érdekeink, t. ház, törpe kicsiségek az ország nagy érdekei mellett, ugy hogy valóban kicsinyes lenne, valóban gyászolhatná az ország, ha most ezekről eshetnék szó. Hogy mi lesz egyénileg a mi jövőnk, a mi sorsunk, arra gondolnunk sem szabad. Hiszen mi egy folytatólagos lánczolatát képezzük azon ősi nemzetnek, mely a vad keletről 1000 év előtt idekerülve, itt ezer^ éven át nehéz munkával kultúrát teremtett. Élni kell bennünk azon hitnek és reménynek, hogy a mit el nem érhettünk a múltban, azt meg fogjuk teremteni a jövőben az által, hogy most példát nyújtunk egyéni önzetlenségünkkel, munkákkal, ha egyszóval egész egyéniségünket beviszszük a közszolgálatba, egymást támogatva, függetlenül egyéni érvényesülésünktől és a jövő nemzedékektől várva azt, hogy a mit becsületes, tiszta örökségképen átadunk, azt ők csorbítatlanul megőrizzék és tovább építsék. Ekkép fogunk eljárni, t. ház, akkor, ha a válság nehéz óráiban leteszszük az egymás ellen fordított fegyverünket, hogy felvegyük a közös munka eszközeit. Ezeket az eszközöket pedig én történelmünk ezredéves múltjában látom és keresem, a mely arra tanit,hogy a magyarnemzet mig egyrészt mindenkor tradiczionális hűséggel viseltetik koronás királyával szemben, ugy másrészt elválaszthatatlan szeretettel fog viseltetni nemzeti jogai iránt 03 nem fog megnyugodni, a mig mindenki nem lesz tisztában azzal, hogy a nemzet jogai azok, a melyek a korona erejét szolgáltatják, tehát ezekből nem kell elalkudni semmit, hogy a harmónia a korona és a nemzet közt meglegyen. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Azt hiszem, hogy azok az ellentétek, a melyek fennállanak, nem abból erednek, hogy a magyar király, a magyar korona viselője a magyar nemzettel ellentétben áll, hanem abból, hogy mint történelmi fejlődésünk folyamán ezelőtt is, idegen befolyások állják körül. A magyar király nem lehet az, lehetetlen is ilyent elhinni, a ki a magyar nemzet növekedését, erejét, ellenállását meggátolná, hanem idegen erő az, a melyet a magyar törvényhozásnak mint faktort elfogadnia nem szabad. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És azért én abban a reményben élek, hogy a magyar válság megoldása meg fog történni akként, hogy előbb vagy utóbb, de a nemzet ügye diadalmaskodni fog. (Helyeslés balfelöl.) A mikor e reményemnek kifejezést adok, nem puszta optimizmusból teszem, de egyrészt a történelem alapján, a mely visszapillantva a múltba, azt mutatja, hogy vannak sötét, homályos pontok történelmünkben, de e sötét pontokra mindenkor megjött a derű, a világosan látás és a világosan látással megtaláltuk mindig a helyes, egyenes utat, a mely a válságból odavezetett a helyes kibontakozásra. A mikor tehát egyrészről ezt hiszem, másrészt feltételezni akarom, és a báz asztalán fekvő törvényhatósági feliratok megerősítenek ebben, hogy a magyar közönség perifériáiban is él az a tudat, azon nagy kötelességérzete, a melylyel viseltetik minden magyar ember hazája iránt, és a mely nem abban áll, hogy tüntető ünnepélyeket rendezzünk és feliratokat terjeszszünk a ház elé, hanem abban, hogy komoly meggondoltsággal és higgadtsággal fejezzük ki érzéseinket, álláspontunkat, ugy a mint a feliratokban ez megnyilvánul. (Helyeslés balfelöl.) Én Heves és Somogy vármegyék felirataiban és a többi törvényhatóság felirataiban ily higgadt, hazafias megnyilatkozást látok és épen azért, mert bennük ezt a higgadtságot látom, hiszem, hogy azon az utón, a melyet e vármegyék megjelöltek, előbb-utóbb megtaláljuk a jövő fejlődés terét. A jelen esetben pedig a magam részéről gr. Batthyány Tivadar t. képviselőtársunk elleninditványát vagy javaslatát, a mely már a jövő képét előreveti némileg és ezzel szemben a t. ház állásfoglalását anticipálja, mint magától értetődő, természetes dolgot elfogadom. És a midőn ezt teszem, meg vagyok győződve arról is, hogy a háznak e határozata visszhangra fog találni széles e hazában, (Igaz! Ugy van! balfelől.) s hogy az országgyűlés esetleges elnapoltatása esetén sem fognak elzárulni a források, melyek hivatva lesznek a magyar alkotmány védelmének kifejezésére, s mert igenis kötelesek lesznek a vármegyék, hogy tiltó szavukat felemeljék, ha az történik, — a mit ma még nem tudok, nem akarok hinni, hogy történjék — ha történnék t. i. oly kísérlet, a mely alkotmányunk ellen irányulna. De tovább megyek. Nemcsak a vármegyéknek, nemcsak a városoknak és községeknek, de minden családi tűzhelynek kötelessége lesz, (Igaz! Ugy van! Taps balfelöl,) hogy a hasafiasság lángját felgyújtsa, hogy a