Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-21

21. országos ülés 1905 május 9-én, kedden. 227 unió alapján, (Élénk éljenzés és taps a hal­oldalon.) hogy mi nem félünk attól, hogy ez az igazság a maga haladásában fel lesz tartóztatva azok által, a miket most a jelenlegi helyzeten javítunk; meg lesz talán lassítva, de biztosabbá lesz téve. És ha nekem a között kell válasz­tanom, hogy czélomat katasztrófák között talán gyorsabban érjem el, de talán a nemzetet ered­ményeiben ki nem számitható krízisekbe sodor­jam, vagy pedig czélom felé lassabban haladjak, azonban biztosan és a nélkül, hogy koczkára tegyek valamit a nemzet a javaiból: (Zaj és moz­gás a jobboldalon. Felkiáltások: Ez a mi álláspon­tunk! Nagy zaj a baloldalon, Elnök csenget.) a választás nem lehet kétes, Ugron Gábor: Ez az igaz! Az árulókat el­seperjük! (Nagy zaj a jobb- és a baloldalon, Elnök csenget.) Gr. Apponyi Albert: Hát, t. képviselőtársaim, a kik ezt az általam felállított alternatívát a maguk javára akarják írni, a haladás tempójára nézve is vannak szabályok, a melyeket — az igaz — nem lehet aritmetikai preczizióval fel­állítani ; de nagyban és egészben meg lehet mondani, hogy ha valamely előrehaladás a nem­zeti közvéleményben már meg van érve, hogyha annak érvényesülését csak a legdrasztikusabb eszközökkel, csak erőszakkal, csak korrupczióval lehetne megakadályozni, akkor a nemzeti köz­véleménynek ilyen fokon való megérésén alul maradni, azt visszatartani akarni: az lehet hala­dás az előző stádiumhoz képest, de a nemzeti fejlődés természetes tempójához képest ez nem haladás, hanem hátráltatása, visszatartása a haladásnak. (Zajos éljenzés és taps a baloldalon és a középen.) A függetlenségi pártra nézve tehát tisztán áll a dolog. Ha a függetlenségi párt a koaliczió munkájában nem vesz részt, akkor összes elveit csak hirdetheti. Ha részt vesz benne, elveinek egy részét megvalósíthatja, a többit pedig hir­detheti épen ugy, mintha azt a részt meg nem valósította volna. (Ugy van! Ugy van! a bal­oldalon.) De hát, t. képviselőtársaim, illetéktelenül bár, ha személyi oldalát veszszük a kérdésnek, de nem illetéktelenül abból a szempontból, hogy a köz­pályán működő tényezőknek ténykedéséhez min­denki hozzászólhat, egy pillantást vetek ugyan­ennek a kérdésnek állására azon jeles férfiak szempontjából, a kik most oly nemzeti követel­mények mellett foglalnak állást, a mely nemzeti követelményeket ők előbb nem pártoltak, nem azért, mintha azok lelkükben nem éltek volna, hanem mert ők épen az előbb általam emiitett szempontot figyelembe véve nem tartották a nem­zet erőfejlődését, nem tartották a nemzeti lel­kület, fejlődését oda eljutottnak, hogy ilyen kér­dések felvetése szerintük czélszerű lett volna. Ezeknek a férfiaknak magatartását nekem legalább, a nélkül, hogy tőlük bővebb magyará­zatot kértem volna, nagyon megmagyarázza az, a miből kiindult az alkotmány válság, a melybe jutottunk, annak felismerése, hogy a nemzet lelkülete ma már odafejlődött, — akár czól­szerűnek tartotta valaki azt, hogy ide fejlesz­tetett, akár nem — de ma már ott van, hogy nemcsak békés parlamenti munka, d« alkotmá­nyos kormányzás ebben az országban lehetetlen ezeknek az igényeknek kielégítése nélkm^ Hosszan­tartó éljenzés és taps a baloldalon és a középen) Es akkor kellett, hogy azok a férfiak, lelki­ismeretükkel számot vetve, arra a tudatra jus­sanak, hogy nem teljesítenék kötelességüket sem a nemzettel, sem a királylyal saemben, ha maguk­tartása által a királynál azt az illúziót ébresz­tenék vagy fentartarták, mint hogy ha ők a meg­érett nemzeti követelmények teljesítése nélkül békés, nyugodt és alkotmányos kormányzásra képesek volnának ebben az országban. (Zajos éljenzés és taps a baloldalon és a középen.) Hát, t. képviselőház, hogy a helyzet súlyos, hogy nagy küzdelmek előtt állunk, talán hosszú küzdelmek előtt állunk, azzal mi teljesen leszá­moltunk. Tudjuk is, hogy ezen küzdelemben hatalmas tényezők állanak velünk szemben. Sora­kozva látjuk velünk szemben az osztrák köz­véleménynek minden árnyalatát, ámbár nem tu­dom, czélszerű volt-e, hogy a mi históriánkban gyakran felmerült azok a kísérletek, hogy nem közös ügyek mechanikus bakójában, hanem mint szabad nemzetek a szabad nemzetekkel egymást megértsük, hogy ezek a kísérletek szüneteltek és hogy ha azok ismét felújíttatnának, a mint meg akarták tenni őseink a pragmatika szankczió elfogadásakor ós a hogy meg akar­ták tenni őseink 1848-ban, hogy azok nem változtatnák-e meg lényegesen a helyzetet. De ma ugy áll a dolog, hogy harczvonalban állanak velünk szemben az osztrák közvélemény összes tényezői, a mi súlyosan latba esik, mert végre is annak a közvéleménynek is, azoknak a ténye­zőknek is, van befolyásuk az uralkodóra, a ki egyúttal az ő országuknak uralkodója is. Nem dicsekedhetünk ez idő szerint — ne csináljunk magunknak arra nézve illúziót — a külföld rokonszenvének legnagyobb részével sem. Hát. t. képviselőház, ennek van szomorú előhistóriája. (Halljuk ! Halljuk! bal felöl.) Hiszen a mi egymást követő kormányaink nem vetet­ték meg a külföldi sajtóra való befolyás gya­korlását. (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! bal­felöl.) Ezt nem kifogásolom, ez kötelességük volt, de ha ennek a befolyásnak és az ebből a őzéi­ből a magyar államnak és a magyar kormány­nak rendelkezésére álló, sajnos, elég csekély és elégtelen eszközöknek csak felét, a miket a mindenkori kormányok és a mindenkori szabad­elvű többségek az ő politikájuk dicséretére in­spiráltak, felhasználták volna arra, hogy a ma­gyar nemzeti államnak igazát a külföld előtt megismertessék. (Élénk helyeslés, tetszés és taps a baloldalon,) ha a mi diplomácziánk a helyett, hogy magyar honpolgárokra a német nyelvet rá­39*

Next

/
Thumbnails
Contents