Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-21

224 21. országos ülés 1905 május 9-én, kedden. den vegyülék, minden fentartáa nélkül a maga egész igazságában, a maga ideális programijával lépjen a választók elé, De már akkor kitűnt, hogy a szövetkezett pártok programmja közt vannak érintkező pontok, az érintkező pontok legfőbbje pedig az, hogy a szövetkezett pártok — itt beleértem disszidens barátaimat is — mindegyike az alkotmányosság szigorú fentartását ós az alkotmányosság biztositékainak megszilárdítását tűzte ki czéljául. (Igaz! TJgy van! a baloldalon és a középen.) Innen nagyon rövid az ut, mely a megegyezésre vezet, mikor ezen megegyezésnek keresése kötelességünkké vált, többséggel kerülvén ki együttesen a választásokból; innen nagyon rövid az ut, a mely a megegyezésre vezet bizonyos konkrét feladatokra nézve. Mert mikor az alkotmány ellen intézett merénylet visszaverésére szövetkeztünk, akkor nem lehet ugy eljárnunk, amint Demosthenes leirja a barbárok harczi módját, kik sohasem gondolnak arra, hogy egy vágást kiparirozzanak, hanem aki egyet kap a bal karjára, odanyúl a jobb kezével; ha a jobb karjára kap, odanyúl a bal kezével, hová az utolsó vágást kapta; hanem gondolkozni kellett arról, vájjon tulajdonképen minő forrásból ered, minő czélból történt az, a mi a mi felfogásunk szerint az alkotmány ellen intézett merénylet volt. Nos, t. ház, ez nagyon világos volt. Ok nélkül nem szoktak semmit sem cselekedni; nem tételezem fel senkiről sem, hogy ha a maga czéljainak elérése felé haladhat és juthat normális alkotmányos utón, hogy akkor csupa kedvtelésből egy nyaktörő, alkotmányellenes, törvénytelen utat válaszszon; tehát kellett oly czéíoknak létezni a háttérben, a mely czéíoknak alkotmányos és normális^ eszközökkel való elérhetése lehetetlen volt. (Élénk helyeslés a báloldalon.) Akkor azután, ha azokat a czélokat kerestük, a melyeknek természetére az utolsó évek története élénk, verőfényes világosságot vet, (Igás! TJgy van! a baloldalon.) akkor igen világos volt, hogy megint találkozunk azzal az ősi nyomorúsággal, azzal az idegen befolyással Magyarország ügyeibe, Magyarország önálló államiságának azon fiktívvé tételének törekvésével, a melyből tulajdonképen származik alkotmányos katasztrófáink, alkotmányos kríziseink összessége, (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Ha tehát az alkotmánynak sérthetetlenségét akartuk fentartani, akkor keresnünk kellett azokat az alapokat, a melyek felépítése által alkotmányunkat nemcsak formailag, de lényegileg is biztos alapra fektessük, akkor kellett keresni egy oly politikát, a mely politika a nemzeti akarat őszinte hozzájárulását bírhatja. a mely politika kielégíti a nemzetnek azon szükségszerű aspiráczióit és vágyait a csonka nemzeti életnek teljessé tételére, a melyek ha ki nem elégíttetnek alkotmányos formák közt, máskép kormányozni nem lehet, mint az alkotmány lényegének erőszakkal való elnyomásával. (TJgy van ! balfelöl.) Ezen az utón és a választók akarata megnyilvánitásának tanulmányozása által jutottunk tehát azoknak az irányelveknek felállításához és az azokban való megegyezéshez, a melyek a feliratban foglaltatnak. Hogy azok homályosak, • hogy azok csak általánosságokat tartalmaznak? Hát mi tudjuk azt, hogy mikor, bár mint népképviselet, bár mint egyenrangú tényezője a törvényhozásnak a koronás királyhoz beszélünk, milyen hangon kell beszélnünk; tudjuk, hogy nem illik akkor ultimátumokat szegezni az ő mellének; meg kell mondanunk és magyaráznunk neki a nemzetnek kívánságait, a nemzetnek akaratát világosan, és ő arra nézve fel van világosítva teljesen. Nem szabad olyan hangon írnunk, a melyen ha irtunk volna, ha részleteztünk volna, bizonyára az lett volna a vád a túloldalról, hogy mi ultimátumokkal akarjuk terrorizálni a királyt, (TJgy van! bal felöl.) holott most, midőn a kellő határozottsággal összeegyeztetjük a kiméleíes, nemcsak a formákban tiszteleletteljes, de a dolog lényegében is minden presszió látszatát kikerülő hangot, azt vetik szemünkre, hogy nem mondunk semmit, hogy határozatlanok vagyunk. Abban az egész viszonyban, mely Magyarország közt és a dinasztia közt évszázadokon át fejlődött, egy átok volt, a mely folyton érvényesült és folyton kísérgetett minket és, sajnos, még 1867-ben sem ért végett, és ez az átok volt: a kétértelműségnek átka. (Ugy van! balfelöl.) A mit az évszázadok folyamán kiegyezésnek szoktak Í10V6ZI11, ÜZ többnyíre nagyon kevés kivétellel semmi egyéb nem volt, mint egy formulának felállítása, a mely formula alatt Magyarország a maga közjogi felfogását értette, a másik alkudozó fél pedig fentartotta a maga álláspontját, (TJgy van! TJgy van! balfelöl.) így volt ez az első perben, mely a Habsburg dinasztia és a magyar nemzet közt folyt a felett, hogy a Habsburgok örökletes jogon vagy választáä utján jutnak-e trónra. így volt ez mindvégig; sajnos, 1867-ben sem volt máskép. Nem mintha mi kétértelműséget akartunk volna belevinni ebbe a szerződésbe, ebbe a törvénybe; nem mintha azok a férfiak, a kik azt megalkották, kétszínű játékot akartak volna űzni akár a kiiálylyal, akár a nemzettel. 0 nem, az ő szándékuk tiszta, világos és félreérthetetlen volt, de már mikor az osztrák párhuzamos törvényt megalkották, már abban a törvényben megnyilvánul egy felfogás, mely a miénkkel homlokegyenest ellenkezik. (TJgy van! TJgy van! balfelöl.) Mi abból indultunk ki, - és e tekintetben nincs köztünk véleménykülönbség ebben az egész félkörben — hogy Magyarország önálló, szuverén állam, a mely az ő állami szuverenitásának teljességéből kifolyólag bizonyos ügyeknek közös kezelésére nézve törvényt alkotott abban a feltevésben, hogy hasonló törvényt alkot az az állam is, a melylyel ilyen közösséget