Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-22

22. országos ülés 1905 májas ÍO-én, szerdán. 247 érdekből, sajátos érdekből, politikából elleneznék. Ha foglalkoztam eddig azzal, hogy minő súlya van a nemzetiségi kerületekből bekerült támogatásnak a 67-es közjogi alap mellett, akkor méltóztassanak megengedni, hogy röviden jelezzem azt a sorsot, a melyben a nemzetiségek a volt kormánypártnak 38 éves uralkodása alatt részesültek. Ez a sors, t. ház, nem állt egyébből, mint hogy azon időtől fogva, a midőn a magyarság ellenzése az Ausztriával fennálló közjogi és gazdasági kötelékkel szemben mindjobban megnyilvánult, a kormánypárt igyekezett e kötelékek változatlan fentartását azzal igazolni, hogy azok a nemzetiségek fékentartása és megtörése érdekében még mindig szükségesek. (Igaz! ügy van! Mozgás jobb/elől. Halljuk! a középen.) És ugyancsak ezen érdekből lassanként előhozakodott u. n. bécsi konczessziókka!, a melyeket mint belső nemzeti vívmányokat tüntettek fel az Ausztriával szemben támasztott nemzeti követelések elhallgattatására. Ezen, szerény nézetem, szerint, kissé furfangos politikának illusztrálására hivatkozom azon szemrehányásra, a melylyel az igen t. miniszterelnök ur, ugy hiszem a szombati napon állott elő, midőn számon kérte az igen t. baloldaltól, hogy miért nem terjeszkedett ki a feliratban a népiskolai oktatás reformjának kérdésére is. Hangoztatta, milyen óriási nemzeti vívmány lett volna az, ha meghagyták volna számára a módot és lehetőséget arra, hogy a Berzeviczy-féle javaslatot tényleg törvénynyé is tegye. Ennek a taktikának igen klasszikus példáját mutatja az igen t. szabadelvűpártnak tegnapi konferencziáján megtörtént dolog is. (Halljuk!) Bocsánatot kérek, hogy azzal foglalkozom, de hiszen közérdekű dologról van szó. A kormánypárt létjogosultságát és a nagy hivatást, a mely még reá vár, iparkodott igazolni Hódossy Imre igen t. képviselőtársam tegnap a szabadelvű pártkörben tartott beszédében. Többek között — »Az Újság« czimű lajmak közleményei talán hitelesek — a következőket mondotta, miután előzetesen a közjogi alap létesülésének történetét vázolta (olvassa): »Mi jött ez által létre a magyar birodalomban? Helyre lett állítva a magyar nemzetnek, a 8 millió magyarnak hegemóniája szemben a többi ittlevő mintegy 10 —12 millióval* Itt megállok, t. ház, s kérdem : vájjon helyes és hazafias dolog-e, hogy akkor, midőn itt politikai nemzetről beszélnek, a midőn minket minduntalan a politikai nemzet egységének megtámadásával vádolnak, s a midőn mi e czimen még börtönbüntetést is kénytelenek vagyunk elszenvedni, hogy azok, a kik ezt ránk mérték akkor, mondom, midőn egy kissé leszorultak a hatalomról, rögtön előálljanak és önmaguk igyekezzenek részeire bontani a politikai magyar nemzetet? (Mozgás és ellenmondások a jobboldalon. Helyeslés a közép hátsó padjain.) Miért állítja ellentétbe a 10 milliónyi fajmagyart a 12 millió »többivel«, e névtelenekkel, kiknek még nevet sem adott Hódossy képviselőtársam ? Mi tiltakozunk ez ellen, mert mi is mint a politikai nemzet tagjai szerepelünk és Magyarországnak alkotmányában ugy a 48 ik évi alaptörvényekben, mint a 68-ik éviekben a jogegyenlőség, az állampolgárok nemzetiségekre való tekintet nélkül, ki van mondva. Neoi szabad tehát igy distingválni és különböző hazafiságot feltételeznünk. Azt mondja továbbá, s ez még sérelmesebb, még bántóbb és mégkevésbbé indokolt (olvassa): »Már most minden mozgalommal szemben, a mely a magyar birodalomban történik, a mely a mi magyar fajunk hegemóniájának megdöntésére irányai, ba támaszkodhatunk az egész monarchia haderejére, mert az tartozik a törvényeket megtartani, a törvények végrehajtását biztosítani, tehát megtenni mindazt, a mi a magyar nemzet hegemóniájának biztosítására szolgál«. Ilyen viszonyok mellett életkérdés ezen nemzetre nézve, hogy a 67 es alapot továbbra is biztosítva lássuk. Tisztelt ház! Ha valóban érdeke Magyarországnak az, hogy behozassák az önálló vámterület, ha valóban érdeke az önálló független államiság minden attribútumát visszanyerni, akkor nem ismerjük el és nem engedjük meg azt, hogy ennek a czélnak a hátráltatását a mi kazanatlanságunk czimére, rovására írják. (Élénk helyeslés és taps balfelölj Méltóztassanak visszaemlékezni rá a múltban, mikor támadták meg a nemzetiségek a hazát és mikor nem volt elegendő a honvédség, a csendőrség és miért szükségeltetnék még az osztrák h idsereg is a magyar állam ellenünkben való biztonságának fentartására? (Egy hang bal felöl: Gyerekes érv! Zaj. Elnök csenget.) Hock János: Az osztrák katona csak választáskor kell. Elnök: Ne méltóztassék a szónokot zavarni! Sueiu János: Világos, — de erre most nem akarok kiterjeszkedni. Az volt a volt kormánypárt taktikája, hogy névleg a magyar állam érdekében — de valójában párturalmi érdekből minduntalan felvonultatta a nemzetiségi mumust és ez a fogás azután valósággal átment a köztudatba és valóságos kultuszszá fejlődött szerencsétlen hazánkban. Minden nemzetiségi perben, ha százszor hangoztatták is hazafiságukat, mindig a haza árulóját, a haza esküdt ellenségét látták a nemzetiségiekben. Ezen nézet terjesztésében a kormánypárti uralom volt első sorban tevékeny. Kijelentettem ezt őszintéo, nyíltan és azt hiszen], hogy kijelentéseim meg fogják tenni azt a hatást, hogy az igen t. szövetkezett ellenzék nem fog abba a hibába esni, a mdyben a volt kormánypárt leledzett és nem fog legfeljebb csupán sorrendben megfordított következtetések mellett velünk szemben ugyanarra a térre helyezkedni. Mert én ugy fogom fel a sziíuácziót, hogy e tekintetben a nemzetiségi kérdés szem-