Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-23

május lí-én, csütörtökön. 262 23. országos ülés Í905 Vancső Gyula: Én ugy tudom, hogy a jelen országgyűlési többség úgynevezett disszidens pártjának is ez volt még rövididő előtt a nézete és programra ja. És ha a felirat a katonai kivánalmak megoldását ekként hangsúlyozta volna, vagy annak megoldását igy kívánná, ugy akkor közöttünk e tekintetben nézeteltérés nincsen, de mert a pártnak eddig követett politikája oly eszközökkel küzdött e czélok eléréséért, melyekhez én hozzá nem járulhattam, a szövetkezett pártoknak e kérdés keresztülvitelénél elfoglalt álláspontját pedig nem ismerem, a feliratnak homályban hagyott eme részéhez sem járulhatok hozzá

v Áttérve a külön vámterület kérdésére, mindenekelőtt kijelentem azt, hogy a közös vagy külön vámterület kérdésében engem semmiféle úgynevezett agrár vagy merkartil érdekek és szempontok nem vezetnek; sőt kijelentem azt is, hogy én e két jelzőnek, mely hivatva legyen politikai pártokat egymástól elválasztani, politikai értelemben vett jogosultságát sem ismerem el viszonyaink között és csak azt tartom helyes gazdasági politikának, mely ugy a mezőgazdasági, mint az ipar és kereskedelem érdekeit egy iránt egymás károsítása nélkül megvédeni és előmozdítani tudja. Kétségtelen, hogy a külön vámterület jogi állapotában vagyunk; elismert tény az is, hogy a külön vámterület felállításához törvényileg biztosított jogunk sértetlenül fennáll és a mely pillanatban a nemzet arról győződik meg, hogy a külön vámterület felállítása közgazdasági, fejlődése ós vagyonosodása szempontjából rá nézve előnyősebb, az Ausztriával kötött vámszövetség lejártával azt már legközelebb megvalósíthatja is. Itt tehát az a kérdés esik megfontolás alá, hogy mi az előnyősebb az országra nézve és erre választ csakis a kereskedelmi statisztikai adatokon alapuló egyszeregy adja meg elsősorban, hogy annak számtani eredményét azután az ország egyéb viszonyaival összehasonlítani lehessen. (Zaj.) És én megvallom, tisztelt képviselőház, hogy én ezen kérdédt még az irodalom és sajtó utján sem látom annyira előkészítve, hogy akár mellette, akár ellene pozitív számitások alapján kialakult véleményt mondani lehessen. Megjelent néhány kisebb-nagyobb röpirat, tanulmány, hírlapi czikk, de egy alapos, kimerítő és minden irányban kifogástalan dolgozatot sem a külön vámterület mellett, sem ellene nem ismerek. És igy azt hiszem, hogy azok is, kik ma a külön vámterület mellett szállanak sikra, csak hangzatos jelszavaktól és a politikai különválás gondolatától vezetve cselekszik ezt. Gróf Tisza István legutóbb tartott beszédében rámutatott azon veszélyekre, (Nagy zaj halfelöl.) melyek a külön vámterület felállítása esetén az országot érhetik. Nekem ehhez hozzátoldani valóm alig akad, de e beszédben felhozott aggodalmakat teljesen osztom és nehogy következetlennek lenni látszassam, osztom ezen aggodalmakat nem az ismeretlen statisztikai számtételek alapján, de osztom ezt a tapasztalat alapján azért, mert senki sem tagadhatja el, hogy az ország az Ausztriával kötött szerződések hosszas tartama mellett is ugy kereskedelmileg, mint iparilag erős lépésekben halad előre és ha nem összetett kezekkel, de munkához látva fogunk hozzá iparunk és kereskedelmünk fejlesztéséhez, minden megrázkődás és veszély nélkül is elérhetjük ama czélt, melyre ez irányban is kétségtelenül törekednünk kell. Ismétlem, hogy nem az ismeretlen számadatokból, de gyakorlati eredményekből vonom le a konzekvencziákat, s ebből azt látom, hogy mig Magyarországnak 1867-et megelőzőleg alig volt néhány százramenő füstölgő kéménye, ma már több mint 2400 számottevő életképes gyári ipar szolgálja ki a kereset igényeit. (Felkiáltások balról: Szódagy ár ok!) Nem szódagyárak, hanem az ország érdekeit szolgáló gyárak. És ha magunk nem lennénk oly meggondolatlanok és könnyűvérüek, hogy még azon ipari czikkeket és gépeket is, melyeket gyáraink kifogástalanul állítanak elő, külföldről hozatjuk be, ugy bizonyára az előhaladás itt is nagyobb lenne. Jóformán 1870-ig Európában a szabad kereskedelmi forgalom volt érvényben, alig jelentkező védvámokkal terhelve és mégis a nagy ipari államok gyárai ez idő előtt létesültek: azokat tehát nem a védvámok létesítették, habár el kell ismernem, hogy a jelenben azok tartják is fenn a beállott túltermelés folytán. De hát Magyarországra nézve, a hol az ipari vállalkozásra oly kevés hajlandóság . . . (Felkiáltások a baloldalon: Kevés a szubvenczió!) Sajnos, kevés a szubvenczió, mert az országnak nincs elég pénze. (Felkiáltások a baloldalon: Kevés a szubvenczió és kevés a kegydij!) Magyarországra nézve, a hol az ipari vállalkozásra oly kevés a hajlandóság és a kellő tőke is hiányzik, nagy kérdés az, hogy majdan az idegen, drága tőkével és idegen, nagy igényű munkásokkal erőszakolva felállított gyáripar versenyképes lesz-e a már megerősödött ausztriai és egyéb külföldi vállalatokkal szemben, főleg akkor, ha nyers terményeinknek kivitele szempontjából az ipari termékekre eső behozatali vámtételeket a minimumra leszünk kénytelenek leszállítani. (Félkiáltások balról: Mit mond Matlekovics? Zaj, Elnök csenget.) Számos érv lenne még felhozható, de e kérdést ma még, ugy látom, a felirat is csak boldog óhajtásként fejezi ki, s igy nem aktuális az, mert mint a felirat is mondja: »a külön vámterületet az önálló hitelrendszerrel együtt kellő előkészítés és kellő feltételek mellett kívánja csak életbeléptetni.« Igy tehát eme kérdésnek alapos megvitatása majd azon időre maradhat, a midőn a külön vámterület felállítására kerül a sor.