Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-22

248 22. országos ülés 1905 május 10-én, szerdán. pontjából, ha mindenki ugj gondolkozik az igen t. baloldalon, mint b. Bánffy Dezső, akkor a következő különbség áll fenn. A kormánypárt azt állítja, ha szükséges is az országra nézve az önálló vámterület, ha jogos is a függetlenségiek törekvése, de te magyar lásd be, hogy neked idő teli, a mig a nemzetiségeket beolvasztod, megmagyarositod és kérlek, adj nekem addigra időt uralkodni ós akaszd szegre addig, még jogos vágyaidat és kívánalmaidat is. Az igen t. szövetkezett ellenzék pedig — nem általánosítok, csak mondom — ha sajnosán valamennyien a b. Bánffy Dezső igen t. képviselőtársam által vallott elveket fogadnák el, bár elismerem, hogy vannak igen sokan olyanok, kik azon elveket vallják, a mit ént pl. gr. Zichy Vladimír ur is, a ki a nyilvánosság utján ennek igen helyes kifejezést adott, mondom, általában, ha azokat vallanak, akkor ugy állítanák fel a dolgot, mintha a magyar nemzeti követeléseket mintegy a nemzetiségek megmagyarosithatásának előfeltételéül kívánják. A dolgok ilyen állásával szemben kénytelen vagyok kijelenteni, hogy mi nemzetiségiek feltétlen feszélyezve érezzük magunkat a kérdésnek ilyetén feltétele által. Mert szerintem a magyar állam megerősödését és létérdekeinek ápolását bármily sajátos ellenérdek szempontjából senki ellenezni nem fogja. Ezért erélyesen tiltakozunk is azon gyanúsítás vagy feltevés ellen, hogy a hazai nemzetiségek túlzott faji érdekeket állítanának az állami érdekekkel ellentétbe, (Ugy van! Ugy van! a középen.) Am szerény véleményem szerint az is végzetes tévedés, ha állami érdek czimén oly irányzat tápláltatik, a mely végső következményeiben a hazai nem magyarajku nemzetiségek faji és kulturális érdekeit szükségtelenül mélyen sérti, és tőlük olyan áldozatokat követel, a melyeket állami követelményekül sovén czélzattal csak ugy odaállítani lehet, de arról, hogy valóban állami érdekek azok, arról a nemzetiségeket logice meggyőzni abszolúte lehetetlenség. Ez a mi meggyőződésük, t. ház, és mihelyt a haza jövő fentartásának garancziája az összes nemmagyar ajkú nemzetiségeknek az államban vezérszerepre hivatott, az államban vezérszerepet vivő magyar nemzettel való érzelmi egységében fog kerestetni és felhagyatnak a faji és nyelvi egység utáni — szerintem — soha el nem érhető vágyak, semmi akadálya sem lesz annak, hogy a magyar állam minden jogos érdeke ugy közjogi, mint gazdasági téren egy táborban küzdve találjon mindnyájunkat és nem lesz szükséges azután, hogy mi kénytelenek legyünk külön csoportba alakulni e házban. (Igaz! a középen.) Erre vonatkozólag legyen szabad az ügyvezető t. miniszterelnök ur ama megjegyzésére is néhány szóval kiterjeszkedni, a melylyel azt az állítást koczkáztatta, hogy a nemzetiségek csak valamely magyar párt keblében szolgálhat ják érdekeiket, mig ellenben külön csoportban maradva, árulást követnek el fajukkal szemben, (Igaz! Ügy van! jóbbfelől.) Elsősorban kénytelen vagyok kijelenteni, hogy azt, vájjon elkövetünk-e árulást fajunkkal szemben, azt a mi fajunk állapithatja meg, az mondhatja ki felettünk az Ítéletet, de mindenekelőtt azt kérnők, hogy ne a miniszterelnök ur vádja, vagy pressziója alatt tegye azt. Az eddigi szabadelvüpártba nem léphettünk be. De tegyük fel, hogy beléptünk volna, akkor azt hiszem, hogy nekünk is megadták volna, a mint köztudomásúlag másoknak is előre biztosították, azt a kedvezményt, hogy ha megszavazás alá kerül az állítólag oly magas állami létérdek által követelt Berzeviczy-fele javaslat, akkor nekik nem kell rászavazniok, sőt szavazhatnak ellene is, és azért mégis megmaradhatnak a pártban. (Mozgás.) Pedig vagy szükséges a javaslat és igazán létérdek az országra nézve, a mint a miniszterelnök ur hangoztatta nagy szemrehányással a baloldallal szemben, akkor nem volna megengedhető, hogy pártja egyetlen tagja is e létérdekkel szemben érzéketlen maradjon, sőt pláne ellene tegyen valamit, vagy pedig nem olyan létérdek, mint én állítom ; hogy nem az, — hanem csak taktikai fogás az egész, a mivel a sülyedő hajót akarták valamiképen megfoldozni, — akkor kérdem: hogyan léphetnénk mi olyan pártba, a mely nem szükségből, nem állami létérdekből sújtja a nemzetiségeket ? De nem léphettünk be, és talán szívességet tettünk a kormánypártnak, a mikor nem léptünk be, (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) azért sem, mert hiszen lojálisán beismerjük, hogy akkor, a mikor a t. baloldal részéről igen súlyos vádakkal illettetett e tekintetben, hogy a nemzet érdekeit Ausztriának kiszolgáltatta, még azzal is vádoltatott volna, — habár ez esetben teljesen alaptalanul — hogy az ország jogai tekintetében velünk is osztozkodnék. A t. miniszterelnök ur nem is igy gondolta a más pártba való belépésünket. Mert hiszen ha a mostani pártaíakulatot veszszük, olyan a helyzet szine, hogy rajtunk kivül két párt van: kormánypárt és egyesült ellenzék. Ha minket az egyesült ellenzékbe akart küldeni, vagy illetve jóakarattal annak szánt, (Mozgás. Elnök csenget.) akkor kérdést vagyok bátor intézni, vájjon akkor, a mikor azt mondta, hogy árulói leszünk fajunknak, ha valamely magyar párt keretébe nem lépünk be, nem értette-e az ellenzéki koaliczióban foglaltató ujpártot, a melynek programmja határozottan kimondja, hogy Magyarország létérdeke a többi nemzetiségeknek kiirtása, megmagyarositása. Azt hisszük, hogy ha fajunk érdekeit veszszük ós ebbe a pártba nem lépünk, akkor fajunkkal szemben árulást nem követünk el. T. képviselőház, még egy pár szót. (Halljuk! Halljuk!) Mindenesetre a haza érdeke kell, hogy legyen főérdeke az ország összes polgárainak. Ennek a főérdeknek kell, hogy alárendel-