Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-23

256 23. országos ülés 1905 május ll-én, csütörtökön. foglalkozott földmiveléssel, addig 1900-ban 1000 közül csak 670. Ezekből a számadatokból azt óhajtottam kihozni, hogy nekünk a közel jövőben gondoskodnunk kell, hogy ipart teremtsünk, Legyen szabad azonban itt rámutatnom egy tényre, a melyet figyelmen kivül hagyni nem lehet. A parlamenten kivül álló szocziáldemokrata pártnak van ebben a kérdésben nagyon érdekes programmja. A magyarországi szocziáldemokrata párt óhajtja az önálló vámterületet kifejezetten azért, mert az önálló vámterület fellendíti az ipart, teremt egy uj munkásosztályt, tehát meggyorsittatik az a szocziális folyamat, amelyben a kisiparosok proletárokká változnak. Én a szocziáldemokrácziának gazdasági elveit nem vallom, én azt hiszem, hogy nekünk érdekünk az, hogy épen a kisgazdaosztálynak és a termelő középosztálynak biztosithassuk mindazon garancziákat, a melyek szükségesek arra, hogy a kisipar utján kenyerüket megkeressék. Azt hiszem továbbá, hogy ezt félrendszabályokkal biztositanunk ugyancsak nem lehet. Itt radikális gyógyszerre van szükség. Ezt pedig én nem találom másban, mint az adózási rendszer újjászervezésében. Más orvosságot én itt elképzelni nem tudok, mint az adózásnak a progresszivitás alapján való rendezését, és ugy hiszem, hogy ez lesz legsürgősebb feladataink egyike. (Felkiáltások: Benne van a feliratban!) A progresszivitás nincs benn a feliratban, s csak a felirati bizottság t. előadója révén tudjuk, hogy a felirat az adózás rendezése alatt a progresszivitást érti. En tehát junktimot állítok fel «z önálló vámterület és a progresszív adórendszer behozatala között. Engedje meg a t. ház, hogy még néhány szóval azt a kérdést érintsem, mely nagy hullámokat vetett a házban ép e napokban, t. i. a nemzetiségi kérdést. (Halljuk! Halljuk!) Kezemben van egy czikk, melyet én ugy tartalmánál, mint tendencziájánál fogva nagyon alkalmasnak tartok arra, hogy áthidalja azt a tátongó ürt, mely a nemzetiségeket és a magyar sovinizmust egymástól elválasztja. A "Független Magyarország« 1905 április 1-iki számában »Eossz taktika

5 czim alatt gróf Zichy "Wladimir a következőket irja: » Rossz taktika az, melyet a nemzetiségi kérdésben követünk; nagyon rossz, és mivel nagyon rossz, tehát abszurd, és mivel abszurd, tehát komikus is. Van-e ember ebben az országban, a ki annyira oktalan volna, hogy a nemzetiségi kérdést ugy véli megoldhatónak, hogy a nemmagyar fajú és ajkú honpolgárokat börtönbüntetéssel és a retorzió egyéb nemeivel arra iá lehet birni, hogy ezentúl magyarul tanuljanak, de necsak megtanuljanak magyarul beszélni, hanem beszéljenek is; necsak hivatalos presszió alatt vallják magukat magyaroknak, hanem valóban azok is legyenek; necsak passzív magaviseletük által ne adjanak alkalmat a törvényes eljárásra velük szemben, de tényleg érzelmük és gondolkodásuk szerint is őszintén csatlakozzanak hozzánk és hazafias, magyarul érző és gondolkozó polgárai legyenek e hazának? Alig képzelhető, ha a tétel igy állíttatik fel, hogy legyen, pedig öntudatlanul, meggondolatlanul hányan vagyunk, a kik igy cselekszünk. Az államhatalom a maga végrehajtó hatalmával, már a jogállam szempontját véve, nem tehet egyebet, minthogy megtiltja, lehetetlenné teszi az államellenes, a magyar faj szupremácziája ellen forduló törekvéseket. Ez a maximum, a mit tehet. De egyúttal a minimum is! A nemzetiségi kérdés megoldásának tág mezeje ugy táruljon fel előtte, hogy ott mesterséges utón táplált ellenállásra ne találjon, hanem mivelés alatt nem álló terület gyanánt álljon előtte, melyet a magyar kultúra a maga szellemi eszközeivel mivelni és termékenyítem hivatva van. Sajnos, ezt sem teszszük, e helyett szidjuk a nemzetiségeket; lármázunk, félkegyelmű, másodosztályú állampolgároknak tekintjük őket, kiket tűzzel-vassal... stb.« (Felkiáltások jobbfelöl: Izgatás!) Azok az izgatók, a kik ebben a kérdésben az egyetértést megbontják. (Zaj a középen.) Hogyha egy, a nemzetiségi küzdelmen teljesen kivül álló politikus, ki madártávlatból, tisztán objektív álláspontból itéli meg a dolgot, azt mondja, hogy másodosztályú állampolgároknak tekiuti a nemzetiségeket, azt hiszem, hogy ezen czikk szerzőjét elfogultsággal vádolni nem lehet. De ha ezt ő mondja, mit mondjunk akkor mi, kik saját bőrünkön érezzük ezt, kik saját megalázott önérzetünk árán tanultuk azt, hogy másodosztályú polgárok szerepét játszszuk ebben az országban. (Igaz! Ugy van! a középen. Eláll! balfelől.) Velünk szembeu jogosítva érzi magát minden főispán, minden főszolgabíró, minden irnok, minden hivatalszolga, hogy minket hazafiatlanoknak tekintsen és hogy velünk szemben hivatalos hatalmával visszaéljen. (Zaj és mozgás.) Egy ily nemzetiségi politikai módszer nem alkalmas arra, hogy a nemzetiségi kérdést megoldjuk. Sándor Pá!: Azzal a tóttal, a ki magyarul tud, nem beszélnek _ igy! (Zaj.) Hodzsa Milán: Önöknek elhiszem, fáj, hogy ezeket a dolgokat feszegetem, fáj különösen azért, mert van az országgyűlésen most is nagyon sok olyan politikus, ki sokkal szivesebben látná, ha sikerülne a koalicziót felizgatni a nemzetiségi képviselők ellen. Nagyon jól tudom én azt és ha visszatekintek a közelmúltba, fontolóra veszem különösen azt a tényt, hogy a szabadelvűpárt mindeddig csak ugy tarthatta fenn magát, hogy a nemzetiségi vidékeken élősködött, (Ugy van! Ugy van! balfelől.) és pedig élősködött a mi bőrünkre ... Egy hang (balfelől): Önök az okai! Hodzsa Milán: Nem mi vagyunk az okai. Engedelmet kérek, a szabadelvűpárt, mint kormányon lévő párt, saját magának külön választói jogot csinált. Eel tudok hozni olyan eseteket, hogy vannak megyék, vannak egyes választókerületek, a hol egyes községekben a szerint,