Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.
Ülésnapok - 1905-23
23. országos ülés 1905 május íl-én, csütörtökön. 255 menyét a januári választási kampány folyama alatt tartott egyik programmbeszédében körvonalozta, dr. Stodola Emil, a liptószentniiklósi kerületnek egyik volt képviselőjelöltje nemzetiségi programmal. (Felkiáltások bal- és jobbfelöl: Kiváló férfiú! Zaj.) Mi annak tartjuk és önök is be fogják látni, hogy nyilatkozata bír fontossággal. Azt mondja egyebek között (olvassa): » Voltak idők, a hol azt reméltük, hogy a bécsi udvarnak tett szolgálataink nyelvi jogok engedélyezésével jutalmaztatni fognak.« (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Hodzsa Milán (olvassa): »Azonban csalatkoztunk. A Bach-korszakbelinémetek az 50—60-as években jó utakat csináltak, jobb volt alattuk a közigazgatás; azonban nemzeti tekintetben akkor sem állottunk jól. Ok, ugy látszik, sem nem akarták, sem nem birták igazságos követeléseinket ki elégíteni.« (Zaj.) Engedelmet kérek, én nemcsak a magánéletben, hanem a politikában is az őszinteséget tartom a főkelléknek, még akkor is, ha az ellenvéleményt nem honorálom. (Helyeslés.) »Ezen tapasztalataink, valamint a mi fokozódó politikai műveltségünk után mi tótok azon meggyőződésre jutottunk . . . (Egy liang jobbfelöl: Nem is tudnak magyarul!) Ehhez ön nem ért! . . . hogy ő Felsége a király, legkegyelmesebb uralkodónkkal szemben alattvalói hűségünk daczára, forogjon szóban bármi is, többé a bécsi körök által polgártársainkkal szemben fel nem használtatnék magunkat. (Halljuk! balfelöl.) De nemcsak ez! Mi azelőtt nagyon Bécs felé gravitáltunk. onnan vártuk megváltásunkat.* (Felkiáltások balfelöl: Most is!) Voltak mások is, a kik Bécs felé gravitáltak. (Ez igaz! balfelöl.) Endrey Gyula: Tisza István is kifelé gravitált. Hodzsa Milán (olvassa): » Álmodtunk egy osztrák-magyar monarchiáról, melynek Bécs a fővárosa. Mai napság mindjobban és jobban arra a meggyőződésre jutottunk, hogy életünket állandóan itt e hazában berendezhetjük és be is kell rendeznünk (Helyeslés.) és az igen üdvösen fejlődhetnék is itt e hazában, csak ne vennék el tőlünk a kormányok fajéletünk feltételeit. T. választó uraim! Ezelőtt Magyarország Ausztriával szemben egy telepitvény szerepét játszotta, melyet ez utóbbi kellően ki is használt. Az önálló vámterület egy hathatós fegyvert nyújt arra nézve, hogy annak segitségével Magyarország és főleg az ipar számára teremtett hegyesebb vidékünk felvirágozhassék. Ezért ón az önálló vámterület hive vagyok. De Ausztriával szemben fennálló közjogi viszonyunk lazítását egyéb tekintetben sem ellenzem, egyedüli kívánságom az lévén, hogy a praktikus, főleg pedig az Ausztria és Magyarország közti közös védelem szükségességére vonatkozó tekintetek ne hagyassanak figyelmen kívül. Mindezen és hasonló dolgokat akarják a tősgyökeres fajmagyarok is; ezen czélok elérésében őket nem a nemzetiségek, hanem a renegátusok gátolják, a kik Felső Magyarország meg a románok és szerbek lakta vidékek mandátumainak legnagyobb részét kézre kerítették és igy nemcsak minket, de a magyar testvéreket is függésben tartják. Ha pl. Kossuth az általános szavazati jog behozását akarja, mindjárt szemben áll vele gr. Tisza István meg párthívei azon ellenvetéssel, hogy ezzel a nemzetiségek is nyernének és igy magyar testvéreink nem juthatnak az igazi szabadsághoz, ők is szenvednek velünk. A szabadság ezen megnyirbálása ellen, mely alatt, mint mondám, magyar testvéreink is szenvednek — hiszen az igazi magyar ember rosszat a tótnak nem kivan (Helyeslés.) — határozottan ki akarok kelni, ha sikerül Magyarország képviselőházába bejutnom.« (Zaj jobb- és bal felöl.) Vermes Zoltán: De okos ember ez a Stodola! Elnök (csenget) : Csendet kérek! Hodzsa Milán : Hát kérem, a mi az okosságot illeti, az a Stodola az itteni pártok nagyon sok tagjával kiállja a versenyt. T. képviselőház! Felolvastam dr. Stodola Emil programmját azért, mert sok tekintetben, sőt mondhatnám: nagyjában és egészében az itt kifejtett elvekhez szivvel-lélekkel magam is csatlakozom, (Felkiáltások: Miben nem csatlakozik ?) A mennyiben nem csatlakozom hozzá, az csak az önálló vámterület kérdését illeti, a mennyiben én igy egyszerű kijelentést, hogy t. i. »az önnálló vámterületet elfogadom*, nem tehetek. Nem pedig azért, meit ez idő szerint nincsenek meg a garancziák, a melyeket én különösen a mezőgazdasági érdekek biztosítására megkívánok. Meg kell azonban jegyeznem azt, hogy másrészt mindnyájunknak, még az önálló vámterület ellenzőinek is be kell látniok a következőket. Különösen mi, akik nagyon jól ismerjük a hegyes vidékek gazdasági viszonyait, arra a tapasztalatra jutottunk, hogy itt a mezőgazdaságadta kereseti források mindinkább apadnak, be kell látnunk azt, hogy a nép, a mely már mezőgazdasági munkája után megélni nem tud, igenis joggal követelheti tőlünk azt, hogy más kereseti forrást nyissunk és itt, t. képviselőház, az a véleményem, hogy ebből a szempontból legvitálisabb érdekünkben áll a közel jövőben előkészíteni az önálló vámterület behozatalát az ipari érdekek istápolása végett. Engedjék meg, hogy indokoljam ezt számokkal, mert igy odavetve a közgazdasági kérdéseket tárgyalni nem lehet. 1890-ben volt az országban 4,498,104 földmives, a hozzátartozókkal együtt 10,298.248 lélek, a ki a földmivelésből élt. Ugyanezen időben volt 1,094.643 ember, a ki az iparból élt, illetve a hozzátartozókkal együtt 2,580.240. Már 1900-ban ez a viszony gyökeresen megváltozott Ekkor már mindössze 11 millió ember élt földmivelésböl, viszont negyedfél millió kereste kenyerét ipari termeléssel. A míg tehát 1890-ben 1000 ember közül 7l0
