Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-23

23. országos ülés 1905 május 11-én, csütörtökön. 257 vájjon ellenzékiek vagy kormánypártiak voltak-e a választók, 16 korona, illetve 1 korona 50 fillér volt a czenzus. (Zaj.) Ezt a választási rendszert a hatalmon lévő párt csinálta, még pedig azért, hogy ezekben a nemzetiségi kerületekben saját párturalmát biztosithassa, mert nagyon jól tudta azt, hogy annak a politikának a fajmagyar vidé­keken hosszú jövője nem lehet. (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) Tapasztalásból tudjuk azt, hogy a szabad­elvűpárt évtizedes uralma alatt épen a nemze­tiségi vidékeken levő választó közönséget a poli­tikai prostitucziónak legförtelmesebb piszkába sodorta. Épen a szabadelvűpárt volt az, a mely megingatta azt az erkölcsi alapot, amelyet én elengedhetetlennek tartok, különösen akkor, mi­kor a nemzetet a felől kérdezzük meg. mit gondol a nemzet az őt érintő államjogi ós alkot­mányjogi kérdésekről? Nálunk — és ezt szük­ségesnek tartom különösen ezen választások után felemlíteni, a melyekről az általános hit az, hogy tiszták voltak, de legfeljebb csak a magyar vidékeken voltak tiszták, nálunk nem — a népet ígéretekkel elkábították, ott, a hol ígéretekkel elkábítani nem tudták, pénzzel dolgoztak, a hol nem használt a pénz, ott fenyegetéssel terrori­zálták a népet és a hol mindez nem használt, ott a politikai perzekuczió egész poklát zúdítot­ták a választókra. (Nagy zaj.) Vlád Aurél: Bebörtönözték a jelöltet! Hodzsa Milán: Egy kerületben a jelöltnek, egy 70 éves öreg embernek beverték a fejét, más helyütt a jelölt, a kinek a többsége nyil­vánvaló volt, kénytelen volt életbiztonságáról gondoskodni. Ez mind a szabadelvűpárt válasz­tási rendszerét illusztrálja. Én egyszerű aritmetikai példának tartom a függetlenségi politikának fokozatos fejlesztését és a nemzetiségi kérdés fokozatos megoldását, mert a milyen arányban a nemzetiségi jogok megadatnak, a milyen arányban a nemzetiségi politikusok érvényesülnek, ugyanolyan arányban fogy a száma azoknak, a kik bár egyénileg, el­ismerem, korrekt úriemberek, de politikában nem válogatnak az eszközökben és a politikában útját állották ugy a függetlenségi, mint a jogos nemzetiségi ideálok megvalósításának. Különösen szükségesnek tartom felhozni azt, hogy mintegy már szokássá vált minálunk a választások alkalmával a pénzzel való dolgozás. Nagyon veszedelmes preczedenst látok én ebben. Mert ha egyszer tény az, hogy a nép erkölcsi érzéke meglazul; ha tény az, hogy a néphez hozzá lehet férni pénzzel, nem te3zszük-e ki magunkat azon veszedelemnek, hogy egyszer, To­mié Jasa szavaival élve, majd jön valaki, a ki­nek több pénze lesz, a kinek nem öt vagy nyolcz, hanem 20, 30 vagy 50 milliója lesz, a melylyel megveszi a népet és az egész országot a saját politikai czéljaira használja ki. Bár azt sem lehet tagadni, hogy találkozott a magyar poli­KEPVH. NAPLÓ. 1905—1910. I. KÖTET. tikusok sorában nem egy, aki ugy a régi, mint az uj rendszernek oszlopa akar lenni, a ki öt millióval már csinált tatárjárást az országban. (Zaj a Jcözéjpen.) Én nagyon kérem a t. képviselőház azon tagjait, a kik komoly politikusok és a kik ko­molyan akarnak munkálkodni az ország ügyei­nek előbbrevitelén, hogy különösen a nemzeti­ségi kérdésekben magukat sem informácziók hiánya, sem a rosszakarat által félrevezettetni ne engedjék. Mert itt már szokássá vált az, hogy akárkicsoda, ha nem is ért a nemzetiségi kérdéshez, egyszerűen lehordja a nemzetiségi képviselőket. Gál Sándor: Ne leczkéztesse a házat! Hodzsa Milán: Az a felfogás érvényesül, hogy a nemzetiségi képviselők ezen az ország­gyűlésen a városligeti pofozógép szerepét töltik be, a melyen minden jött-ment suhfincz kipró­bálhatja az erejét. A tegnapi napon is sze­münkre hányták, hogy nem szeretjük és nem ragaszkodunk a magyar hazához. Hát az ilyen természetes dolgokat nem kell mindig hangoz­tatni. (Felkiáliásolc a bal- és a jobbóldalon: Dehogy nem!) Engedelmet kérek, a ki szüksé­gesnek tartja ennek a folytonos hangoztatását, az nagyon hasonlít ahhoz a tisztes leányzóhoz, a ki a napnak minden órájában szükségesnek tartja magáról kijelenteni azt, hogy kérem: én tisztességes leány vagyok. (Derültség a közép hátsó padjain.) Volt a t. miniszterelnök urnak is egy olyan megjegyzése, a melyet szó nélkül nem hagyhatok. Azt mondotta ugyanis, hogy a nemzetiségi képviselők félreértik fajuk érdekeit akkor, a midőn külön nemzetiségi csoportba tömörülnek. Hát erre nézve először is kijelentem gróf Tisza István miniszterelnök úrral szemben, hogy nem azért jöttünk ide, hogy csak a saját fajunk érdekeit hozzuk tisztába, hanem hazánk minden polgárának az érdekében, tekintet nélkül arra, vájjon tót, magyar, szerb vagy román-e az illető. (Helyeslések.) Ez az egyik. A másik pedig az, hogy az országgyűlés sok tagjának az ajkairól ugy a múltban, mint a nemrég múltban is nem egyszer elhangzott az az óhajtás, hogy a nem­zetiségi politikusok ne ott künn végezzék mun­kájukat, hanem hogy ide, erre az egyedül kompetens helyre, ide a házba jöjjenek. És hogyha most egy külön pártcsoportba való alakulással ezen czélunkat el akarjuk érni, hogy ha a nemzeti­ségi politikusok ide jőve, nem tolakodnak be settenkedve más pártba, a melyek programmjukba még nem vették fel amúgy sem azokat a követe­léseket, a melyeket mi vallunk, akkor én különösen Tisza Istvánnak azt az eljárását ezen óhajjal szem­ben olyannak látom, mint hogy ha az országgyűlés ama más tagjainak óhaját a hipokrizis világítá­sába akarná helyezni. Már pedig nem szeretném hipokrizisnek venni, hogy ha valaki azt kívánja, hogy jöjjünk be az országgyűlésbe és itt dol­gozzunk közösen. 33

Next

/
Thumbnails
Contents