Képviselőházi napló, 1905. I. kötet • 1905. február 17–junius 21.

Ülésnapok - 1905-21

21. országos ülés 1905 május 9-én, kedden. 225 létesítettünk. Az osztrák törvény pedig és — a mi ennél sokkal rosszabb — az osztrák közfelfogás — raerem állítani, egyetlenegy embernek, egyetlenegy politikai egyéniségnek kivételével sem — a birodalmi egységnek álláspontián alapszik, a mely birodalmi egység Magyarországnak több konczessziót tesz az autonómia terén, mint egyéb tartományainak, (TJgy van! Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Talán hiba volt, hogy mindjárt kezdetben ezt a kétértelműséget nem releválták, nem akarták észrevenni, de hát ez nagyon könnyen megmagyarázható. Hiszen a kétértelműségek mindig onnan eredtek, hogy a magyar nemzet hosszú szenvedésnek, a konfliktusokból eredő elkerülhetetlen bajoknak egész özönéből iparkodott kimászni, és mikor aztán talált egy elfogadható valamit, a mit elfogadhatott a nélkül, hogy nyíltan megtagadja a maga igazait: akkor szemet hunyt olyan dolgok fölött, a melyeket jobb lett volna észrevenni, de a melyeket, ha észrevesz, nem állott volna be azon pillanatnyi eredmény, a melyért mindannyian sóvárogtunk. így a pillanatnyi nehézségek legyó'zhetó'k voltak, de évek során előbb vagy utóbb, de okvetetlenül feltámadnak és a jelenségek egész sorozatával ujabb kríziseket idéznek elő, és lehet mondani, hogy a mi fátumunk az, hogy minden kiegyezésben már előre le volt fektetve a leendő konfliktus magva. (Igaz! TJgy van! és taps a baloldalon és a középen.) S akkor, t. képviselőház, egy igen sajátságos jelenséggel találkozunk. Én nem tudom, hogy t. képviselőtársaimnak a túloldalon megnyerte-e vagy elkerülte-e a figyelmét egy trjságezikk, amely nemrégiben a bécsi »Fremdenblatt«-ban jelent meg, a melyet azonban a közönséges ujságczikk értéke és jelentősége fölé emel az a tény, hogy annak szerzője és aláírója a legkiválóbb osztrák politikusok egyike, gróf Schönborn Frigyes volt osztrák igazságügyminiszter. Ez a politikus, a kinek becsületes szándékait én jól ismerem, a nagy osztrák szempontból kesereg a mostani krizis felett és keserves szemrehányással fordul — nem felénk, az ellenzék felé, hanem a szabadelvűpárt felé. Szemrehányásokat tesz a szabadelvűpártnak, hogy ez a szabadelvűpárt nem tud a helyzet magaslatára felemelkedni és nem tud a »B,eichsgedanke« követelményeivel nyiltan számolni. (Mozgás a jobboldalon.) Hát, t. képviselőtársaim, bocsánatot kérek, dicséretnek ez gyenge. Én nem elégedném meg azzal, hogy csak ezt a dicséretet és elismerést kapjam. De nagyon kézzelfogható e szemrehányásnak és ezen czikk egész eszmemenetének az eredete. A t. szabadelvűpárt csak ugy, mint mi, teoreticze mindig fentartotta az önálló szuverén magyar államiságnak a tanát, mint kiindulási pontot. A tényekben azonban nem egyszer, hanem számtalanszor alkalmazkodott olyan intézményekhez, az intézmények kezelésének olyan KÉPVIÍ. KAPLÓ. 1905 1910. I. KÖTET. alakjaihoz, oly egyes tényekhez, a melyek a Reichsgedanke egységének fogalmából indultak ki és a melyeknek szépitgetésére aztán itt magyarázatokat találtunk, a melyekbe belenyugodtunk, a melyekkel a mi lelkiismeretünket megnyugtattuk, de a mely magyarázatról sem Ausztria, sem Ausztrián kivül a külföld nem vett tudomást, hanem ragaszkodott a tényekhez. És most azt találja, hogy a szabadelvűpárt őket tulajdonképen becsapta, mert a tények szerint azt kellett hinnie, hogy van Magyarországon a birodalmi egységnek egy pártja, és most meggyőződött, hogy nincsen, (Ellenmondás a jobboldalon. Elénk helyeslés a baloldalon és a középen.) B. VojflitS István: Ez már egy kicsit erős! Gr. Apponyi Albert: Ez, t. képviselőház, annak a czikknek a tanúsága. Ezek azok a körök, a melyekkel mindig szembe találtuk magunkat akkor, a midőn azt kívántuk, hogy a magyar király közjogi különállásának az ő udvarának megjelenésében, az általa használandó jelvényekben külön kifejezés adassék, a melyekkel mindig szembe találtuk magunkat akkor, a midőn az 1867-iki kiegyezésben foglalt magyar hadsereget valósággá akartuk tenni, a melyekkel mindig szembe találtuk magunkat, a midőn a külügyi hivatalok közegei által a magyar nyelven elkövetett csorbákat helyre akartuk állítani. (Igaz! Ugy van! a baloldalon és a középen. Gr. Keglevich, István tagadólag int.) Nem Keglevich István képviselő úrról szólok, hanem Tisza István miniszí erelnök úrral folytatott utolsó vitáimnak egyike épen a felett volt, hogy a kom-'ulár-is hivatalnok egy magyar átiratnak elfogadását megtagadta, vagy arra németül válaszolt, szóval a magyar nyelv paritásos követelményeinek nem tett eleget, és ezzel szemben a miniszterelnök ur vitatja, hogy nem volt neki törvényes kötelezettsége, hogy ezt tegye. Tehát ez a tény áll. (Ugy van! balfelöl. Zaj a jobboldalon.) Azok, a kiket mindenkor ilyen alkalmaknál magunkkal szemben találtunk, a kiket legfeljebb teoretikus kijelentésekig tudtunk eljuttatni, de nem odáig, hogy az akkor kezükben lévő nemzeti akarat erejével ezeknek az állapotoknak véget vessenek, igen természetes, hogy a Lajtán túli preokkupált elmékben ezt az illúziót keltették; mert én is tudom, hogy illúziók és tudom, hogy teóriában, alapelvekben a magyar állam szuverenitásáról, önállóságáról ép ugy gondolkoznak, mint én. De ez, t. barátaim a túloldalon, nem mentség arra nézve, sőt sulyosiíó körülmény, hogy mikor igy gondolkoznak, sőt mikor 35 éven át a nemzeti akarat formái letéteményesei önök voltak, akkor ezeket az illúziókat, ezeket a kétértelműségeket a tényekben mindig fennállni hagyták. (Taps balfelöl.) Most, t. képviselőház, arról van sző, hogy a kétértelműség ezen uralmának köztünk és a dinasztia közt, köztünk és az uralkodóház uralkodása alatt álló többi országok közt fenn29